biztonsági dokumentáció
Veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek és küszöbérték alatti üzemek üzemeltetői által készített, jogszabály által előírt okmányok, amelyekben az üzemeltető bemutatja a súlyos baleset megelőzésével, és hatásai elleni védekezéssel kapcsolatban kialakított fő célkitűzéseit, valamint olyan eszközrendszert, vállalati szervezetet és vezetési rendszert határoz meg, amely garantálja az ember és a környezet magas fokú védelmét. A biztonsági dokumentáció magában foglalja a biztonsági jelentést, a biztonsági elemzést és a súlyos káresemény elhárítási tervet, melyek közül az adott üzem azt a fajta dokumentációt készíti el, amelyet az ott jelen lévő veszélyes anyag mennyisége alapján a jogszabály számára előír.
Tudományterület:
Forrás:
Kátai-Urbán Lajos: Veszélyes üzemekkel kapcsolatos iparbiztonsági jog- és intézmény és eszközrendszer fejlesztése Magyarországon.
Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2015. ISBN 978-615-5057-52-6
Szerző:
Relációk
veszélyes áru
Veszélyes árunak nevezzük azokat az áruféleségeket (anyagokat és tárgyakat), amelyek a szállításuk során tűz- és robbanásveszélyt, egészségkárosító (főként maró, mérgező) hatást vagy környezetkárosító tulajdonságokat hordoznak, s amelyeket ilyenként azonosít valamely...Tovább olvasomveszélyes anyag
Minden olyan anyag vagy készítmény, amely fizikai, kémiai vagy biológiai hatása lévén veszélyforrást képviselhet, akár nyersanyag, termék, melléktermék, maradék, köztes termék, vagy hulladék formájában. Potenciális egészség- és környezetkárosító hatásuk miatt...Tovább olvasombiztonsági jelentés
Felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem üzemeltetője által készített biztonsági dokumentáció, amely annak bizonyítására szolgál, hogy rendelkezik a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleseteket megelőző politikával és az annak végrehajtását szolgáló...Tovább olvasomvízikönyv
A vízügyi hatóság által vezetett közhitelű nyilvántartás az általa engedélyezett vízimunkákról, vízilétesítményekről és vízhasználatokról. A nyilvántartást az ügyfelek mellett az tekintheti meg – vagy díj ellenében abból kivonatos másolatot igényelhet...Tovább olvasomtűzvédelem
Azon tevékenységek összessége, amelyek célja a tűzmegelőzés, a tűzoltási feladatok ellátása, a tűzvizsgálat, valamint ezek feltételeinek biztosítása. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv mellett a magánszemélyeknek, a jogi személyeknek, valamint a magán-...Tovább olvasomkatasztrófa
Olyan állapot vagy helyzet, amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeiket, a lakosság alapvető ellátását, a természeti környezetet, a természeti értékeket olyan módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja, hogy a kár megelőzése,...Tovább olvasomiparbiztonság
Mindazon veszélyes tevékenység (veszélyes üzem) specifikus jog- intézmény és feladatrendszer, eljárás és eszközrendszer, illetve módszertan, amely a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel, a veszélyes áru szállítással, a nukleáris...Tovább olvasompolgári védelmi szervezet
Olyan szervezet, amely személyi állománya útján katasztrófaveszély és veszélyhelyzet, valamint fegyveres összeütközés idején végrehajtandó polgári védelmi feladatokat lát el, amennyiben azt az illetékes személy elrendeli. A polgári védelmi szervezetek tagjai...Tovább olvasomvédelmi bizottság
Olyan közigazgatási szerv, amely illetékességi területén összehangolja a honvédelmi felkészítéssel és a katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatok ellátását és az arra való felkészülést. Az illetékességi terület alapján megkülönböztetünk helyi, megyei, illetve fővárosi...Tovább olvasomveszélyes üzem(veszélyes anyag)
Egy adott üzemeltető irányítása alatt álló azon terület egésze, ahol egy vagy több veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítményben veszélyes anyagok vannak jelen jogszabályban meghatározott küszöbértéket elérő mennyiségben, melynek alapján küszöbérték alatti,...Tovább olvasompolgári védelem
Olyan össztársadalmi feladat-, eszköz- és intézkedési rendszer, amelynek célja katasztrófa, illetve fegyveres összeütközés esetén a lakosság életének megóvása, az életben maradás feltételeinek biztosítása, valamint a lakosság felkészítése azok hatásainak leküzdése...Tovább olvasomkülönleges jogrend
Olyan normális állapottól eltérő időszak, amikor az országot külső vagy belső veszély fenyegeti. Az Alaptörvény hat különböző időszakot nevesít a veszély jellegétől, a kihirdetőtől és a hatalmi centrumtól függően: rendkívüli...Tovább olvasomközbiztonsági referens
A polgármester által kijelölt, az önkormányzattal köztisztviselői jogviszonyban álló személy, aki a polgármester katasztrófák elleni védekezésre való felkészülési, védekezési, helyreállítási szakmai feladataiban, továbbá rendvédelmi és honvédelmi feladataiban működik közre I....Tovább olvasombiztonsági elemzés
Alsó küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem üzemeltetője által készített biztonsági dokumentáció, amely tartalmazza a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek megelőzésére vonatkozó általános célkitűzéseket, továbbá azt az üzemi szervezeti és eszközrendszert,...Tovább olvasomnukleáris biztonság
Megfelelő üzemeltetési feltételek megvalósítása, balesetek megelőzése, illetve a balesetek következményeinek enyhítése a nukleáris létesítmény, valamint a radioaktívhulladék-tároló életciklusának valamennyi fázisában, amelyek eredményeként megvalósul a munkavállalóknak és a lakosságnak a létesítmények...Tovább olvasompolgári védelmi kötelezettség
Alaptörvényből fakadó, Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében személyesen teljesítendő kötelezettség, melynek célja az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak védelme....Tovább olvasomtűzvizsgálat
A katasztrófavédelemhez kapcsolódó tűzvédelmi hatósági tevékenység, amelynek feladata a tűz keletkezési idejének, helyének és okának felderítése. A tűzvizsgálati eljárást hivatalból le kell folytatni, ha bűncselekmény gyanúja merül fel, haláleset történt,...Tovább olvasomkatasztrófaveszély
Olyan normál időszaktól eltérő folyamat vagy állapot, amelynek következményeként okszerűen lehet számolni a katasztrófa bekövetkezésének valószínűségével. Katasztrófaveszély esetén az emberi egészség, környezet, az élet- és vagyonbiztonság védelme érdekében az országos...Tovább olvasomműszaki mentés
A katasztrófavédelem rendszerén belül megvalósuló beavatkozói tevékenység, melyet természeti csapás, baleset, káreset, rendellenes technológiai folyamat, műszaki meghibásodás vagy veszélyes anyag szabadba jutása által előidézett veszélyhelyzet során az emberélet, a testi...Tovább olvasombelső védelmi terv
Veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem üzemeltetője által készített okmány, amely a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek kialakulásának megelőzését, a balesetek elhárítását, következményeinek mérséklését szolgáló intézkedések megtételét, az értesítési, riasztási, felkészítési feladatok...Tovább olvasom
