magyar adóhatóság
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Magyar Állam adóztatási szervezete. 2011. január 1-jén hozták létre, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Vám- és Pénzügyőrség összevonásával. Működését, jogköreit a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény, szervezetét és egyes szervek kijelölését pedig a 273//2010. (XII. 9.) Korm.rendelet tartalmazza. Az állami adóhatósági és vámhatósági feladatoknak hatékonyabb, átláthatóbb és költségtakarékosabb ellátása volt az alapítói vezérlőelv. Az egységes irányítású szervezet kialakítása alapján a költségvetési bevételek integrált szervezet általi biztosítása, továbbá a pénzügyi és más bűncselekményeket hatékonyan és eredményesen felderítő bűnügyi szervezetrendszer jobban képes megfelelni a korábbi, jogelődök által képviselt struktúrához képest. A NAV fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellátó kormányhivatallá vált. Önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szerv, amely a központi költségvetésben önálló fejezetet képez.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
jegybanki alapkamat
Az MNB irányadó kamatként jegybanki alapkamatot állapít meg. Az alapkamat mértékéről a Monetáris Tanács dönt. Az MNB elnöke az alapkamat mértékét rendeletében állapítja meg. A jegybanki alapkamat elsősorban a rövid...Tovább olvasomokos város
Az 56/2017. (III. 20.) Korm. rendelet hivatalosan is meghatározza mit értünk okos város alatt: „Az okos város olyan település vagy település csoport, amely természeti és épített környezetét, digitális infrastruktúráját, valamint...Tovább olvasomunortodoxiák
A magyar kormány túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülési nehézsége a 2010 nyara óta alkalmazott unortodox gazdaságpolitikája miatt állt elő. Az Európai Unió fenntartásait a Magyarországon közel negyed évszázada alkalmazott neoliberális piacgazdasági modelltől...Tovább olvasomközpénzügytan
Az államtudomány Magyarországon a 2010-es évtizedben vált önálló tudományterületté, mely a gazdaságtudomány és a jogtudomány interdiszciplináris mezsgyéjén „képződött meg”. Az államtudomány és annak szerves része, a közpénzügytan nem kizárólag jogtudomány,...Tovább olvasomsaját forrás (EU)
Az Európai Unió kiadásainak finanszírozására „saját forrásokkal” rendelkezik. Ezek jogszerűen az Unió forrásai, amelyeket az EU megbízásából a tagállamok szednek be és továbbítanak az EU költségvetésébe. A saját források három...Tovább olvasomjegybanki célok
A magyar jegybank a fogyasztói árak 3%-os átlagos emelkedésében határozta meg az árstabilitással összhangban lévő, 2007-től érvényes középtávú inflációs célt. Az MNB inflációs célja illeszkedik az inflációs célkövetés nemzetközi gyakorlatához,...Tovább olvasomEurópai Központi Bank(EKB)
Noha az euróövezeten belül az EKB és a nemzeti központi bankok is bocsáthatnak ki bankjegyeket, azok kibocsátását ténylegesen csak az EKB engedélyezheti. A tagállamok érméket bocsáthatnak ki az EKB által...Tovább olvasombiztosítás típusú modellek
Biztosítási típusú rendszerek: ebben a rendszerben az érintett személyek különleges hozzájárulásuk folytán kapnak a kockázati eset bekövetkezésekor bizonyos szolgáltatásokat, függetlenül a személyes rászorultságuktól. Jellemzői: – védelemben csak azok a személyek...Tovább olvasomönkormányzati bevételek
Magyarországon a hatályos jogi szabályozás, mindenekelőtt az önkormányzati törvény alapulvételével a helyi önkormányzatok bevételei alapvetően három csoportba sorolhatók: a) saját bevételek, b) átengedett központi bevételek, c) állami hozzájárulások, támogatások. A...Tovább olvasomáltalános forgalmi adó
A magyar adóhatóság ellenőrzési kapacitásainak döntő hányadát az általános forgalmi adó törvény (2007. évi CXXVII. törvény) betartásának ellenőrzése teszi ki. A törvény célja az árutermelő piacgazdaság forgalmi tételeinek versenysemleges módon...Tovább olvasomEurópai Gazdasági és Pénzügyi Unió
A gazdasági és monetáris unió (GMU) az Unióban folyó fokozatos gazdasági integráció eredménye. Az EU egységes piacának kibővítését jelenti, ahol közös termékszabályozás van érvényben, és megvalósul az áruk, a tőke,...Tovább olvasommagyar állampapírpiac
Az államadósságot az ÁKK különböző szegmenseknek (lakosság, intézményi befektető, külföldi) értékesíti, forint vagy deviza alapon (denomináció). Különböző futamidejű papírok léteznek (duráció). Futamideje alapján megkülönböztetünk kincstárjegyet (1 év vagy annál rövidebb...Tovább olvasomangolszász jóléti modell
Az Angol-szász modellbe tartozó országok esetében a szociális védelemre fordított kiadások lényegesen alacsonyabbak, mint más európai országok esetében 2000-ben a GDP 22,5 %-át tették ki. Egyik fő megkülönböztető jellegzetessége az...Tovább olvasomköltségvetési törvény
A költségvetési törvény alapvetően négy szerkezeti egységre tagozódik – a nagyobb egységtől a kisebb egységek felé, mint egy fa: a törzstől, a nagy ágtól a gallyig és azon a levélig...Tovább olvasomtársadalombiztosítási alapok
A magyar Országgyűlés döntése értelmében 1989. január 1-től a társadalombiztosítás elkülönült az állami költségvetéstől. Létrejött a Társadalombiztosítási Alap, amely önálló, állami garanciát élvező pénzalapként kezdett működni és a társadalombiztosítási ellátások,...Tovább olvasomágazati különadók
Az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló 2010. évi XCIV. törvényt (ágazati különadó tv.) az Országgyűlés 2010. október 18-i ülésén fogadta el és 2010. december 4-étől vált hatályossá. Az adókötelezettség háromféle...Tovább olvasomtöbbéves pénzügyi keret felépítése (EU)
Kötelezettségvállalási előirányzatok fejezetenkénti és alfejezetenkénti bontásban: a) A növekedés és a munkahelyteremtés fokozása. (1a. alfejezet – „Versenyképesség”)125,61 milliárd EUR. b) A régiók közötti fejlettségi különbségek csökkentése A többéves pénzügyi keret...Tovább olvasommunkaalapú szociális modellek
A munkaalapú szociális modell (Workfare), egy alternatív modellje a hagyományos szociális jóléti, elsősorban is a feltétel nélküli segélyezési rendszereknek. A workfare kifejezés James Charles Evers amerikai polgárjogi vezetőtől származik 1968-ból....Tovább olvasomállamháztartási kiadás
Az államháztartási kiadások teljes összegét – annak érdekében, hogy a döntéshozók a költségvetési terv elfogadásakor, valamint a beszámolás során pontosabb képet kapjanak a források felhasználásáról – közgazdasági értelemben és funkcionális...Tovább olvasomkötelező magánnyugdíjpénztár
Magyarországon 1998. január 1-jétől kialakított struktúrában, a vegyes rendszerbe belépett biztosítottak jövedelme utáni nyugdíjbiztosítási járulék megosztásra került. A járulék egy része már nem a felosztó-kirovó elven működő társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe került...Tovább olvasom
