bizalmasság
Bizalmasság az elektronikus információs rendszer azon tulajdonsága, hogy a benne tárolt adatot, információt csak az arra jogosultak és csak a jogosultságuk szintje szerint ismerhetik meg, használhatják fel, illetve rendelkezhetnek a felhasználásáról. Az információval szemben elvárás, hogy a megfelelő időben, pontosan, és naprakészen álljon rendelkezésre, de csak azok számára, akik jogosultak megismerni azt. Ez az információ minden formájára igaz, azaz a szóban, a papíron, és az elektronikus formában tárolt, kezelt, feldolgozott és továbbított formáira egyaránt. Közadatokra és közérdekből nyilvános adatokra a bizalmasság elve nem értelmezhető. Személyes, különleges és minősített adatok esetén a bizalmasság követelménye kiemelten fontos, az adatokat jogszabályokban meghatározott személyi, fizikai, adminisztratív és elektronikus biztonsági intézkedések alkalmazásával kell védeni a jogosulatlan megismeréstől és felhasználástól.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
adatkapcsolat
Adatkapcsolat-szolgáltatás keretében a nyilvántartó adatokat ad át egy másik nyilvántartónak, ami az adatokat 2013. évi CCXX. törvényben meghatározott egyszerű adatátvétel vagy automatikus adatátvétel útján veszi át. A más nyilvántartásból adatkapcsolat-szolgáltatás...Tovább olvasomrendelkezésre állás
Rendelkezésre állás: az elektronikus információs rendszerek az arra jogosult személyek számára történő elérhetőségének és az abban kezelt adatok felhasználhatóságának a biztosítása. A rendelkezésre állás tehát annak a biztosítása, hogy az...Tovább olvasomakadálymentes honlap
Egy akadálymentes honlap úgy van kialakítva, hogy mindenki jól tudja használni, függetlenül attól, hogy milyen fogyatékossága, betegsége van, milyen böngészőt használ, mennyire ért az informatikához, milyen korú. A W3C nemzetközi...Tovább olvasomszerver
A kiszolgáló (szerver) általában olyan nagy teljesítményű számítógép, amely más számítógépek számára erőforrásokat, vagy szolgáltatásokat biztosít. A szerverek feladata a felhasználók azonosítása, a jogosultságkezelés, a központi adattárolás és szolgáltatások kiajánlása...Tovább olvasomtermészetes személyazonosító adat
Természetes személyazonosító adat a természetes személy (polgár) egyértelmű azonosítását szolgáló, egyedileg a személyhez rendelt négy természetes személyazonosító (4T) adat, vagyis a polgár családi és utóneve, születési családi és utóneve, születési...Tovább olvasomokos város
Az okos város olyan település, ahol megvalósul a fizikai, digitális és humán rendszerek hatékony integrációja az épített környezetben, hogy fenntartható, prosperáló és inkluzív jövő biztosítson lakóinak. Településfejlesztési szempontból az okos...Tovább olvasomszövegszerkesztő
A közigazgatási szervek munkatársai által végzett ügyviteli tevékenység jelentős hányadát az iratelőállítás teszi ki. A hivatalos levelek, jelentések, beszámolók, utasítások, határozatok nagy tömege igényli a szöveges típusú adatok számítógépes feldolgozását....Tovább olvasomcégjegyzékszám
A cég bejegyzésére irányuló kérelem cégbírósághoz történő érkezésekor a cég az azonosításra, illetve valamennyi más cégtől való megkülönböztetésére alkalmas cégjegyzékszámot kap, amelyet ettől kezdődően az iratain fel kell tüntetnie. Ez...Tovább olvasomweb
A világháló (World Wide Web, WWW, web) az interneten működő, egymással hiperhivatkozásokkal összekötött dokumentumok rendszere. A weben böngészők, keresők segítségével, címláncokon (hiperlinkeken, hiperhivatkozásokon) keresztül érhetünk el információforrásokat (tartalmakat). A világháló...Tovább olvasomadatszolgáltatás
Adatszolgáltatás az adatigénylő részére megfelelő jogalappal történő adattovábbítás. Az adattovábbítás megvalósulhat egyedi adatigénylés során vagy közadat-újrahasznosítás keretében rendszeres adatátadással. Technikailag megvalósulhat hagyományos módon, papíralapon vagy online csatornán, illetve nyilvántartásokból gépi...Tovább olvasome-közigazgatás
Az e-közigazgatás az információtechnológia, a szervezeti változások, és az új képességek kombinációjának felhasználását jelenti a közigazgatásban (Európai Bizottság, 2003). Az e-közigazgatás a politikai koordinációt, a szolgáltatások online elérésének biztosítását; a...Tovább olvasomközösségi felhő
Közösségi felhő (Community Cloud): a kiszolgálói infrastruktúrát több szervezet megosztottan használja, támogatva a közösség közös érdekeit (pl. küldetést), hasonló szabályozási, adatvédelmi, biztonsági stb. követelményeket betartva. A közösségi felhőt kezelheti az...Tovább olvasomdokumentum
A dokumentum fogalmanak számos értelmezése létezik. Az értelmező szótár szerint: a dokumentum mindaz, ami valamely tény valóságának a bebizonyítására szolgálhat (okirat, okmány, bizonyító irat). Az elektronikus iratkezelési rendszerekre vonatkozó európai...Tovább olvasomelektronikus ügyintézés
Az elektronikus ügyintézés mint fogalom komplex folyamatot takar. Elektronikus ügyintézés azok az eljárási cselekmények, amelyek során az ügyfél vagy az ügyintézést biztosító szerv elektronikus nyilatkozatot tesz, vagy az ügyintézést biztosító...Tovább olvasomfenyegetés (informatika)
A fenyegetés (veszély) minden olyan lehetséges művelet, esemény, vagy mulasztásos cselekmény, amely sértheti az elektronikus információs rendszer vagy az elektronikus információs rendszer elemei védettségét, biztonságát. Külső fenyegetések (External Threats) esetén...Tovább olvasomlogikai védelem
Az elektronikus információs rendszerben információtechnológiai eszközökkel és eljárásokkal (programokkal, protokollokkal) kialakított védelem, amelynek fontosabb részei az azonosítás és a hitelesítés, a hozzáférés-védelmi rendszer, a bizonyítékok rendszere. A védelmi intézkedések kialakításához...Tovább olvasomelektronikus irat
Az irat valamely szerv működése, vagy személy tevékenysége során keletkezett, vagy hozzá érkezett, egy egységként kezelendő rögzített információ, adategyüttes, amely megjelenhet papíron, mikrofilmen, mágneses, elektronikus vagy bármilyen más adathordozón; tartalma...Tovább olvasomidőbélyegző
Időbélyeg egy elektronikus dokumentumhoz hozzárendelt vagy azzal logikailag összekapcsolt adat, amely segítségével igazolható, hogy a dokumentum változatlan az időbélyeg elhelyezésének időpontjában létező állapothoz képest. Egy időbélyeg jellemzően az aláírói dokumentum...Tovább olvasomfizikai védelem
Fizikai védelem a fizikai térben megvalósuló fenyegetések elleni védelem, amelynek fontosabb részei a természeti csapás elleni védelem, a mechanikai védelem, az elektronikai jelzőrendszer, az élőerős védelem, a beléptető rendszer, a...Tovább olvasomelektronikus levél
Elektronikus levelet az tud küldeni, aki rendelkezik e-mail címmel, vagyis a levelek küldésére, fogadására és tárolására alkalmas postafiókkal. Az e-mail cím általános formája: felhasználónév@kiszolgálónév ahol a kiszolgálónév a címzett által...Tovább olvasom
