európai szabványosítás
Elsősorban a globális kereskedelmi és gazdasági folyamatokat segíti elő, azáltal ,hogy az európai szinten fekteti le a termeléssel, termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatos közös, egységes szabályokat. Európai szabványosításban a teljes joggal az EK-hoz (Európai Közösséghez) és az EFTA-hoz (Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz) tartozó országok illetékes szervei vehetnek részt. Az európai szabványosítás az Európai Szabványügyi Szervezetek (CEN: Európai Szabványügyi Bizottság; CENELEC: Európai Elektrotechnikai Szabványügyi Bizottság; ETSI: Európai Távközlési Szabványügyi Intézet) keretében folyó szabványosítás. Az így előállt Európai szabvány olyan szabvány, amelyet európai szabványügyi szervezet fogadott el és tett a közösség számára hozzáférhetővé.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
mérésügy
A mérések hazai és nemzetközi egységességének és pontosságának biztosításával foglalkozó igazgatási terület. A mértékrendszerek kialakulását, országos, sőt nemzetközi egységesítését gyakorlati, gazdasági és társadalmi valós igények kényszerítették ki. A kutatási és...Tovább olvasomközérdekű bejelentés
A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat. A közérdekű bejelentést...Tovább olvasomközfoglalkoztató
Közfoglalkoztató lehet, a helyi és nemzetiségi önkormányzat, valamint ezek jogi személyiséggel rendelkező társulása, költségvetési szerv (például: vízügyi igazgatóságok, erdőgazdaságok, nemzeti parkok), egyházi jogi személy, közhasznú jogállású szervezet,civil szervezet, állami és...Tovább olvasomnemzetközi szabványosítás
A nemzetközi szabvány olyan szabvány, amelyet nemzetközi szabványosító vagy szabványügyi szervezet fogadott el és tett a közösség számára hozzáférhetővé. A Nemzetközi Szabványügyi Szervezetek az ISO (International Organization for Standardisation’ /Nemzetközi...Tovább olvasompróbavásárlás
A fogyasztóvédelmi hatóság tevékenység egyik eszköze, amely a vállalkozás fogyasztók felé irányuló magatartását hivatott ellenőrízni. A próbavásárláshoz a fogyasztóvédelmi hatóság közreműködő személyt vehet igénybe. Próbavásárlás esetén a fogyasztóvédelmi hatóság az...Tovább olvasomhitelesített mérőeszköz
Az olyan mérőeszköz, amelyet az erre feljogosított hatóság hitelesített. A mérőeszköz-hitelesítés célja annak elbírálása, hogy a mérőeszköz megfelel-e a vele szemben támasztott mérésügyi előírásoknak. A hitelesítési kötelezettség alá eső mérőeszközök...Tovább olvasomfoglalkoztatást helyettesítő támogatás
A szociális törvény alapján a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű aktív korú személyek részére nyújtható rendszeres pénzellátás, támogatás, amely a szociálisan rászorululó aktív korúak ellátását szolgálja. A foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósításának feltétele,hogy...Tovább olvasomlovasszolgáltatás
Olyan üzletszerű gazdasági tevékenység, amelynek keretében ló igénybevételével szabadidős, terápiás vagy oktatási célú szolgáltatást nyújtanak. A kereskedelmi törvény értelmében kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységnek minősül és folytatása a külön miniszteri...Tovább olvasompasszív foglalkoztatáspolitikai eszközök
A foglalkoztatáspolitika eszközrendszerét két nagy csoportra bonthatjuk: aktív és passzív foglalkoztatáspolitikai eszközökre. Az állam munkanélkülieket pénzbeli és természetbeni juttatások révén segélyezheti. Az álláskeresők minimális ellátását szolgálják az álláskeresés időszakában ,ameddig...Tovább olvasomgazdaságpolitika
Az állam nézeteit, elhatározásait, rendszeres döntéseit, cselekedeteit jelenti, amelyeket az állam társadalmi-politikai céljainak megvalósítása érdekében a gazdaság befolyásolására alkalmaz. A gazdaságpolitika alapvető célkitűzései a gazdaság stabilitásának megőrzése, a gazdaság kiegyensúlyozott...Tovább olvasomkartell
A kartell olyan versenytárs vállalatok és/vagy azok érdekképviseleti szervei közötti titkos megállapodás, amely a verseny kiiktatását vagy korlátozását célozza. A kartell megállapodás célozhatja az (1) árpolitika összehangolását (a versenytársak megállapodhatnak,...Tovább olvasomfiatalkorúak védelmét szolgáló fogyasztóvédelmi rendelkezések
A fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésének védelme érdekében, a fogyasztóvédelmi joganyag számos speciáis rendelkezést tartalmaz. Ilyen, hogy tilos tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére – a kizárólag...Tovább olvasomjótállási jegy
Kötelező jótállás esetében a vállalkozás köteles jótállási jegyet átadni a fogyasztónak, amely alapján a fogyasztó később , a meghatározott jótállási határidő végéig a jótállási igényét a vállalkozás felé érvényesítheti. A...Tovább olvasomprotekcionalista kereskedelempolitika
Az államnak a belföldi és külföldi áru- és szolgáltatásforgalomba történő erőteljes és közvetlen bevatkozása, ami arra irányul , hogy az állam a külkereskedelmi folyamatokat – elsősorban az országba behozott áruk,...Tovább olvasomvállalati szabványosítás
Egy adott szervezetben ismétlődő eljárásokra, gyártási technikákra, munkavégzési folyamatokra alkalmazott szabályrendszer, protokoll. A vállalati szabvány elősegíti a munkafolyamatok, eljárások és ismételten alkalmazható előírások bevezetésével a termelés korszerűsítését és a hatékonyság...Tovább olvasomüzleten kívüli kereskedelem
Olyan kiskereskedelmi tevékenység, amelynek keretében a kereskedő vagy nevében, illetve javára eljáró személy felkeresi a vásárlót és a vásárló lakásán, munkahelyén vagy más tartózkodási helyén vagy az e célból szervezett...Tovább olvasomfogyasztói jogvita
A fogyasztó és a vállalkozás közötti adásvételi vagy szolgáltatási szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy, valamint a fogyasztó és a vállalkozás között külön megkötésre kerülő adásvételi vagy szolgáltatási szerződés...Tovább olvasomszabvány
A szabvány egy erre feljogosított szervezet által alkotott vagy jóváhagyott, közmegegyezéssel elfogadott olyan műszaki (technikai) dokumentum, amely tevékenységre vagy azok eredményére vonatkozik, és olyan általános és ismételten alkalmazható szabályokat, útmutatókat...Tovább olvasomtermék
Minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog – ide nem értve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt – és a dolog módjára hasznosítható természeti erő. A vállalkozás által fogyasztónak...Tovább olvasomvám
A vám egy olyan közadó formájában alkalmazott gazdasági és kereskedelempolitikai eszköz, amely a vámhatáron áthozott áru után fizetendő. A kiszabásra kerülő vám alapja a vámáru vámértéke. A vám árképző tényezőként...Tovább olvasom
