tájékoztatáshoz való jog
A közigazgatási hatóság az ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője számára biztosítja, hogy jogaikról és kötelezettségeikről tudomást szerezzenek, és előmozdítja az ügyféli jogok gyakorlását. A közigazgatási hatóság a jogi képviselő nélkül eljáró ügyfelet tájékoztatja az ügyre irányadó jogszabály rendelkezéseiről, a jogokról és kötelezettségekről, illetve a kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményeiről. Jogszabály az ügy bonyolultságára tekintettel tájékoztatási kötelezettséget írhat elő a jogi képviselővel eljáró ügyfelek számára is. A hatósági közvetítő tájékoztatja az ügyfeleket az ügyben irányadó jogszabályok rendelkezéseiről, az anyagi jogi és eljárásjogi jogszabályokban meghatározott jogaikról. A tisztviselő köteles megadni az ügyfél által kért információkat, szükség esetén tanácsot adni, hogyan lehet hivatali eljárást kezdeményezni, biztosítani, hogy a közölt információ világos és érthető legyen.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közhatalom
Olyan eszközrendszer, amelynek birtokában az állami szervek a társadalom többi tagjával szemben felléphetnek, és akaratukat rájuk kényszeríthetik. A közhatalom (imperium) a jogalkotásra jogosult szervek és a jogalkalmazásra jogosult szervek hatásköre....Tovább olvasomfelügyeleti szerv
Az államigazgatás hierarchikus felépítésből eredő, a szervek közötti viszonyokat meghatározó elnevezés. Az államigazgatási szerv felügyelete a következő hatáskörök együttesét jelenti: az államigazgatási szerv vezetésére kinevezés, vezetői megbízás adása, az államigazgatási...Tovább olvasomállami irányítás egyéb jogi eszközei
Már nem hatályos elnevezés, korábban a jogi normák egyik csoportja volt, amely abban különbözött a jogszabályoktól, hogy közvetlenül állampolgárokra nézve jogokat és kötelezettségek nem állapíthatott meg. Ide tartozott a határozat,...Tovább olvasomnyelvhasználat elve
Magyarországon a közigazgatási hatósági eljárás hivatalos nyelve a magyar. Természetesen ez alól lehetnek kivételek: a magyar nyelv, mint az eljárás nyelve, nem jelenti azt, hogy a konzuli tisztviselő és a...Tovább olvasomeljárási képesség (közig.)
Az eljárási képesség eljárásjogi cselekvőképességet jelent. A természetes személy ügyfélnek akkor van eljárási képessége, ha cselekvőképesnek minősül. Jogszabályban meghatározott esetben a korlátozott cselekvőképességgel rendelkező személyt is megilleti az eljárási képesség....Tovább olvasomközigazgatási bíráskodás
A közigazgatás működésével, a közigazgatás normatív és egyedi aktusainak törvényességével, a közigazgatás kártérítési felelősségével, és a közigazgatási szerződésekkel kapcsolatos jogi viták elbírálása. Szűkebb értelemben a közigazgatási bíráskodás során az egyedi...Tovább olvasomönálló község alakítása
A választópolgárok kezdeményezésére, helyi népszavazás alapján új község alakítható az olyan – földrajzilag és építészetileg – elkülönült, lakott településrészből, amely választópolgárainak közössége képes a helyi önkormányzás jogának önálló gyakorlására, a...Tovább olvasomközvetlen egyeztetés
A közvetlen egyeztetés célja, hogy a jogszabály előkészítője számára lehetőséget biztosítson arra, hogy közvetlenül vonjon be a jogszabály előkészítésének munkálataiba olyan, a jogszabálytervezet tárgykörében kimagasló szakmai teljesítményt nyújtó, vagy az...Tovább olvasomsemmisség
A közigazgatási jogban a semmisség közigazgatási döntés olyan súlyos hibája, fogyatékossága, amely miatt az jogi hatás kiváltására alkalmatlan. A döntést meg kell semmisíteni, ha a magyar hatóság joghatósága kizárt, az...Tovább olvasomhivatalos feljegyzés
Hivatalos feljegyzésben kell rögzíteni az olyan eljárási cselekményt, amelyről nem készül jegyzőkönyv vagy hangfelvétel, vagy kép- és hangfelvétel. A hatóság az ügy megítélése szempontjából fontos vagy egyébként az ügy természetére...Tovább olvasomegyszerű és minősített többség
A képviselő-testületi javaslat elfogadásához az egyszerű többséget igénylő javaslat esetén a jelen levő önkormányzati képviselők, minősített többséget igénylő javaslat esetén az önkormányzati képviselők több mint a felének igen szavazata szükséges....Tovább olvasomhatásosság
Azt fejezi ki, hogy egy adott tevékenységnek, erőfeszítésnek van-e hatása, kimenete, eredménye, megtörténik-e az a várt változás, ami miatt lépéseket tettünk. Az, hogy egy erőfeszítésnek van hatása, elérte a kívánt...Tovább olvasomhelyben szokásos mód
Az önkormányzati rendeletet kihirdetésének a törvényben meghatározott, a helyi viszonyokhoz igazodó formája. Az önkormányzati rendeletet a képviselő-testület hivatalos lapjában vagy a helyben szokásos – a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott...Tovább olvasomjogszabály logikai tagolása
A jogszabály az alábbi sorrendben a következő logikai egységeket tartalmazhatja: preambulum vagy bevezető rész, általános rendelkezések, részletes rendelkezések, záró rendelkezések, ezen belül: törvény vagy eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet tervezete...Tovább olvasomszemle
A bizonyítási eljárás egyik meghatározott módja, amelyre akkor kerül sor, ha a tényállás tisztázásához, lényeges körülmény megállapításához tény, helyszín, ingó vagy ingatlan (együtt: szemletárgy), illetve személy közvetlen megfigyelése, megvizsgálása szükséges....Tovább olvasomtanácsnok
A képviselő-testület a polgármesternek vagy bármely önkormányzati képviselőnek a javaslatára – minősített többséggel – az önkormányzati képviselők közül tanácsnokokat választhat. A tanácsnok felügyeli a képviselő-testület által meghatározott önkormányzati feladatkörök ellátását....Tovább olvasombiztosítási intézkedés
Célja, hogy a teljesítés jövőbeni veszélyeztetettsége esetén előzetesen, már a döntés jogerőre emelkedése, vagy a végrehajtás elrendelése előtt garantálja az eredményes végrehajtást azzal, hogy megakadályozza a kötelezettség fedezetéül szolgáló pénzösszeg,...Tovább olvasomjogforrás
Ahonnan a jog megismerhető. A jogforrás mint gyűjtőfogalom, kétféle általános értelemben használatos: tárgyi jog szabályaként, azaz jogszabályként, tárgyi jog létrehozójaként, megalkotójaként, azaz jogalkotóként. A jogforrások többféleképpen osztályozhatók, lehetnek például: külső...Tovább olvasomvégrehajtási kifogás
A közigazgatási hatósági eljárásban ismert sajátos jogorvoslati eszköz, amellyel nemcsak az ügyfél, hanem bárki élhet, akinek jogát vagy jogos érdekét a közigazgatási döntés végrehajtására irányuló valamely cselekmény sérti. Nem lehet...Tovább olvasomszabad bizonyítás elve
A közigazgatási hatóság az eljárás során az érintett ügyre vonatkozó tényeket veszi figyelembe, minden bizonyítékot súlyának megfelelően értékel, döntését valósághű tényállásra alapozza. Ha a tényállást tisztázáshoz nem elegendőek a rendelkezésre...Tovább olvasom
