Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság
A Kormány által működtetett kormányzati koordinációs szerv, melynek feladata a Kormány katasztrófavédelemmel összefüggő döntéseinek előkészítése, valamint a katasztrófák elleni felkészüléssel, megelőzéssel, védekezéssel és helyreállítással kapcsolatos feladatok összehangolása. A belügyminiszter vezetésével, az ágazati miniszterek által kijelölt vezetőkkel, valamint a központi államigazgatási szervek (pl. Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Rendőrség, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Országos Meteorológiai Szolgálat stb.) vezetőivel látja el feladatát. A tevékenységének tudományos támogatása érdekében Tudományos Tanácsot, a katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos feladatok összehangolt végrehajtásának támogatása érdekében operatív munkaszervként Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központot működtet.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Tűzoltási és Műszaki Mentési Terv
A tűzoltáshoz és műszaki mentéshez szükséges tűzoltói erő, eszköz szükségletet tartalmazó, tűzoltást és műszaki mentést segítő terv, melyet a tűzvédelmi, gazdasági és műemléki szempontból kiemelt fontosságú létesítményekre külön jogszabályban meghatározottak...Tovább olvasomalsó küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem
Egy adott üzemeltető irányítása alatt álló azon terület egésze, ahol egy vagy több veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítményben veszélyes anyagok vannak jogszabályban meghatározott alsó küszöbértéket elérő vagy meghaladó, de felső küszöbértéket...Tovább olvasombiztonsági jelentés
Felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem üzemeltetője által készített biztonsági dokumentáció, amely annak bizonyítására szolgál, hogy rendelkezik a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleseteket megelőző politikával és az annak végrehajtását szolgáló...Tovább olvasomkatasztrófavédelmi besorolás
A katasztrófák elleni védekezésben az adott települést veszélyeztető hatások komplex eredményeként létrejött kockázatbecslés alapján történő katasztrófavédelmi osztályba sorolási folyamat. A kockázatelemzés eredményeként az adott település I. II., vagy III. osztályba...Tovább olvasomüzemeltetői biztonsági terv
Létfontosságú rendszerek és létesítmények számára törvény által előírt dokumentum, amely megjelöli a létfontosságú rendszerelemeket és azt a szervezeti és eszközrendszert, illetve biztonsági intézkedéseket, amelyek biztosítják azok védelmét, továbbá meghatározza azokat...Tovább olvasomkatasztrófavédelem
Azon tevékenységek összessége, amelyek a katasztrófa kialakulásának megelőzését, közvetlen veszélyek elhárítását, az előidéző okok megszüntetését, a károsító hatásuk csökkentését, a lakosság élet- és anyagi javainak védelmét, az alapvető életfeltételek biztosítását,...Tovább olvasombiztonsági elemzés
Alsó küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem üzemeltetője által készített biztonsági dokumentáció, amely tartalmazza a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek megelőzésére vonatkozó általános célkitűzéseket, továbbá azt az üzemi szervezeti és eszközrendszert,...Tovább olvasomlétfontosságú rendszerelem
Az energia, közlekedés, agrárgazdaság, egészségügy, pénzügy, infokommunikációs technológiák, víz, jogrend – kormányzat, közbiztonság – védelem vagy honvédelem ágazatok valamelyikébe tartozó létesítmény vagy rendszer olyan rendszereleme, amely elengedhetetlen a létfontosságú társadalmi...Tovább olvasombiztonsági összekötő személy
Létfontosságú rendszerelem üzemeltetője által foglalkoztatott tisztviselő, akinek a feladata a kapcsolattartás az üzemeltető és a kijelölési eljárásban részt vevő hatóságok, szakhatóságok között. Biztonsági összekötőnek az a büntetlen előéletű személy jelölhető...Tovább olvasomvédelmi bizottság
Olyan közigazgatási szerv, amely illetékességi területén összehangolja a honvédelmi felkészítéssel és a katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatok ellátását és az arra való felkészülést. Az illetékességi terület alapján megkülönböztetünk helyi, megyei, illetve fővárosi...Tovább olvasomfelső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem
Egy adott üzemeltető irányítása alatt álló azon terület egésze, ahol egy vagy több veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítményben veszélyes anyagok vannak jogszabályban meghatározott felső küszöbértéket elérő vagy meghaladó mennyiségben. Az üzem...Tovább olvasomkatasztrófa
Olyan állapot vagy helyzet, amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeiket, a lakosság alapvető ellátását, a természeti környezetet, a természeti értékeket olyan módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja, hogy a kár megelőzése,...Tovább olvasomriasztási fokozat
A tűz és káreset felszámolásához szükséges erő-eszköz igényt kifejező fokozat. A riasztási fokozatot a beérkező jelzések, a helyszín adottságai, valamint az – egyes helyszínek esetében rendelkezésre álló – Tűzoltási és...Tovább olvasomkatasztrófavédelmi osztály
Települések veszélyeztetettségi szintjére vonatkozó kategória, melyet a katasztrófavédelmi besorolás eredményeként határoznak meg a település kockázati mátrixban történő elhelyezése alapján. A kockázati mátrix figyelembe veszi a településen azonosított veszélyeztető hatások lehetséges...Tovább olvasomvízkészletjárulék
Olyan fizetési kötelezettség, amelyet a vízhasználó a vízjogi engedélyben lekötött vagy engedély nélkül felhasznált, továbbá az üzemi fogyasztó a ténylegesen igénybe vett vízmennyiség után köteles fizetni a vizek használatával, a...Tovább olvasomkülső védelmi terv
Veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem vagy küszöbérték alatti üzem üzemeltetője által készített okmány, amely az üzem környezetében élő lakosság mentése, az anyagi javakban, a környezetben bekövetkező károk enyhítése érdekében a végrehajtandó...Tovább olvasomvízjogi engedély
A katasztrófavédelem által vízügyi hatósági jogkörében dokumentum, amely különböző vízimunkák vagy vízilétesítményekkel kapcsolatos munkák elvégzését engedélyezi. Fajtái: az engedélyben meghatározott vízimunka elvégzésére, vízilétesítmény megépítésére feljogosító vízjogi létesítési engedély; a vízilétesítmény...Tovább olvasomveszélyes üzem(veszélyes anyag)
Egy adott üzemeltető irányítása alatt álló azon terület egésze, ahol egy vagy több veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítményben veszélyes anyagok vannak jelen jogszabályban meghatározott küszöbértéket elérő mennyiségben, melynek alapján küszöbérték alatti,...Tovább olvasomsúlyos káresemény elhárítási terv
A biztonsági dokumentációk körébe tartozó, küszöbérték alatti üzem üzemeltetője által készített okmány, amely tartalmazza az üzem veszélyeztető hatásainak elemzését, valamint a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek megelőzését, elhárítását és hatásainak...Tovább olvasomveszélyelhárítási terv
A veszélyelhárítási feladatokat meghatározó okmányrendszer, amely tartalmazza a katasztrófaveszély, valamint a katasztrófa időszakában végrehajtandó katasztrófavédelmi feladatokat, intézkedéseket és az azokat biztosító személyi, anyagi és technikai feltételeket összhangban az azonosított kockázatokkal...Tovább olvasom
