kormányzati adatközpont
A kormányzati szolgáltatási platform minden szereplő számára egységes logikai rendszerben kiépült hálózati és kormányzati adatközponti infrastruktúrán, szabványosított kapcsolórendszereken elérhető szakrendszerek csatlakozásával, szabályozott elektronikus szolgáltatások igénybevételét, összefoglalóan a korszerű elektronikus közigazgatás elérését biztosítja. A rugalmas feldolgozó (szerver) teljesítménnyel és tároló képességgel rendelkező adatközpont többféle szintű (IaaS, PaaS, SaaS) szolgáltatás-portfoliója felhasználásával üzemeltetni képes az elektronikus közigazgatás belső szolgáltatásait (pl. SZEÜSZ-ök), hosszabb távon a közigazgatás hatósági, igazgatási szervezetei szakalkalmazásait is.
Tudományterület:
Forrás:
Belügyminisztérium: E-közigazgatási keretrendszer koncepció, Budapest, 2015, pp. 16.
Szerző:
Relációk
kockázatkezelés (informatika)
A kockázatkezelés (szűkebb értelemben) az elektronikus információs rendszerre ható kockázatok csökkentésére irányuló intézkedésrendszer kidolgozása. A kockázatkezelési tevékenység tágabb értelemben a kockázatkezelés teljes folyamatára kiterjed: a kockázatok azonosítására, felmérésére, a kockázatok...Tovább olvasomelektronikus dokumentumtár
Az elektronikus dokumentumtárolási (EDT) szolgáltatás (KEÜSZ) feladata, hogy a közfeladatot ellátó szervek iratkezelő és dokumentumkezelő szoftverei, illetve specifikus szakalkalmazásaik (szakrendszerei) számára elektronikus dokumentumaik távoli tárolását, hiteles megőrzését illetve a tárolt...Tovább olvasomtudástár
A tudástár (tudásbázis) a tudásanyagok gyűjteménye (adatbázisa). A tudástár szűkebb értelemben egy fogalomtár (lexikon, szótár), de tágabb értelemben egy adott területhez, témához kapcsolódó összes információ (fogalmak, ismertetők, GYIK, sablonok és...Tovább olvasomwebcím
A webcím (URL) a weben az elérni kívánt tartalom (weblap, dokumentum) helyét azonosítja. A címet a böngésző címsorába írjuk. Az URL felépítése: a protokoll, amit a géppel való kommunikációhoz használunk...Tovább olvasomokos város
Az okos város olyan település, ahol megvalósul a fizikai, digitális és humán rendszerek hatékony integrációja az épített környezetben, hogy fenntartható, prosperáló és inkluzív jövő biztosítson lakóinak. Településfejlesztési szempontból az okos...Tovább olvasomjelszó
A jelszó (kód, password, PIN kód) a tudásalapú azonosításhoz, hitelesítéshez használható jelsorozat, általában felhasználónév-jelszó azonosítások részeként. A hitelesség csak addig biztosítható, amíg a jelszó titokban marad. A jelszavak megszerzésével (feltörésével)...Tovább olvasomprotokoll (informatika)
A hálózat gépeinek az együttműködése megkívánja a kommunikáció egységesítését, szabványosítását, amit a protokollok biztosítanak. Az informatikában a protokoll egy egyezmény, vagy szabvány, amely leírja, hogy a hálózat résztvevői miképp tudnak...Tovább olvasomszerver
A kiszolgáló (szerver) általában olyan nagy teljesítményű számítógép, amely más számítógépek számára erőforrásokat, vagy szolgáltatásokat biztosít. A szerverek feladata a felhasználók azonosítása, a jogosultságkezelés, a központi adattárolás és szolgáltatások kiajánlása...Tovább olvasominformációtechnológia
Az információtechnológia (IT ) az információ gyűjtésére, tárolására, feldolgozására és továbbítására szolgáló technológiák összefoglaló elnevezése. Az IT kiterjed az információ teljes feldolgozási folyamatára (az információ kinyerésére, keresésére, feldolgozására, megjelenítésére és...Tovább olvasomszemélyes csatorna
A személyes csatorna, mint két, vagy több ember közötti közvetlen kommunikáció, a hivatal és az ügyfél közötti kapcsolattartás hagyományos formája. Az ügyfélcsatornák közül még mindig kiemelt jelentőséggel bír a személyes...Tovább olvasomnyilvános felhő
Nyilvános felhő (Public Cloud): a szolgáltatást nyújtó erőforrások bárki számára elérhetőek havidíj fizetése ellenében, vagy ingyen, de azok a szolgáltatást nyújtó tulajdonában vannak. A nyilvános felhő egy internetes közműszolgáltatásnak tekinthető....Tovább olvasominteroperabilitás
Együttműködési képességet jelent, mely az Európai Unió Interoperabilitási Keretrendszere szerint egyaránt értelmezhető politikai, jogi szervezeti, szemantikai és technikai értelemben. Az interoperabilitás politikai értelemben egységes központi akaratot, jogi értelemben együttműködést támogató...Tovább olvasombiztonsági nyilvántartás
Biztonsági nyilvántartás az alapjául szolgáló nyilvántartás vészüzemi leállást követő teljes értékű visszaállítását lehetővé tevő nyilvántartás. Rendszerhiba, véletlen esemény, vagy szándékos károkozás esetén adatvesztés következhet be. Amennyiben az adatokat csak egy...Tovább olvasomszámítógép-hálózat
A számítógép-hálózat egymással kommunikálni képes számítógépek rendszere, amely lehetővé teszi a hálózatban levő számítógép felhasználója számára, hogy másokkal kommunikáljon, illetve más számítógépek erőforrásait is használhassa. A hálózat lehetőséget biztosít például...Tovább olvasomSMS
Az SMS mobiltelefonnal (vagy tömeges SMS küldő alkalmazással) küldött, rövid terjedelmű (meghatározott karakterszámú) szöveges üzenetet kézbesítő szolgáltatás. Egy SMS hossza 160 karakter, de számos telefon hosszabb üzeneteket is képes küldeni...Tovább olvasomdigitális kompetencia
A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben és a kommunikáció során (a tudás alapú társadalom egyik kulcskompetenciája). Az IKT alkalmazásával kapcsolatos készségek a legalapvetőbb szinten...Tovább olvasomalkalmazás-szolgáltatás
Az alkalmazás-szolgáltatás, vagy alkalmazás-bérlet (Application Service Providing – ASP) keretében a felhasználók a tevékenységük támogatásához szükséges szoftvereket az interneten keresztül, szolgáltatásként veszik igénybe. A szolgáltató biztosítja a háttér infrastruktúra üzemeltetését,...Tovább olvasomkliens (hálózatban)
A kliens-szerver architektúrákban a számítógépek két fő típusát különböztethetjük meg, a kiszolgálót (szervert), központi gépet és az ügyfélt (klienst), felhasználói munkaállomást. Az ügyfél (kliens) olyan számítógép, amely egy másik számítógép...Tovább olvasomelektronikus ügyintézés
Az elektronikus ügyintézés mint fogalom komplex folyamatot takar. Elektronikus ügyintézés azok az eljárási cselekmények, amelyek során az ügyfél vagy az ügyintézést biztosító szerv elektronikus nyilatkozatot tesz, vagy az ügyintézést biztosító...Tovább olvasomközponti dokumentumhitelesítési ügynök
A központi dokumentumhitelesítési ügynök (KDÜ) KEÜSZ keretében a szolgáltató az ügyfél és az elektronikus ügyintézést biztosító szerv számára elérhetővé teszi dokumentumhitelesítési szolgáltatások használatát, ideértve a dokumentum hitelesítését a kiválasztott dokumentumhitelesítéssel...Tovább olvasom