közintézet
Alapvetően humán közszolgáltatásokat biztosító közjogi személy, költségvetési szerv. Szolgáltatásai fő szabályként ingyenesen vagy az ügyfél által közvetett módon, de általában nem piaci áron finanszírozva vehetők igénybe. A közintézetet valamely közigazgatási szerv alapítja azzal a céllal, hogy a feladat- és hatáskörébe tartozó közszolgáltatást megszervezze. A közintézet alaptevékenysége szerint egészségügyi, felsőoktatási, tudományos kutatási, fejlesztési, művészeti, környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi, sportcélú, vagy informatikai szolgáltatást végző költségvetési szerv, illetve országos jelentőségű közgyűjtemény. A közintézetet alapításakor az alapító szerv vagyonnal látja el, meghatározza feladatait és szervezeti felépítését, kinevezi a vezetőjét, ellenőrzi és finanszírozza a működését. Utóbbi azt jelenti, hogy az egyébként elsősorban nem profitorientált közüzem kiadásai a fenntartó szerv költségvetésében kiadásként, az esetleges bevételei bevételként jelennek meg.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
végrehajtható döntés
A hatóság döntése végrehajtható, ha pénzfizetésre, továbbá meghatározott cselekményre vagy magatartásra irányuló kötelezettséget állapít meg, a döntés jogerőre emelkedett, és a teljesítésre megállapított határidő vagy határnap eredménytelenül telt el, a...Tovább olvasomjogszabály formai tagolása
A jogszabályt az áttekinthetőség érdekében szerkezeti egységekre kell tagolni. A jogszabály formai tagolása a szerkezeti egységek mentén történik. Jogszabályban alkalmazható szerkezeti egység a mellékleten és a melléklet szerkezeti egységein kívül...Tovább olvasomközigazgatási szerv
A közszolgálati jogviszony esetében az államigazgatási és önkormányzati szervek, valamint ide tartozik a Köztársasági Elnöki Hivatal, az Országgyűlés Hivatala, az Alkotmánybíróság Hivatala, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, az Alapvető...Tovább olvasomdiszpozíció (jog)
A jogi norma egyik szerkezeti eleme, jelentése rendelkezés. A diszpozíció, mint rendelkezés, előírás (rendelkező rész) tartalmazza, hogy egy magatartás kötelező, illetőleg lehetséges, vagy akár tilos. Ez alapján a rendelkező rész...Tovább olvasomköltséghatékonyság és gyorsaság
A hatóság a hatékonyság érdekében úgy szervezi meg a tevékenységét, hogy az az eljárás valamennyi résztvevőjének a legkevesebb költséget okozza, továbbá – a tényállás tisztázására vonatkozó követelmények sérelme nélkül, a...Tovább olvasomönálló község alakítása
A választópolgárok kezdeményezésére, helyi népszavazás alapján új község alakítható az olyan – földrajzilag és építészetileg – elkülönült, lakott településrészből, amely választópolgárainak közössége képes a helyi önkormányzás jogának önálló gyakorlására, a...Tovább olvasomönként vállalt feladatok
A helyi önkormányzat ellátja az általa önként vállalt feladat- és hatásköröket, amelynek célja a kötelező feladatokon túl, a településen felmerült bármely közszolgáltatási igény kielégítése, vagy helyi közügy intézése. A helyi...Tovább olvasomRegionális Államigazgatási Kollégium
Megszűnt fórum. Korábbi a regionális államigazgatási, illetve közigazgatási hivatal vezetője által megalakított testület volt. Tagjai a régió területén működő területi államigazgatási szervek vezetői voltak. Fontos szerepet játszott a szervek közötti...Tovább olvasomhatósági igazolvány
Olyan közokirat, amelyet a közigazgatási hatóság – jogszabályi esetekben és adattartalommal – az ügyfél adatainak vagy jogainak rendszeres igazolására ad ki. A hatósági igazolványt a bejegyzett adatok és jogok igazolására...Tovább olvasomhatósági eljárás alapelvei
Olyan általános tételek, iránymutatások leíró és/vagy előíró szabályok, amelyeknek az eljárás minden szakaszában érvényesülnek. Kiindulópontul szolgál a jogi érvelés és döntéshozatal számára, a jogértelmezésben és a joghézag kitöltésében. A Ket.-ben...Tovább olvasomtisztességes eljáráshoz való jog
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni. A tisztességes eljárás követelménye alapján...Tovább olvasombírósági felülvizsgálat
A közigazgatási hatósági eljárás rendszerében a kérelemre induló jogorvoslatok egyik típusa. Az önállóan nem fellebbezhető végzések kivételével a döntés bírósági felülvizsgálata kezdeményezhető ha fellebbezésnek nincs helye vagy kizárt, illetve ha...Tovább olvasomhatósági eljárás akadályozása
Ha az ügyfél vagy az eljárás egyéb résztvevője a közigazgatási hatósági eljárási kötelezettségét önhibájából megszegi, a hatóság az okozott többletköltségek megtérítésére kötelezi, illetve eljárási bírsággal sújthatja. A kötelezettség felróható módon...Tovább olvasomtörvényjavaslat
Az Országgyűlés hatáskörébe tartozó jogszabály megalkotása iránti javaslat, amely tartalmazza a törvény javasolt címet, a normaszöveget és az indokolást. Törvényt a köztársasági elnök, a kormány, minden országgyűlési bizottság és bármely...Tovább olvasomközigazgatási bíráskodás
A közigazgatás működésével, a közigazgatás normatív és egyedi aktusainak törvényességével, a közigazgatás kártérítési felelősségével, és a közigazgatási szerződésekkel kapcsolatos jogi viták elbírálása. Szűkebb értelemben a közigazgatási bíráskodás során az egyedi...Tovább olvasomtöbbcélú kistérségi társulás
A járások kialakításával megszűnt közigazgatási egység, jogintézmény. A kistérségben – kivéve a fővárost és azt a kistérséget, amelyben egy település alkot egy kistérséget – működő települési önkormányzatok képviselő-testületei a kistérségi...Tovább olvasomtelepülésrészi önkormányzat
A képviselő-testület – szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint – valamely településrész sajátos érdekeinek képviseletére településrészi önkormányzatot (részönkormányzat) hozhat létre települési képviselőkből és más, az adott településrészi választópolgárokból. Testületének feladatai...Tovább olvasomsommás eljárás (jog)
A kérelemre induló eljárás sommás eljárás, ha a kérelem és mellékletei, valamint a hatóság rendelkezésére álló adatok (ide értve az olyan adatokat is, amelyek szolgáltatására a kérelmező nem kötelezhető) alapján...Tovább olvasomKet. tárgyi hatálya
A Ket. tárgyi hatály a közigazgatási hatósági ügy és a hatósági szolgáltatás. A Ket. azonban nem átfogó kódex, így a tárgyi hatálya nem terjed ki az ún. kivett eljárásokra, továbbá...Tovább olvasomát nem ruházható önkormányzati feladatok
Olyan önkormányzati ügyek, hatáskörök, amelyeket kizárólag a képviselő-testület gyakorolhat. 1. rendeletalkotás, 2. szervezeti és személyi kérdések, 3. helyi népszavazás és elismerő címek, 4. gazdasági program, adósságot keletkeztető kötelezettségvállalás, 5. önkormányzati...Tovább olvasom
