kézbesítési szolgáltatás
A biztonságos kézbesítési szolgáltatás (BKSZ) olyan Posta által nyújtott kézbesítési szolgáltatás (SZEÜSZ), amely az elektronikus küldemény kézbesítésével kapcsolatosan az alábbi feltételek mindegyikének teljesülését biztosítja: a) ha a küldőtől átvett üzenetet változatlan formában a címzett rendelkezésére bocsátották, akkor erről a küldő számára legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumba foglalt igazolás álljon rendelkezésre, b) az üzenet és a kézbesítést igazoló okirat észrevétlenül nem megváltoztatható sem a kézbesítés során, sem a kézbesítést követően, c) az üzenet átvevője csak a címzett vagy a feljogosított helyettes átvevő lehet, és a tényleges átvevő személyét az átvétellel kapcsolatos okirat igazolja, d) a feladónak okirati bizonyíték áll rendelkezésére (tértivevény) arról az esetről is, ha a kézbesítés a megadott időn belül sikertelen; az igazolás a meghiúsulás időpontját és – ha azonosítható – okát tartalmazza.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
iratáthelyezési szolgáltatás
Az iratkezelő rendszerek közötti iratáthelyezés (BIÁSz) szolgáltatás (KEÜSZ) célja, hogy ellássa az iratkezelő rendszerek közötti elektronikus, biztonságos iratáthelyezést, melyen keresztül az iratképző szervek (közfeladatot ellátó szervek) hivatalos ügyeiket elektronikus formában...Tovább olvasomszélessávú hálózat
A szélessávú hálózat alkalmas a hálózatba kötött számítógépek (eszközök) között nagyobb adatállományok, adatcsomagok (pl. hang- és képanyagok) valósidejű átvitelére. A hozzáférés megvalósulhat vezetékes (technológiától függően változó, jellemzően 20-250 Mbit/s, de...Tovább olvasomszoftver
A szoftverek számítógépes programok, amelyek lehetővé teszik a számítógép működtetését. A program egy adott feladat elvégzését – a számítógép számára érthető formában – leíró utasítássorozat és az utasítások végrehajtásához definiált...Tovább olvasomkormányzati portál
A központi kormányzati portál (legfelső szintű közigazgatási portál ) alapvető célja, hogy az állampolgárok és szervezetek számára lehetővé tegye a közigazgatással való kapcsolattartást az interneten keresztül. A magyarorszag.hu címen elérhető...Tovább olvasomkézbesítési szolgáltatás
A biztonságos kézbesítési szolgáltatás (BKSZ) olyan Posta által nyújtott kézbesítési szolgáltatás (SZEÜSZ), amely az elektronikus küldemény kézbesítésével kapcsolatosan az alábbi feltételek mindegyikének teljesülését biztosítja: a) ha a küldőtől átvett üzenetet...Tovább olvasomkormányportál
A Kormány hivatalos webes kommunikációs eszköze a www.kormany.hu kormányportál. A Kormányportál a kormányzat és a minisztériumok anyagait egy helyen, egységes szerkezetben, a közzétételi kötelezettségnek megfelelő módon, magyar és angol nyelven,...Tovább olvasomnyilvános kulcsú infrastruktúra
A nyilvános kulcsú infrastruktúra (PKI technológia) alkalmazása lehetővé teszi, hogy minden elektronikusan aláírt (bélyegzővel ellátott) dokumentum vagy üzenet olvasója ellenőrizni tudja az üzenetet küldő személy azonosságát és az üzenet sértetlenségét....Tovább olvasominformációs társadalom stratégia
Az információs stratégia a magas szintű politikai tervezésnek az 1990-es években megjelenő új minősége, ami közös kezelésbe vonja az információs közmű fejlesztését, a társadalom legfontosabb alrendszereinek informatizálását, valamint információs iparágak...Tovább olvasoműrlapbenyújtás szolgáltatás
A hatósági eljárásban használatos nyomtatványokat az Általános Nyomtatványkitöltő (ÁNYK) programmal lehet kitölteni. Az ÁNYK űrlapbenyújtás-támogatási szolgáltatás (ÁBT) egy központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás (KEÜSZ), ahol a szolgáltató letölthető alkalmazással biztosítja az...Tovább olvasomszámítógép-hálózat
A számítógép-hálózat egymással kommunikálni képes számítógépek rendszere, amely lehetővé teszi a hálózatban levő számítógép felhasználója számára, hogy másokkal kommunikáljon, illetve más számítógépek erőforrásait is használhassa. A hálózat lehetőséget biztosít például...Tovább olvasommagán felhő
Magán felhő (Private Cloud): a szolgáltatást nyújtó teljes kiszolgálói infrastruktúra (hardver, szoftver) kizárólag az adott szervezet számára van fenntartva, nem kell osztozni azokon másokkal. Az adatközpont elhelyezkedhet az ügyfélnél, vagy...Tovább olvasomkülönleges adat
A személyes adatoknak azt a csoportját, amelyek kezelése többletgaranciákhoz van kötve, különleges, vagy szenzitív adatoknak nevezzük. Különleges adat: a faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a...Tovább olvasomazonosító kód
Az azonosító kód olyan, matematikai módszerrel képzett, különleges adatra nem utaló számjegysor, amely a polgárt az adatkezelés során egyértelműen azonosítja. Az azonosító kód személyes adat, ezért azt kezelni és továbbítani...Tovább olvasomadatfelelős
Adatfelelős az a közfeladatot ellátó szerv, amely az elektronikus úton kötelezően közzéteendő közérdekű adatot előállította, illetve amelynek a működése során ez az adat keletkezett. Az elektronikus közzétételre kötelezett adatfelelős szerv...Tovább olvasomNemzeti Távközlési Gerinchálózat
A Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) a kormányzati célú hálózat tagja. Az NTG biztosítja kormányrendelet alapján kormányzati célú hírközlési szolgáltatás igénybe vételére kötelezett és jogosult felhasználók számára – a más kormányzati...Tovább olvasomhibrid szolgáltatás
Az elektronikus irat hiteles papír alapú irattá alakítása hibrid szolgáltatás (KEÜSZ) keretében a szolgáltató (Magyar Posta Zrt.) a 451/2016. Korm. rendeletben meghatározott rögzített módon, meghatározott formai és tartalmi elemek megjelenítésével...Tovább olvasomközérdekből nyilvános adat
Közérdekből nyilvános adat: a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli. Például a hitelezői érdekek védelme, valamint a...Tovább olvasomelektronikus dokumentumtár
Az elektronikus dokumentumtárolási (EDT) szolgáltatás (KEÜSZ) feladata, hogy a közfeladatot ellátó szervek iratkezelő és dokumentumkezelő szoftverei, illetve specifikus szakalkalmazásaik (szakrendszerei) számára elektronikus dokumentumaik távoli tárolását, hiteles megőrzését illetve a tárolt...Tovább olvasomvirtuális ügyfélszolgálat
Az interaktív virtuális ügyfélszolgálati (IVÜSZ) rendszerben az igénybevevő az interaktív virtuális ügyfélszolgálatot biztosító ügyintézővel kép vagy hang kapcsolatba, illetve alkalmazás függő adatkapcsolatba kerül. Az interaktív virtuális ügyfélszolgálati szolgáltatásnál az ügyfél...Tovább olvasomalkalmazás (informatika)
Az (informatikai) alkalmazás egy program, amelyet a felhasználó saját igényei, céljai érdekében használ és amit egy feladat vagy feladatkör végrehajtására terveztek. A felhasználói alkalmazások az emberi tevékenység megkönnyítésére szolgálnak. Lehetnek...Tovább olvasom
