hivatalbóli döntés-felülvizsgálati eljárás
A közigazgatási hatósági eljárás jogorvoslatai közül azok, amelyeket a hatóság hivatalból (ex officio) indít meg. Hivatalból kerül sor a közigazgatási döntés felülvizsgálatára a döntést hozó hatóság saját hatáskörében indított eljárás keretében, a felügyeleti eljárás keretében, az ügyészi felhívás nyomán. A döntés-felülvizsgálatok elsősorban a jogbiztonság követelményét hivatottak érvényre juttatni, és e szerepük betöltése közben kétségtelen, hogy gyakran kvázi jogorvoslati funkciót is betöltenek. Ezek esetében a hatóság mérlegelésén múlik az eljárás lefolytatása.
Tudományterület:
Forrás:
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 97. §
Szerző:
Relációk
közhiteles nyilvántartás
A jogban azokat az állami nyilvántartásokat tekintik közhitelesnek, amelyek hitelesen tanúsítják (deklaratív hatály) az abban bejegyzett jogok és tények fennállását. Ez azt jelenti, hogy a bejegyzett adatok, jogok és tények...Tovább olvasomhatásosság
Azt fejezi ki, hogy egy adott tevékenységnek, erőfeszítésnek van-e hatása, kimenete, eredménye, megtörténik-e az a várt változás, ami miatt lépéseket tettünk. Az, hogy egy erőfeszítésnek van hatása, elérte a kívánt...Tovább olvasomjogerős döntés
Olyan bírói vagy hatósági döntés, amely – törvényben meghatározott kivételekkel – jogorvoslattal megtámadhatatlan, végleges és végrehajtható. A határozat a jogerőre emelkedését követően nem támadható meg fellebbezéssel....Tovább olvasomvégrehajtási kifogás
A közigazgatási hatósági eljárásban ismert sajátos jogorvoslati eszköz, amellyel nemcsak az ügyfél, hanem bárki élhet, akinek jogát vagy jogos érdekét a közigazgatási döntés végrehajtására irányuló valamely cselekmény sérti. Nem lehet...Tovább olvasomnyelvhasználat elve
Magyarországon a közigazgatási hatósági eljárás hivatalos nyelve a magyar. Természetesen ez alól lehetnek kivételek: a magyar nyelv, mint az eljárás nyelve, nem jelenti azt, hogy a konzuli tisztviselő és a...Tovább olvasomvisszaható hatály
Az időbeli hatály speciális esete. A visszaható (retroaktív) hatály azt jelenti, hogy a jogszabály keletkezése (kihirdetése) előtti eseményekre hatályos. A visszaható hatály vonatkozhat lezárt vagy folyamatban lévő jogviszonyokra is. A...Tovább olvasomhatásköri vita
Ha ugyanabban az ügyben több hatóság állapította meg hatáskörét (pozitív hatásköri összeütközés), vagy több hatóság állapította meg hatáskörének hiányát (negatív hatásköri összeütközés), és emiatt az eljárás nem indulhat meg vagy...Tovább olvasomhelyi önkormányzati állandó bizottság
Az önkormányzati rendszerben az állandó bizottságok feladat- és hatásköre tartós, az helyi önkormányzat és a képviselő-testület munkáját tartósan az egész vagy több önkormányzati cikluson keresztül segítik, támogatják. A képviselő-testület szervezeti...Tovább olvasomideiglenes intézkedés
A hatóság – tekintet nélkül a joghatóságára, valamint a hatáskörére és az illetékességére – hivatalból köteles megtenni azt az ideiglenes intézkedést, amelynek hiányában a késedelem elháríthatatlan kárral, a személyiségi jogok...Tovább olvasomlefoglalás
A bizonyítás céljait szolgáló dolog (tárgy) birtoklásának (használatának) ideiglenes elvonása, a tulajdonos (birtokos) részére az törvényben biztosított rendelkezési jog érintése nélkül. Az ügyben érdemi döntésre jogosult hatóság a tényállás tisztázása...Tovább olvasomirat
Valamely szerv működése vagy személy tevékenysége során keletkezett vagy hozzá érkezett, egy egységként kezelendő rögzített információ, adategyüttes, amely megjelenhet papíron vagy bármilyen más adathordozón. Tartalma lehet szöveg, adat, grafikon, hang,...Tovább olvasomönkormányzati határozat
A képviselő-testület minden olyan helyi közügy intézése körében, amelyben nem alkot rendeletet, határozatot hoz. A képviselő-testület határozata: normatív határozat és egyedi határozat. A helyi önkormányzat képviselő-testülete közjogi szervezetszabályozó eszközben: normatív...Tovább olvasomközigazgatási hatóság kártérítési felelőssége
Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a hatóságok által feladatuk teljesítése során neki jogellenesen okozott kár megtérítésére. A közigazgatási hatóság a nem jogszabályszerű eljárással okozott kárt a polgári jog szabályai...Tovább olvasomjogalkotási hatáskör
A jogalkotási hatáskör jogi norma meghozatalára vonatkozó jogosultságot és kötelezettséget jelent. Az eredeti jogalkotási hatáskör közvetlenül az Alaptörvényből ered, ezért a jogalkotás nem igényel külön felhatalmazást. A származékos jogalkotói hatáskör...Tovább olvasomegyszerűsített döntés
A közigazgatási hatósági döntéshoztal egyik formája, amely esetében nem kötelező valamennyi hatósági döntési elem szerepeltetése. Indokolást és jogorvoslatról való tájékoztatást nem tartalmazó egyszerűsített döntés hozható, ha a hatóság a kérelemnek...Tovább olvasomNemzeti Jogszabálytár
A Nemzeti Jogszabálytár a Kormány rendeletében meghatározott tartalommal és honlapon, elektronikus közszolgáltatásként működő, bárki számára térítésmentesen hozzáférhető, egységes szerkezetű szövegeket tartalmazó elektronikus jogszabálygyűjtemény. Az önkormányzati rendelet kivételével a Nemzeti Jogszabálytárban...Tovább olvasomjogerő
Jogi hatás, amely azt eredményezi, hogy a bírósági vagy hatósági döntés – törvényben meghatározott kivételekkel – jogorvoslattal megtámadhatatlan, végleges és végrehajtható. A határozat a jogerőre emelkedését követően nem támadható meg...Tovább olvasomKúria önkormányzati tanácsa
A Kúrián működő, három bíró tagból álló tanács, amelynek feladata a jogszabálysértő önkormányzati rendelet – magasabb szintű jogszabályba ütközés szempontjából történő – felülvizsgálatára irányuló nemperes eljárás, valamint a helyi önkormányzat...Tovább olvasomMagyar Közlöny
Magyarország hivatalos lapja a Magyar Közlöny. A jogszabályokat az önkormányzati rendelet kivételével a Magyar Közlönyben kell kihirdetni. A Magyar Közlönyt a kormányzati portálon történő elektronikus dokumentumként való közzététellel kell kiadni,...Tovább olvasomeljárásjogi jogutódlás
Valamely hatósági eljárás során megállapított eljárási jog, jogi kötelezettség vagy jogi helyzet, illetve jogviszony alanyának változása oly módon, hogy az eljárási jog, kötelezettség vagy a jogviszony fennmarad. Ha jogszabály másként...Tovább olvasom
