iratáthelyezési szolgáltatás
Az iratkezelő rendszerek közötti iratáthelyezés (BIÁSz) szolgáltatás (KEÜSZ) célja, hogy ellássa az iratkezelő rendszerek közötti elektronikus, biztonságos iratáthelyezést, melyen keresztül az iratképző szervek (közfeladatot ellátó szervek) hivatalos ügyeiket elektronikus formában és úton intézhetik. A szolgáltatás gépi interfészen keresztül, az igénybevevő szerv szakrendszere által (web szolgáltatás) vehető igénybe mely során az iratképző szerv iratkezelési szoftvere vagy egyéb iratok nyilvántartását végző rendszer vagy alkalmazás kapcsolódik a BIÁSz-hoz. A BIÁSz keretében az elektronikus felületen átadott, elektronikus iktatókönyvben nyilvántartott irat, ügyirat, irategyüttes akkor minősül átadottnak, amikor a szolgáltató az átvevő elektronikus ügyintézést biztosító szerv számára elérhetővé teszi az iratot elektronikus formában, valamint az elektronikus iktatókönyv iratra vonatkozó iktatási adatait.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
elektronikus fizetés
Az elektronikus fizetési és elszámolási rendszer (EFER) közigazgatási elektronikus ügyintézéshez illeszkedő elektronikus fizetési és a közigazgatási hagyományos ügyintézéshez kapcsolódó elektronikus fizetési szolgáltatást (KEÜSZ) nyújt úgy, hogy lehetővé teszi az egy...Tovább olvasomakadálymentes honlap
Egy akadálymentes honlap úgy van kialakítva, hogy mindenki jól tudja használni, függetlenül attól, hogy milyen fogyatékossága, betegsége van, milyen böngészőt használ, mennyire ért az informatikához, milyen korú. A W3C nemzetközi...Tovább olvasombizalmasság
Bizalmasság az elektronikus információs rendszer azon tulajdonsága, hogy a benne tárolt adatot, információt csak az arra jogosultak és csak a jogosultságuk szintje szerint ismerhetik meg, használhatják fel, illetve rendelkezhetnek a...Tovább olvasomdigitális infrastruktúra
Digitális infrastruktúra a digitális szolgáltatások nyújtásához és igénybevételéhez szükséges sávszélességet biztosító elektronikus hírközlési infrastruktúra rendelkezésre állása a hálózat valamennyi szegmensében (gerinc-, körzet- és helyi hálózat). A digitális infrastruktúra a digitális...Tovább olvasomfokozott biztonságú elektronikus aláírás
A fokozott biztonságú elektronikus aláírás kizárólag az aláíróhoz köthető, alkalmas az aláíró azonosítására, olyan, elektronikus aláírás létrehozásához használt adatok felhasználásával hozzák létre, amelyeket az aláíró nagy megbízhatósággal kizárólag saját maga...Tovább olvasomidőszaki értesítés
Az ügyfél ügyintézési cselekményekről történő időszaki értesítése szolgáltatás (RÉR) egy központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás (KEÜSZ). Az ügyfél ügyintézési rendelkezésében (RNY) meghatározhatja azon elektronikus ügyintézést biztosító szervek körét, amelyek tekintetében a...Tovább olvasomadatfeldolgozás
Adatfeldolgozás az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik. Az adatfeldolgozást...Tovább olvasombiztonság (informatika)
A biztonság egy szervezet számára kedvező állapot, amelynek a megváltoztatása nem valószínű, de nem is kizárt. A biztonság érdekében elvárható, hogy a fenyegetések bekövetkezésének lehetősége, valamint az esetlegesen bekövetkező fenyegetés...Tovább olvasomnyilvántartás
A nyilvántartások (és az azt megalapozó adatszervezés) feladata az adatok rögzítése, megváltoztatása (módosítása), tárolása, visszakeresése és feldolgozása. Ennek érdekében biztosítani kell az adatok olyan logikai szervezését és fizikai tárolását, amely...Tovább olvasominformációs hadviselés
Az információs hadviselés – mint a hadviselés új formája – mindazon összehangolt, koordinált információs tevékenységeket jelentik, amelyek arra irányulnak, hogy a szemben álló fél információs rendszerei működésének korlátozásával befolyásolják a...Tovább olvasomközponti dokumentumhitelesítési ügynök
A központi dokumentumhitelesítési ügynök (KDÜ) KEÜSZ keretében a szolgáltató az ügyfél és az elektronikus ügyintézést biztosító szerv számára elérhetővé teszi dokumentumhitelesítési szolgáltatások használatát, ideértve a dokumentum hitelesítését a kiválasztott dokumentumhitelesítéssel...Tovább olvasomelektronikus irat
Az irat valamely szerv működése, vagy személy tevékenysége során keletkezett, vagy hozzá érkezett, egy egységként kezelendő rögzített információ, adategyüttes, amely megjelenhet papíron, mikrofilmen, mágneses, elektronikus vagy bármilyen más adathordozón; tartalma...Tovább olvasominfrastruktúra szolgáltatás
Infrastruktúra szolgáltatás (IaaS: Infrastructure as a Service): a kiszolgálói hardvert (virtuális szervereket, tárhelyet, hálózati kapcsolatot, számítási kapacitást) és alap – rendszer – szoftvereket szolgáltat. Az ügyfél ezekre az alapvető informatikai...Tovább olvasomweblap
Gyakran szinonimaként használjuk a webhely, weblap, weboldal és honlap szavakat, bár különböznek egymástól. A webhely (website) egy adott IP-címen (adott tartományban) található weboldalak összessége, amelyeket hiperhivatkozások kötnek össze. A weblap/weboldal...Tovább olvasomwebszolgáltatás
A webszolgáltatás alkalmazások közötti adatcserére szolgáló protokollok és szabványok gyűjteménye. Különböző programnyelveken írt és különböző platformokon futó szoftveralkalmazások számítógép-hálózatokon (interneten) keresztül történő adatcserére használják a webszolgáltatásokat. A webszolgáltatások adatokat és...Tovább olvasomtársadalombiztosítási azonosító jel
Az egészségügyi, a szociális és a társadalombiztosítási és a magánnyugdíj rendszerrel kapcsolatos nyilvántartások azonosító kódja a társadalombiztosítási azonosító jel (TAJ szám). Felépítése: az 1-8. számjegy egy folyamatosan kiadott egyszerű sorszám,...Tovább olvasomzárt szoftver
Szerzői jogi védelem alá tartozik a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (szoftver) akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és...Tovább olvasomrendelkezés nyilvántartás
Rendelkezési nyilvántartás (RNY) olyan központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás (KEÜSZ), amelynek keretein belül a szolgáltató a természetes személyek ügyintézésre vonatkozó rendelkezéseit tartja nyilván. A szolgáltatás lehetővé teszi a rendelkezések megtételét azonosítási,...Tovább olvasomNemzeti Távközlési Gerinchálózat
A Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) a kormányzati célú hálózat tagja. Az NTG biztosítja kormányrendelet alapján kormányzati célú hírközlési szolgáltatás igénybe vételére kötelezett és jogosult felhasználók számára – a más kormányzati...Tovább olvasomkormányzati portál
A központi kormányzati portál (legfelső szintű közigazgatási portál ) alapvető célja, hogy az állampolgárok és szervezetek számára lehetővé tegye a közigazgatással való kapcsolattartást az interneten keresztül. A magyarorszag.hu címen elérhető...Tovább olvasom
