tolmács
Az eljárás egyéb résztvevője aki, más nyelvből fordít. Ha közigazgatási vagy bírósági eljárás során olyan idegen- vagy jelnyelvi szakértelem szükséges, amellyel az eljáró szerv maga nem rendelkezik. Ha az ügyfél vagy az eljárás egyéb résztvevője által használt idegen nyelvet az ügyintéző nem beszéli, tolmácsot kell alkalmazni. Ha az ügyintéző beszéli az idegen nyelvet, a többi ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője érdekében tolmácsot kell alkalmazni, kivéve, ha ők is beszélik az adott idegen nyelvet. Ennek tényét a jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell. Ha az ügyfél vagy az eljárás egyéb résztvevője siketvak, kérésére jelnyelvi tolmács közreműködésével kell meghallgatni. A hatóság a hatósági ellenőrzés során a tényállás tisztázásához – ha az más módon nem lehetséges – az ellenőrzés helyszínén tartózkodó, idegen nyelvet beszélő személyt tolmácsként vehet igénybe. A tolmácsra megfelelően irányadók a szakértőre vonatkozó rendelkezések.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
jogalkotási követelmények
A jogszabálynak a címzettek számára egyértelmű szabályozási tartalommal kell rendelkeznie. Biztosítani kell, hogy a jogszabály megfeleljen az Alaptörvényből eredő tartalmi és formai követelményeknek, a nemzetközi jogból és az uniós jogból...Tovább olvasomeljárás-megszüntetés
Az eljárás megszűntetése a hatósági eljárás végleges megakadást jelenti, az ügyben nem hoznak érdemi döntést. Kötelező eseteit a Ket. 31. § részletesen felsorolja, például a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasításának...Tovább olvasomképviselet
Jogi szempontból jelentős nyilatkozatok és jogilag releváns cselekmények más személy nevében és javára való kijelentése, illetve elvégzése. A képviselet alapja szerint lehet törvényes, szervezeti és (jog)ügyleti, az eljárásjogban ez a...Tovább olvasombiztosítási intézkedés
Célja, hogy a teljesítés jövőbeni veszélyeztetettsége esetén előzetesen, már a döntés jogerőre emelkedése, vagy a végrehajtás elrendelése előtt garantálja az eredményes végrehajtást azzal, hogy megakadályozza a kötelezettség fedezetéül szolgáló pénzösszeg,...Tovább olvasomvisszaható hatály
Az időbeli hatály speciális esete. A visszaható (retroaktív) hatály azt jelenti, hogy a jogszabály keletkezése (kihirdetése) előtti eseményekre hatályos. A visszaható hatály vonatkozhat lezárt vagy folyamatban lévő jogviszonyokra is. A...Tovább olvasomegyszerűsített jegyzőkönyv
A hatóság egyszerűsített jegyzőkönyvet készít, ha jegyzőkönyv – az ügyfél vagy az eljárási érintett személy erre irányuló kérelme vagy a jegyzőkönyvkészítést indokolttá tévő körülmények hiányában – nem készül. Az egyszerűsített...Tovább olvasomtisztességes eljáráshoz való jog
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni. A tisztességes eljárás követelménye alapján...Tovább olvasomközigazgatási szerv
A közszolgálati jogviszony esetében az államigazgatási és önkormányzati szervek, valamint ide tartozik a Köztársasági Elnöki Hivatal, az Országgyűlés Hivatala, az Alkotmánybíróság Hivatala, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, az Alapvető...Tovább olvasomilleték
Az állam által magas szintű jogszabályban kivetett olyan közbevétel, amelyet az állam egyoldalúan állapít meg azok terhére, akik az állami (önkormányzati) szervek szolgáltatásait igénybe veszik. Az így beszedett összeget az...Tovább olvasomalkotmányjogi panasz vizsgálata
Az alapjogok vagy alkotmányos jogok megsértése esetén igénybe vehető jogorvoslati eszköz, amellyel az a természetes személy vagy jogi személy élhet, aki az állami szervek tevékenysége vagy mulasztása miatt alkotmányos (alap-)...Tovább olvasomfelügyeleti szerv
Az államigazgatás hierarchikus felépítésből eredő, a szervek közötti viszonyokat meghatározó elnevezés. Az államigazgatási szerv felügyelete a következő hatáskörök együttesét jelenti: az államigazgatási szerv vezetésére kinevezés, vezetői megbízás adása, az államigazgatási...Tovább olvasomönkormányzáshoz való jog
A helyi választópolgárok közösségét megillető jog, amely lehetővé teszi a helyi közügyek önálló és demokratikus intézését választópolgárok helyi közössége – közvetlenül, illetőleg a választott képviselők – útján. A helyi önkormányzás...Tovább olvasomkérelem elutasítása
A hatóság a kérelmet végzéssel, érdemi vizsgálat nélkül, nyolc napon belül elutasítja, ha az eljárásra nincs joghatósága, hatásköre vagy nem illetékes, és a kérelem áttételének nincs helye, a kérelem nyilvánvalóan...Tovább olvasomjogszabály formai tagolása
A jogszabályt az áttekinthetőség érdekében szerkezeti egységekre kell tagolni. A jogszabály formai tagolása a szerkezeti egységek mentén történik. Jogszabályban alkalmazható szerkezeti egység a mellékleten és a melléklet szerkezeti egységein kívül...Tovább olvasomönálló szabályozó szerv
Az Országgyűlés sarkalatos törvényben a végrehajtó hatalom körébe tartozó egyes feladat- és hatáskörök ellátására és gyakorlására önálló szabályozó szerveket hozhat létre. Az önálló szabályozó szerv vezetőjét a miniszterelnök vagy –...Tovább olvasomhivatalbóli eljárás
Bizonyos esetekben jogszabály kötelezővé teheti a hatóság számára eljárás megindítását. Ez esetben az ügyfél szándéka nélkül, vagy akár akarata ellenére is megindul az eljárás, és döntéshozatallal zárul. A hatóság köteles...Tovább olvasomNemzeti Jogszabálytár
A Nemzeti Jogszabálytár a Kormány rendeletében meghatározott tartalommal és honlapon, elektronikus közszolgáltatásként működő, bárki számára térítésmentesen hozzáférhető, egységes szerkezetű szövegeket tartalmazó elektronikus jogszabálygyűjtemény. Az önkormányzati rendelet kivételével a Nemzeti Jogszabálytárban...Tovább olvasomideiglenes intézkedés
A hatóság – tekintet nélkül a joghatóságára, valamint a hatáskörére és az illetékességére – hivatalból köteles megtenni azt az ideiglenes intézkedést, amelynek hiányában a késedelem elháríthatatlan kárral, a személyiségi jogok...Tovább olvasomfalugyűlés
Olyan nyilvános fórum, amelyet a polgármester hív össze, és amely a lakosság és egyéb partner szervezetek közvetlen tájékoztatását, a döntés előkészítésbe való lakossági bevonást szolgálja. A képviselő-testület szervezeti és működési...Tovább olvasomközigazgatási per
Az államigazgatási és önkormányzati szervek hatósági bírósági felülvizsgálata. A közigazgatási jogvita tárgya a közigazgatási szerv közigazgatási jog által szabályozott, az azzal érintett jogalany jogi helyzetének megváltoztatására irányuló vagy azt eredményező...Tovább olvasom