helyettes szülő
Nevelőszülő lehet, aki a 24. életévét betöltötte, nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság és támogatott döntéshozatal hatálya alatt, büntetlen előéletű, a gondozásába helyezett gyermeknél legalább 18, de legfeljebb 50 évvel idősebb, személyisége, egészségi állapota és körülményei alapján alkalmas a nála elhelyezett gyermek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítására és a családjába történő visszakerülésének vagy örökbefogadásának támogatására, valamint a gyermek, fiatal felnőtt életkori szükségleteiből adódó feladatoknak az ellátására, rendelkezik a nevelőszülői tevékenység folytatásához szükséges képesítések valamelyikével.
Tudományterület:
Forrás:
a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 54.§ - 57.§
Szerző:
Relációk
projekt az oktatásban
A projekt sajátos tanulási egység, amelynek középpontjában egy probléma áll. A feladat nem egyszerűen a probléma megoldása, hanem a lehető legtöbb vonatkozásának a feltárása, amely a való világban az adott...Tovább olvasomegészségügyi ellátási jog
Minden betegnek joga van – a jogszabályokban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan (napi 24 órában) hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz....Tovább olvasomcsaládi pótlék
Az állam által havi rendszerességgel, a gyermek nevelési, óvodáztatási, iskoláztatási költségeihez nyújtott univerzális, de a gyermekek száma, a család típusa, valamint a gyermek egészségi állapota szerint differenciált ellátás. , ami...Tovább olvasomnevelőszülő
A helyettes szülő a gyermeknek az ő vagy szülője kérelmére, illetve beleegyezésével teljes körű ellátást biztosít saját háztartásában, határozott időtartamra. A helyettes szülővel a települési önkormányzat alapellátás biztosító intézménye, mint...Tovább olvasomemberi méltóság joga
AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége. Az Alaptörvény szerintaz emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi...Tovább olvasomgyermekjóléti alapellátás
A gyermekek és családok kiemelt támogatása érdekében a 2016. évtől átstrukturálódott az eddigi alapszolgáltatási rendszer és integrált szervezeti egységek gondoskodnak a családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatások együttes biztosításáról. Két új intézményi...Tovább olvasominkluzív pedagógia
Az inkluzív pedagógia egy alapvető szemléletváltást feltételez, melynek során az iskola, a kapcsolódó intézményrendszer, valamint a tágabb lakóközösség olyan módon alakul át, hogy az a gyerekek egyéni és időben dinamikusan...Tovább olvasomdeviancia
A deviancia latin elemekből álló összetett szó, olyan társadalmi normáktól való eltérést jelent, amelyeket egy közösség vagy a társadalom jelentős része elfogad. A mai szóhasználat deviánsnak nevez mindent, ami a...Tovább olvasomaddikció
Addikció alatt a drogok vagy a drogfogyasztással egyenértékű izgalmi helyzetek keresésének és a drogok fogyasztásának kényszeres viselkedésmintáját értjük, amelyet a drog hatásához kapcsolódó leküzdhetetlen vágy, valamint erős tendencia jellemez a...Tovább olvasomkulturális javak
Az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai – az ingatlanok kivételével -,...Tovább olvasomfekvőbeteg-szakellátás
A fekvőbeteg-szakellátás a betegnek fekvőbeteg-gyógyintézeti keretek között végzett egészségügyi ellátása. Ennek igénybevétele a beteg folyamatos ellátását végző orvos, a kezelőorvos vagy az arra feljogosított más személy beutalása, valamint a beteg...Tovább olvasomfelsőoktatási szakképzés
A korábbi felsőfokú szakképzést váltotta fel. A négy féléves képzéseket kivették az Országos Képzési Jegyzékből, s kizárólag egyetemek és főiskolák indíthatják. Nappali és levelező tagozatos képzéseket is hirdetnek a felsőoktatási...Tovább olvasomalapképzés
A magyar felsőoktatási rendszer három egymásra épülő képzési ciklusból áll: az alap-, a mester- és a doktori képzésből. Érettségi után alapképzésre, osztatlan mesterképzésre vagy felsőoktatási szakképzésre lehet jelentkezni. A 6-8...Tovább olvasomösztöndíj
Az ösztöndíj egyfajta pénzbeli támogatás valamilyen tanulmány, vagy kutató munka folytatásának segítésére, részleges, vagy teljes finanszírozására. A felsőoktatásért felelős miniszter évente – a felsőoktatási törvény 39. § (5) és (6)...Tovább olvasomrehabilizációs ellátás
Megváltozott munkaképességű személyek ellátására az jogosult, akinek az egészségi állapota a komplex minősítés alapján 60 %-os, vagy kisebb mértékű, és a jogszabályban meghatározott egyéb jogosultsági feltételekkel is rendelkezik. Az ellátás...Tovább olvasomorvosi titoktartási jog
A beteg jogosult arra, hogy az egészségügyi ellátása során közreműködő személyek az ellátása során tudomásukra jutott adatokat csak az arra jogosult személlyel közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék. Továbbá, joga van...Tovább olvasomszakgimnázium
A szakgimnáziumnak szakmai érettségi végzettséget adó érettségire és ehhez kapcsolódó szakképesítés megszerzésére, szakirányú felsőfokú iskolai továbbtanulásra, szakirányú munkába állásra felkészítő, valamint általános műveltséget megalapozó négy középiskolai évfolyama és a szakképzésről...Tovább olvasomházi segítségnyújtás
Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A házi segítségnyújtás lényege ugyanis éppen az, hogy a rászoruló ember...Tovább olvasommegelőzés
A prevenció latin eredetű szakkifejezés, jelentése: megelőzés. Az egészségügyben a betegségek megelőzésére vonatkozó átfogó és sokszínű tevékenységek összességét jelenti. A megelőzés (prevenció) magában foglalja mindazon törekvéseket, melyek az egészség fejlesztését,...Tovább olvasomkulturális örökség
A kulturális örökség elemei a régészeti örökség, a hadtörténeti örökség régészeti módszerekkel kutatható elemei. Műemléki értékek, valamint a kulturális szellemi javak. A kulturális örökség elemeinek kutatásáról törvény rendelkezik, törekedve arra,...Tovább olvasom
