jegyző
A helyi önkormányzat, a képviselő-testület hivatalának (polgármesteri hivatal) vezetője (köztisztviselő). Feladata elsősorban az államigazgatási és az önkormányzati hatósági feladatok ellátása, a hatósági ügyekben való elsőfokú döntés meghozatala, továbbá az önkormányzati döntések szakszerű előkészítése, végrehajtásuk hatékony szervezése, az önkormányzat törvényes működésének biztosítása. Igazgatási értelemben vezeti a helyi vagy közös önkormányzati hivatalt, szakmailag segíti a képviselő-testület és a polgármester munkáját. A polgármester – pályázat alapján határozatlan időre – nevezi ki a jegyzőt, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. A képesítési követelmények a következők: állam- és jogtudományi doktori vagy okleveles közgazdász képesítés vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés és jogi vagy közigazgatási szakvizsga, továbbá kétéves közigazgatási gyakorlat.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közintézmény
A közigazgatási feladatokat ellátó egyéb közjogi jogi személyek egyik fajtája, az államigazgatási – és a közigazgatási – szervek által közszolgáltatások ellátására létrehozott szervtípus. Mint költségvetési szerv finaszírozásuk az állami vagy...Tovább olvasomhatósági igazolvány
Olyan közokirat, amelyet a közigazgatási hatóság – jogszabályi esetekben és adattartalommal – az ügyfél adatainak vagy jogainak rendszeres igazolására ad ki. A hatósági igazolványt a bejegyzett adatok és jogok igazolására...Tovább olvasomközigazgatási bíráskodás
A közigazgatás működésével, a közigazgatás normatív és egyedi aktusainak törvényességével, a közigazgatás kártérítési felelősségével, és a közigazgatási szerződésekkel kapcsolatos jogi viták elbírálása. Szűkebb értelemben a közigazgatási bíráskodás során az egyedi...Tovább olvasomquasi államigazgatási szerv
Törvény által államigazgatási feladatok intézésére feljogosított, a közigazgatás rendszerébe nem tartozó szervezet (gazdasági társaság, más jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet), köztestület vagy kivételesen természetes személy....Tovább olvasomegyezségi kísérlet
Ha jogszabály elrendeli vagy – ha a hatóság tárgyalást tart – a tárgyaláson a hatóságnak a döntés előtt meg kell kísérelnie egyezség létrehozását az ellenérdekű ügyfelek között. Egyezségi kísérletre akkor...Tovább olvasomeljárás-felfüggesztés
Az eljárás felfüggesztése a hatósági eljárás ideiglenes szünetelést jelenti. Ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak...Tovább olvasomországgyűlési állandó bizottság
Az állandó bizottság az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező, törvényben és a határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározott esetekben ügydöntő, valamint a kormányzati munka ellenőrzésében közreműködő szerve, amely meghatározott hatáskörét gyakorolja. Az állandó...Tovább olvasomegyedi döntés
Az egyedi döntés választás a lehetőségek (alternatívák) közül, amelyben preferencia fejeződik ki egy lehetőség javára, más lehetőségekkel szemben, általában a szűkösség miatt, és amely tény- és értékelemek kombinációjából áll össze....Tovább olvasomfalu
A közigazgatási jogban nem használt, nem hivatalos településkategória. Egyes jogszabályokban mégis megtalálható, például 2008. évi LXIV. törvény „Communitas Fortissima” – Kercaszomor a legbátrabb faluról, 2014. évi CIII. törvény a hűség...Tovább olvasomháttér-jogszabály
Bizonyos jogszabályok – általában törvények – visszautalnak más jogszabály, törvény rendelkezéseire, amelyeket abban az esetben kell alkalmazni, ha a visszautaló jogszabály, törvény eltérően nem rendelkezik. Azokat a jogszabályokat, amelyekre az...Tovább olvasomdöntés-felülvizsgálat
Ha a hatóság megállapítja, hogy a fellebbezés elbírálására jogosult hatóság, a felügyeleti szerv vagy a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, a döntését módosítja vagy...Tovább olvasomönkormányzati határozat
A képviselő-testület minden olyan helyi közügy intézése körében, amelyben nem alkot rendeletet, határozatot hoz. A képviselő-testület határozata: normatív határozat és egyedi határozat. A helyi önkormányzat képviselő-testülete közjogi szervezetszabályozó eszközben: normatív...Tovább olvasomfelügyeleti szerv
Az államigazgatás hierarchikus felépítésből eredő, a szervek közötti viszonyokat meghatározó elnevezés. Az államigazgatási szerv felügyelete a következő hatáskörök együttesét jelenti: az államigazgatási szerv vezetésére kinevezés, vezetői megbízás adása, az államigazgatási...Tovább olvasomkormánymegbízott
A fővárosi és megyei kormányhivatal vezetője, akit a miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel. A kormánymegbízott felett a munkáltatói jogokat a miniszter gyakorolja. Kormánymegbízottá olyan büntetlen előéletű...Tovább olvasomjogsegély
Az állami szerveknek azt a tevékenységét jelenti, amelyet rendszerint egy másik állami szerv számára, annak megkeresése alapján nyújtanak. A jogsegély a tényállás megállapításához szükséges egyes cselekmények foganatosítására korlátozódik. A jogsegély...Tovább olvasompolgármesteri foglalkoztatási jogviszony
A polgármester tisztségét főállásban vagy társadalmi megbízatásban látja el. A polgármester választásakor egyértelműnek kell lennie, hogy a kettő közül milyen jogállásra választják. A polgármesteri foglalkoztatási jogviszonyban töltött időtartam közszolgálati, illetve...Tovább olvasomhivatalbóliság alapelve
A közigazgatási hatóság hivatalból állapítja meg a tényállást, határozza meg a bizonyítás módját és terjedelmét, ennek során nincs kötve az ügyfelek bizonyítási indítványaihoz, ugyanakkor a tényállás tisztázása során minden, az ügy...Tovább olvasomönkormányzati alapjog
A helyi önkormányzás a település, valamint a megye választópolgárai közösségének joga, melynek során érvényre jut az állampolgári felelősségérzet, kibontakozik az alkotó együttműködés a helyi közösségen belül. A helyi önkormányzat a...Tovább olvasommegkeresés
Egy állami szerv felkérése jogsegély céljából egy másik állami szerv számára, amely segítségnyújtási kötelességet teremt, feltéve, hogy arra hatásköre és illetékessége van. A segítségnyújtás különösen a megkereső szerv helyett eljárási...Tovább olvasomjogharmonizációs záradék
Ha a jogszabály uniós jogi aktusnak való megfelelést valósít meg, ezt az uniós jogi aktusokra való hivatkozást tartalmazó jogharmonizációs záradékban meg kell állapítani. Nem kell jogharmonizációs záradékot alkalmazni, ha az...Tovább olvasom
