jogforrás
Ahonnan a jog megismerhető. A jogforrás mint gyűjtőfogalom, kétféle általános értelemben használatos: tárgyi jog szabályaként, azaz jogszabályként, tárgyi jog létrehozójaként, megalkotójaként, azaz jogalkotóként. A jogforrások többféleképpen osztályozhatók, lehetnek például: külső és belső, formális és materiális, genetikus és gnoszeológiai, eredeti és származékos hatáskörben kiadott, anyagi és alaki jogi, magánjogi és közjogi, általános és különleges, általános és konkrét, írott és íratlan jogforrások.
Tudományterület:
Forrás:
Tamás András: Legistica, A jogalkotástan vázlata. Nemzeti Közszolgálati Egyetem. 2013 207-208. o.
Szerző:
Relációk
fővárosi és megyei kormányhivatal
A Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve. Részt vesz a kormányzati célkitűzések területi megvalósításában: koordinációs, ellenőrzési, informatikai tevékenységet, valamint képzést, továbbképzést szervező/összehangoló feladatokat lát el. A Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítása...Tovább olvasomNemzeti Jogszabálytár
A Nemzeti Jogszabálytár a Kormány rendeletében meghatározott tartalommal és honlapon, elektronikus közszolgáltatásként működő, bárki számára térítésmentesen hozzáférhető, egységes szerkezetű szövegeket tartalmazó elektronikus jogszabálygyűjtemény. Az önkormányzati rendelet kivételével a Nemzeti Jogszabálytárban...Tovább olvasomMagyar Közlöny
Magyarország hivatalos lapja a Magyar Közlöny. A jogszabályokat az önkormányzati rendelet kivételével a Magyar Közlönyben kell kihirdetni. A Magyar Közlönyt a kormányzati portálon történő elektronikus dokumentumként való közzététellel kell kiadni,...Tovább olvasomújrafelvételi eljárás
A Ket. rendszerében a kérelemre induló jogorvoslati eljárások egyik formája. Ha az ügyfélnek a jogerős határozattal lezárt ügyben a határozat jogerőre emelkedését követően jutott tudomására a határozat meghozatala előtt már...Tovább olvasombiztosítási intézkedés
Célja, hogy a teljesítés jövőbeni veszélyeztetettsége esetén előzetesen, már a döntés jogerőre emelkedése, vagy a végrehajtás elrendelése előtt garantálja az eredményes végrehajtást azzal, hogy megakadályozza a kötelezettség fedezetéül szolgáló pénzösszeg,...Tovább olvasomformális jogforrás
Az a forma, amelyben a jog megjelenik és megismerhető, a jogalkotási folyamat eredménye. Az Alaptörvény mellett, három fő csoportja az uniós jog, a jogszabály és a közjogi szervezetszabályozó eszközök. Jogszabály...Tovább olvasomközigazgatási bíráskodás
A közigazgatás működésével, a közigazgatás normatív és egyedi aktusainak törvényességével, a közigazgatás kártérítési felelősségével, és a közigazgatási szerződésekkel kapcsolatos jogi viták elbírálása. Szűkebb értelemben a közigazgatási bíráskodás során az egyedi...Tovább olvasomeljárási költségek
Mindaz a költség, ami az ügyfél, ügyfelek jóhiszemű és célszerű ügyvitelével kapcsolatban a hatósági eljárás keletkezett. Az eljárási költségek két csoportja: egyfelől az eljárási illeték és az igazgatási szolgáltatási díj,...Tovább olvasomvégrehajtás foganatosítása
Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában a végrehajtást az elsőfokú hatóság foganatosítja. A végrehajtást foganatosító szerv a végrehajtásra önálló bírósági végrehajtóval szerződést köthet, a végrehajtás során azonban csak a végrehajtást...Tovább olvasomhatósági ügy
Közigazgatási hatósági ügy minden olyan ügy, amelyben a közigazgatási hatóság az ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet vagy hatósági ellenőrzést vége,...Tovább olvasomkormányprogram
Már nem hatályos jogintézmény. Az Alaptörvény elfogadása előtt a kormányprogram formális elfogadása a korábbi alkotmányban szövegszerűen is benne szerepelt, amelyről nem külön szavazás útján, hanem a miniszterelnök megválasztásával egybekötve határozott...Tovább olvasomtisztességes eljáráshoz való jog
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni. A tisztességes eljárás követelménye alapján...Tovább olvasomeljárásjogi jogutódlás
Valamely hatósági eljárás során megállapított eljárási jog, jogi kötelezettség vagy jogi helyzet, illetve jogviszony alanyának változása oly módon, hogy az eljárási jog, kötelezettség vagy a jogviszony fennmarad. Ha jogszabály másként...Tovább olvasomdöntés-felülvizsgálat
Ha a hatóság megállapítja, hogy a fellebbezés elbírálására jogosult hatóság, a felügyeleti szerv vagy a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, a döntését módosítja vagy...Tovább olvasomjogalkotási hatáskör
A jogalkotási hatáskör jogi norma meghozatalára vonatkozó jogosultságot és kötelezettséget jelent. Az eredeti jogalkotási hatáskör közvetlenül az Alaptörvényből ered, ezért a jogalkotás nem igényel külön felhatalmazást. A származékos jogalkotói hatáskör...Tovább olvasomvégrehajtható döntés
A hatóság döntése végrehajtható, ha pénzfizetésre, továbbá meghatározott cselekményre vagy magatartásra irányuló kötelezettséget állapít meg, a döntés jogerőre emelkedett, és a teljesítésre megállapított határidő vagy határnap eredménytelenül telt el, a...Tovább olvasomhatósági tanú
A hatóság a biztosítási intézkedés alkalmazása során, szemlénél, lefoglalásnál, hatósági ellenőrzésnél hatósági tanút vehet igénybe. A hatósági tanú az eljárási cselekmény során történt eseményeket és az általa tapasztalt tényeket a...Tovább olvasomközmeghallgatás
A hatóság közmeghallgatást tart, ha ezt jogszabály előírja, az eljárásban több mint ötven ügyfél vagy több mint öt közérdekű szervezet vesz részt, kivéve, ha törvény másként rendelkezik, vagy a hatóság...Tovább olvasomönkormányzati határozat
A képviselő-testület minden olyan helyi közügy intézése körében, amelyben nem alkot rendeletet, határozatot hoz. A képviselő-testület határozata: normatív határozat és egyedi határozat. A helyi önkormányzat képviselő-testülete közjogi szervezetszabályozó eszközben: normatív...Tovább olvasomjogterület
A jogi normák olyan, többé-kevésbé összefüggő és relatíve elkülönülő összessége, amely a jogág sajátosságaival, önállóságával, elkülönültségével nem rendelkezik. Jogterület képződhet egy-egy jogágon belül, de több jogágat részben átfedve is (keresztülfekvő...Tovább olvasom
