kerettanterv
A kerettantervnek közvetítő szerepe van a helyi tanterv és a nemzeti alaptanterv (NAT) között. A kerettanterv feladata a tartalmi szabályozás eszközeként meghatározni a pedagógiai szakaszokra, iskolatípusra vonatkozó érvényes, közös, átfogó célokat és feladatokat.
A kerettanterv meghatározza a fejlesztési célokat, a nevelési-oktatási területek kapcsolódását, a kulcskompetenciák és a kompetenciafejlesztés adott életkori és képzési szakaszban érvényesítendő feladatait, a személyiségfejlesztés lehetőségeit és értéktartalmát, a pedagógiai egységesség és differenciálás elveit, a pedagógiai szakasz kötelező tantárgyait és évfolyamonként a heti minimális óraszámait. Meghatározza továbbá az ismeretközlés és a képességfejlesztés közötti összhang megteremtésének módját és összhangjának biztosítását, valamint a kapcsolódási pontokat az egyes tantárgyi tartalmak között, és az egységes tantervi szerkezeti elveket a helyi tantervek elkészítésének támogatása céljából.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
oktatási jogok biztosa
Elősegíti az oktatás résztvevőit (tanárokat, diákokat, oktatókat, hallgatókat stb.) illetve azok közösségeit megillető, oktatással kapcsolatos állampolgári jogok érvényesítését. Működése során kizárólag az oktatási miniszternek tartozik felelősséggel. Az oktatási ombudsman évente...Tovább olvasomnormatív támogatások
Jogszabályban (általában törvényben) rögzített, univerzális típusú ellátások, amelyek a jogszabályban megállapított feltételek teljesülése esetén járnak az ügyfélnek, azaz az ügyintézőnek nincs a megállapítás során mérlegelési joga (nem diszkrecionális a döntés)....Tovább olvasomsportegyesület
A sportegyesület a magyar sport hagyományos szervezeti alapegysége, a versenysport, a tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés és a szabadidősport műhelye. Sportegyesület – az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételek teljesülése esetén...Tovább olvasomérettségi vizsga
Az érettségi vizsga a középiskolai tanulmányokat lezáró és a felsőoktatásba bebocsátó vizsga, amely számos ország jogrendszerében szerepel, és sok helyen – így a kétszintű érettségi bevezetése óta a legtöbb képzésben...Tovább olvasommediáció
A mediáció szó közvetítést, békéltetést jelent. A mediáció egy olyan konfliktuskezelési folyamat, melyben a vitában álló felek egy semleges, harmadik, konfliktuskezelésben jártas személy, a mediátor segítségével oldják fel konfliktusaikat. A...Tovább olvasomhajléktalanság
A szociális törvény a hajléktalan emberek esetében kétféle meghatározást ad. Az első – igazgatási típusú – definíció értelmében “…hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye...Tovább olvasomnemzeti alaptanterv
A Nemzeti alaptanterv határozza meg az érvényes értékeket, műveltségképet, tudás- és tanulásértelmezést. A Nat a kerettantervek – az iskolák helyi tantervének elkészítéséhez a szakmai tartalom kereteit kijelölve, biztosítva -az iskolai...Tovább olvasomszabadidősport
Az egészségmegőrzés, egészségvédelem, az egészséges mozgásban gazdag életmód kialakítása céljából végzett sporttevékenység, mely aktív pihenést, felfrissülést, felüdülést, öröm -és közösségi élményt jelent az egyén számára. Jelentős szerepe van a mentális...Tovább olvasomrégészeti örökség
Az emberi létnek a föld felszínén, a föld vagy a vizek felszíne alatt és a természetes vagy mesterséges üregekben 1711 előtt keletkezett érzékelhető nyoma, amely segít megismerni az egyetemes kultúrát,...Tovább olvasombejegyzett élettársi kapcsolat
A bejegyzett élettársi kapcsolat egy olyan párkapcsolati forma, amely a házassághoz hasonlóan állami szerv előtti akaratnyilvánítással, illetve ezt követő nyilvántartásba vétellel jön létre. Hazánkban 2009. július 1-jétől az intézményt elsősorban...Tovább olvasomélethosszig tartó tanulás
Az egész életen át tartó tanulás (angolul: Life Long Learning: LLL) stratégiájának lényege, hogy a társadalom tagjai maguk is aktívan járuljanak hozzá foglalkoztathatóságuk, alkalmazkodóképességük, társadalmi beilleszkedésük és egyéni kiteljesedésük javításához....Tovább olvasomrehabilitációs bizottság
A szakértői bizottsági „szolgáltatás” lényegét a komplex (gyógy)pedagógiai-pszichológiai és orvosi diagnosztikus tevékenység jelenti, amelynek összetett célja összetett: a) a különleges figyelmet igénylő gyermekek népességén belül a különleges bánásmódot igénylő gyermekek,...Tovább olvasomesélyegyenlőség
Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó természetes személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel szemben azonos tisztelettel és körültekintéssel,...Tovább olvasomaddikció
Addikció alatt a drogok vagy a drogfogyasztással egyenértékű izgalmi helyzetek keresésének és a drogok fogyasztásának kényszeres viselkedésmintáját értjük, amelyet a drog hatásához kapcsolódó leküzdhetetlen vágy, valamint erős tendencia jellemez a...Tovább olvasomamatőr sportoló
Amatőr sportoló sportegyesület keretében tagként, illetve ha a sportszövetség vonatkozó szabályzata másként nem rendelkezik sportszerződés alapján, sportvállalkozás és az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány keretében pedig – amennyiben az ilyen alapítvány...Tovább olvasommagatartászavar
Beilleszkedési, tanulási magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas ...Tovább olvasominkluzív pedagógia
Az inkluzív pedagógia egy alapvető szemléletváltást feltételez, melynek során az iskola, a kapcsolódó intézményrendszer, valamint a tágabb lakóközösség olyan módon alakul át, hogy az a gyerekek egyéni és időben dinamikusan...Tovább olvasomPISA – mérés
„Az OECD egyik legnagyobb hatású nemzetközi programja a PISA néven ismert nemzetközi tanulói teljesítménymérés (Programme for International Student Assessment) szinte forradalmasította az oktatásról való tudásunkat. Ez a vizsgálat a mai...Tovább olvasomrektor
Az egyetem vagy főiskola kinevezett vezetője, a szenátus elnöke, akit Magyarországon az egyetemi szenátus javaslatára az oktatásért felelős miniszter egyetértésével a köztársasági elnök nevez ki. A felsőoktatási intézmény első számú...Tovább olvasomemberi méltóság joga
AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége. Az Alaptörvény szerintaz emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi...Tovább olvasom