abszolutórium
Felsőoktatási fogalom, másik megnevezése: végbizonyítvány. Az abszolutórium bejegyzése akkor lehetséges, ha a hallgató összes tanulmányi kötelezettségének eleget tett a Karon, azaz megszerezte a diplomához szükséges kreditmennyiséget (leszámítva a szakdolgozatért járó krediteket), elvégezte az összes kötelezően előírt szakos és nem szakos kurzust, és letette az összes előírt vizsgát, kivéve a nyelvvizsgát. Az abszolutóriumot a Tanulmányi Osztály állítja ki. Az abszolutórium megszerzése után a hallgató több kurzust nem vehet fel a Karon, azaz nem lehet több aktív féléve, viszont a továbbiakban sem tandíjat, sem egyéb költségtérítést nem fizet (leszámítva a hallgatói jogviszonyon kívüli záróvizsgára jelentkezés esetleges díját).
Tudományterület:
Forrás:
a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 50. § (1)
Szerző:
Relációk
kultúrához való jog
Az egyik alapvető emberi jog, emellett más emberi jogok érvényesülésének alapvető feltétele és eszköze. Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez. Magyarország ezt a jogot a...Tovább olvasomsportegyesület
A sportegyesület a magyar sport hagyományos szervezeti alapegysége, a versenysport, a tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés és a szabadidősport műhelye. Sportegyesület – az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételek teljesülése esetén...Tovább olvasompénzbeli szociális ellátás
Ezek az ellátások a jövedelemmel nem rendelkező vagy alacsony jövedelmű személyek, családok szociális ellátását célozzák, a szociális rászorultságtól függnek, és különböző fajtáik az életkorhoz vagy/és szociálisan különösen hátrányos helyzetekhez kapcsolódnak....Tovább olvasomegészségbiztosítás
Magyarországon ma az egészségbiztosítás keretein belül, megfelelő jogosultság szerint az állampolgárok természetbeni ellátás keretében nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat és pénzben nyújtott pénzbeli ellátásokat vehetnek igénybe. A egészségbiztosítási, ún. járulékos jogviszony általában...Tovább olvasomfalugondnok
A falugondnoki szolgáltatás olyan szociális alapellátási forma, amelyet közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott falugondok alkalmazásával és a szolgáltatás jellegéhez igazodó gépjármű üzemeltetésével biztosítanak, csökkentve ezzel az aprófalvak és a külterületi lakott helyek...Tovább olvasomdiszkrimináció
A pozitív diszkrimináció előnyben részesítést, a negatív diszkrimináció pedig hátrányos megkülönböztetést jelent. Minden olyan megkülönböztetés, kizárás vagy kedvezményezés, amely megszünteti vagy rontja az esélyegyenlőséget, illetve sérti a bánásmód egyenlőségének elvét,...Tovább olvasomduális szakképzés
A duális képzés a műszaki, informatika, agrár, természettudomány vagy gazdaságtudományok képzési területen indított gyakorlatigényes alapképzési szakon, szociális munka alapképzési és mesterképzési szakon zajlik. A szak tanterve szerint a gyakorlati képzés...Tovább olvasomrehabilitációs bizottság
A szakértői bizottsági „szolgáltatás” lényegét a komplex (gyógy)pedagógiai-pszichológiai és orvosi diagnosztikus tevékenység jelenti, amelynek összetett célja összetett: a) a különleges figyelmet igénylő gyermekek népességén belül a különleges bánásmódot igénylő gyermekek,...Tovább olvasomautizmus
A szociális, kommunikációs és a rugalmas gondolkodáshoz és alkalmazkodáshoz szükséges kognitív képességek sérülése, általában egyfajta súlyos fogyatékosság. Az idegrendszeri fejlődés zavara, amelynek etiológiai hátteréeés jellegzetes viselkedési mintázata egyaránt heterogén. Az...Tovább olvasomgyermekvédelmi gondoskodás
Ha a szülő vagy más törvényes képviselő a gyermek veszélyeztetettségét az alapellátások önkéntes igénybevételével megszüntetni nem tudja vagy nem akarja, de alaposan feltételezhető, hogy segítséggel a gyermek fejlődése a családi...Tovább olvasomhelyi tanterv
A helyi tanterv a köznevelési intézmény pedagógiai programjának része, lényegében a választott kerettanterv adaptációja, amelyben figyelembe kell venni az iskola sajátosságait, a tárgyi, személyi feltételeket, az iskola nevelési programját. Tartalmazza...Tovább olvasomrégészeti örökség
Az emberi létnek a föld felszínén, a föld vagy a vizek felszíne alatt és a természetes vagy mesterséges üregekben 1711 előtt keletkezett érzékelhető nyoma, amely segít megismerni az egyetemes kultúrát,...Tovább olvasomoktatási jogok biztosa
Elősegíti az oktatás résztvevőit (tanárokat, diákokat, oktatókat, hallgatókat stb.) illetve azok közösségeit megillető, oktatással kapcsolatos állampolgári jogok érvényesítését. Működése során kizárólag az oktatási miniszternek tartozik felelősséggel. Az oktatási ombudsman évente...Tovább olvasomszakközépiskola
A szakközépiskolának öt évfolyama van, amelyből három, az adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges közismereti képzést és szakmai elméleti és gyakorlati oktatást magában foglaló szakképzési évfolyam, valamint további kettő, érettségi vizsgára felkészítő...Tovább olvasomalapképzés
A magyar felsőoktatási rendszer három egymásra épülő képzési ciklusból áll: az alap-, a mester- és a doktori képzésből. Érettségi után alapképzésre, osztatlan mesterképzésre vagy felsőoktatási szakképzésre lehet jelentkezni. A 6-8...Tovább olvasomgyermekjóléti alapellátás
A gyermekek és családok kiemelt támogatása érdekében a 2016. évtől átstrukturálódott az eddigi alapszolgáltatási rendszer és integrált szervezeti egységek gondoskodnak a családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatások együttes biztosításáról. Két új intézményi...Tovább olvasomtankötelezettség
Magyarországon az óvodába lépés a 3. életévben, az iskolába lépés a 6. életévben kezdődik, a tankötelezettség pedig 16 éves korban ér véget. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31....Tovább olvasomműemlékvédelem
Műemléki érték minden olyan építmény, történeti kert, történeti temetkezési hely, vagy sajátos terület, valamint ezek maradványa, továbbá azok rendeltetésszerűen összetartozó együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a magyar nemzet vagy...Tovább olvasompártfogói felügyelet
A pártfogó felügyelői szolgálat célja a bűnismétlés kockázatának csökkentése és az, hogy segítséget nyújtson az elkövetőnek a társadalomba való beilleszkedéshez és az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez. A pártfogó felügyelői...Tovább olvasomhajléktalanság
A szociális törvény a hajléktalan emberek esetében kétféle meghatározást ad. Az első – igazgatási típusú – definíció értelmében “…hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye...Tovább olvasom
