polgárőrség
A polgárőrség Magyarországon a rendszerváltás folyamatában kialakult, a civil önvédelmi szektor részeként az egyik legnagyobb létszámú és legsikeresebb szervezet.
A polgárőr szervezetek megalakulásának alapját az egyesülési jog képezi: ezek tehát általában civil (társadalmi) szervezetek. Ebből következően nem tekinthetők rendvédelmi szerveknek. Ugyanakkor a közrend és a közbiztonság megteremtésében és fenntartásában szerepük kiemelkedő, kapcsolatuk a rendvédelmi szervekkel (elsősorban a rendőrséggel) szoros és erőteljes.
A Ptv. preambuluma (ünnepélyes bevezetője) szerint: „A közbiztonság és a közrend fenntartásában részt venni kívánó, a környezetük biztonságáért felelősséget érző állampolgárok számára a polgárőrség nyújt cselekvési lehetőséget.” Az Országgyűlés a Ptv.-t a közbiztonság megszilárdításában fontos szerepet betöltő önkéntes társadalmi szerveződés hatékony működésének biztosítása, valamint e szerveződéseknek a rendőrséggel, az önkormányzatokkal, a rendészeti szervekkel és a lakossággal való együttműködése kereteinek meghatározása érdekében alkotta meg.
A polgárőrséget szervezeti szempontból jelenleg a Ptv. szerint ún. polgárőr szervezetek alkotják.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
testi kényszer
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőr – intézkedése során – az ellenszegülés megtörésére testi erővel cselekvésre vagy a cselekvés abbahagyására kényszerítést (testi kényszert) alkalmazhat. A szolgálati szabályzat szerint...Tovább olvasomrendvédelem
A rendvédelem – első és legegyszerűbb megközelítésben – a rendészet szinonim fogalmaként fogható fel. A magyar jogi szabályozásban a rendészet (ld. pl. Rend.tv.) és a rendvédelem kifejezés is előfordul, azonban...Tovább olvasomrejtett ellenőrzésre irányuló jelzés végrehajtása
Rendőri intézkedés. A törvény szerinti teljes elnevezése: „a Schengeni Információs Rendszerben elhelyezett rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés végrehajtása”. Az Rtv. szerint ha a rendőr valamely más intézkedése során megállapítja, hogy...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási intézmény
A Bvtv. szerint a büntetés-végrehajtási szervek anyagi-technikai ellátására, a személyi állomány oktatására, továbbképzésére, egyes szociális és egészségügyi feladatok ellátására büntetés-végrehajtási intézmény alapítható. Az intézményt parancsnok, főigazgató főorvos vagy igazgató vezetheti....Tovább olvasomnemzetbiztonsági védelem
A nemzetbiztonsági védelem célja a védelem alá eső tisztségeket betöltő személyek tevékenysége ellen irányuló, valamint ezen személyek tevékenységéhez kötődő védett információk jogellenes megszerzését célzó leplezett törekvések felderítése és elhárítása. A...Tovább olvasomtömegoszlatás
Rendőri kényszerítő eszköz. A szolgálati szabályzat szerint a tömegoszlatás a jogellenesen összegyűlt, valamint jogszerűen összegyűlt, de jogellenes magatartást tanúsító tömegnek a helyszín elhagyására, fizikai egységének megbontására irányuló – a tömeg...Tovább olvasommagánbiztonság
A magánbiztonság a magánjogon alapuló jogosítványok alapján a tulajdon védelmének széles lehetőségét biztosító, vagyonvédelmi jellegű vállalkozások által végzett tevékenységek útján létrejövő, sajátos jelenség. A magánbiztonság eszköztára lényegében a tulajdonost megillető...Tovább olvasompolgárőr egyesület
A Ptv. szerint a polgárőr egyesület alapfeladatként a helyi közrend és közbiztonság védelme, valamint a bűnmegelőzésben való közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot, a közúti baleset helyszínén, valamint bölcsőde, óvoda, általános...Tovább olvasomnemzetbiztonsági érdek
Az Nbtv. szerint nemzetbiztonsági érdek Magyarország függetlenségének biztosítása és törvényes rendjének védelme, ennek keretén belül: – az ország függetlensége és területi épsége elleni támadó szándékú törekvések felderítése, – az ország...Tovább olvasomszemélyi védelemmel, illetve Védelmi Programmal kapcsolatos intézkedés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőrség a büntetőeljárásban résztvevők és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmét, valamint a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjának végrehajtásával összefüggő...Tovább olvasomNemzeti Bűnmegelőzési Tanács
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a Kormány által a Ksztv. rendelkezései alapján létrehozott javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző testület. A Kormány a Tanácsot a magas szintű közbiztonság megteremtése és fenntartása,...Tovább olvasomszemély- és létesítménybiztosítási intézkedés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőrség, valamint a rendőr a Magyarország szempontjából különösen fontos személy (ún. védett személy) biztonsága érdekében, más rendőri intézkedés alkalmazásán túlmenően: – útvonalat, közterületet a...Tovább olvasomoltalmazott
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja. A Met. szerint Magyarország oltalmazottként kiegészítő védelemben részesíti azt a külföldit, aki nem felel meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de fennáll annak a veszélye,...Tovább olvasomközlekedésrendészeti intézkedés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőr a közlekedésrendészeti feladatának ellátása során: – a közúti forgalmat irányíthatja, korlátozhatja, illetve szüneteltetheti, – a közlekedési rendszabályok megtartását ellenőrizheti, – a jármű vezetőjét...Tovább olvasomszolgálatteljesítési hely
A Hszt. szerint szolgálatteljesítési hely a rendvédelmi szerv szervezeti egységének székhelye vagy telephelye szerinti közigazgatási terület, míg változó szolgálatteljesítési hely megállapítása esetén az a munkaköri leírásban meghatározott közigazgatási terület, amelyen...Tovább olvasomhalászati őr
A törvény szerint a halgazdálkodásra jogosult köteles a vízterület halállományát és élőhelyét őrizni vagy őrzéséről halászati őr útján gondoskodni. Halászati őr halastavon, több halgazdálkodásra jogosult által közösen is foglalkoztatható. A...Tovább olvasomelfogás és előállítás
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőr a további intézkedés megtétele céljából elfogja és az illetékes hatóság elé állítja azt (kötelező esetek), – akit szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten értek, –...Tovább olvasomAlkotmányvédelmi Hivatal
Rendvédelmi szerv, azon belül polgári nemzetbiztonsági szolgálat. Rövidítése: AH. Az Nbtv. szerint egyebek közt: – felderíti és elhárítja a Magyarország függetlenségét, politikai, gazdasági, védelmi vagy más fontos érdekét sértő vagy...Tovább olvasomtermészetvédelmi őr
A védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős állami szerv (nemzeti park igazgatóság) szervezetében működő természetvédelmi őrszolgálat – intézkedésre jogosult, egyenruhával és szolgálati lőfegyverrel ellátott – tagja. A természetvédelmi őrszolgálat törvényi...Tovább olvasomterrorizmust elhárító szerv
A rendőrséget szervezeti értelemben három, horizontálisan (nem egymásnak alárendelten) elkülönült szerv alkotja, melyek közül az egyik a terrorizmust elhárító szerv. A szerv jelenlegi elnevezése: Terrorelhárítási Központ (rövidítése: TEK). A TEK...Tovább olvasom
