nemzetbiztonsági védelem
A nemzetbiztonsági védelem célja a védelem alá eső tisztségeket betöltő személyek tevékenysége ellen irányuló, valamint ezen személyek tevékenységéhez kötődő védett információk jogellenes megszerzését célzó leplezett törekvések felderítése és elhárítása.
A nemzetbiztonsági védelem alá eső tisztségeket a törvény felsorolja. Egyebek közt ide tartoznak a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke és alelnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és tagja, a Kúria elnöke és elnökhelyettese, a miniszter, a legfőbb ügyész és helyettese, az Állami Számvevőszék elnöke és alelnöke, az alapvető jogok biztosa és helyettese, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnöke, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke és elnökhelyettese, vagy a titkos információgyűjtést engedélyező bíró.
A törvény ugyanakkor felhatalmazza a Kormányt arra is, hogy a nemzetbiztonsági védelem alá eső szervek és létesítmények körét határozatban állapítsa meg. A kormányhatározat e körben közel 130 elemet sorol fel, többek közt ide tartozik a Költségvetési Tanács, az Országház, a védelem alá eső személyek által vezetett szervek, számos központi közigazgatási szerv, Magyarország külképviseletei, polgármesteri hivatalok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem stb.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
személy- és létesítménybiztosítási intézkedés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőrség, valamint a rendőr a Magyarország szempontjából különösen fontos személy (ún. védett személy) biztonsága érdekében, más rendőri intézkedés alkalmazásán túlmenően: – útvonalat, közterületet a...Tovább olvasomrendőrségi szakszolgálatok
A rendőrség szolgálati szabályzata szerint a rendőrség feladatainak ellátását szolgálati ágakra, szolgálatokra és szakszolgálatokra lebontva kell megszervezni. A szakszolgálatok a következők: – az ellenőrzési szakszolgálat, – a gazdasági szakszolgálat, –...Tovább olvasomrendészeti igazgatás
A rendészeti igazgatás a közigazgatás része, az egyik legősibb szakigazgatási ágazat. A rendészeti igazgatás alanya a rendészeti szervezet (ide tartoznak többek közt a Ksztv. szerinti rendvédelmi szervek), közhatalmi eszközökkel, közigazgatási...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási gazdasági társaság
A büntetés-végrehajtási szervezet részeként a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására gazdasági társaságokat hoztak létre különleges jogállású büntetés-végrehajtási szervként. A Bvtv. szerint a szabadságvesztés végrehajtásának a célja elérése érdekében létrehozott gazdasági társaságok kizárólagos...Tovább olvasomrendfokozat
A Hszt. szerint a hivatásos állomány tagja az állománycsoportjába tartozó, az általa betöltött szolgálati beosztás besorolása és a hivatásos állomány tagjának fizetési fokozata alapján meghatározott rendfokozattal rendelkezik. A törvény a...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási intézet
A Bvtv. szerint a büntetés-végrehajtási intézetek a jogszabályok, az országos parancsnoki utasítások, az országos parancsnok parancsai, valamint a szervezeti és működési szabályzatukban foglaltak alapján ellátják a büntetések és intézkedések végrehajtásával...Tovább olvasomszemély- és vagyonvédelmi tevékenység
A magánbiztonság területén az Szvmt. szerint személy- és vagyonvédelmi tevékenységnek minősül: – a természetes személyek életének és testi épségének védelme, – az ingatlan, illetve ingóság őrzése, – a szállítmány kísérése,...Tovább olvasomrejtett ellenőrzésre irányuló jelzés végrehajtása
Rendőri intézkedés. A törvény szerinti teljes elnevezése: „a Schengeni Információs Rendszerben elhelyezett rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés végrehajtása”. Az Rtv. szerint ha a rendőr valamely más intézkedése során megállapítja, hogy...Tovább olvasomszolgálatteljesítési hely
A Hszt. szerint szolgálatteljesítési hely a rendvédelmi szerv szervezeti egységének székhelye vagy telephelye szerinti közigazgatási terület, míg változó szolgálatteljesítési hely megállapítása esetén az a munkaköri leírásban meghatározott közigazgatási terület, amelyen...Tovább olvasomrendőri intézkedés
A rendőrség hivatásos állományú tagja által foganatosítható hatósági intézkedés, szolgálati fellépés. A rendőr jogkörében eljárva köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha a közbiztonságot, a közrendet vagy az államhatár rendjét sértő...Tovább olvasompolgárőrség
A polgárőrség Magyarországon a rendszerváltás folyamatában kialakult, a civil önvédelmi szektor részeként az egyik legnagyobb létszámú és legsikeresebb szervezet. A polgárőr szervezetek megalakulásának alapját az egyesülési jog képezi: ezek tehát...Tovább olvasomönkormányzati természetvédelmi őr
Az önkormányzati természetvédelmi őr az önkormányzati természetvédelmi őrszolgálat – formaruhával ellátott, intézkedésre jogosult – tagja. Önkormányzati természetvédelmi őrszolgálatot a települési – a fővárosban a fővárosi – önkormányzat képviselő-testülete működtethet. Az...Tovább olvasomhalászati őr
A törvény szerint a halgazdálkodásra jogosult köteles a vízterület halállományát és élőhelyét őrizni vagy őrzéséről halászati őr útján gondoskodni. Halászati őr halastavon, több halgazdálkodásra jogosult által közösen is foglalkoztatható. A...Tovább olvasomFüggetlen Rendészeti Panasztestület
A Független Rendészeti Panasztestület (rövidítve: FRP) alapvetően brit mintára létrehozott szervezet, mely a rendőrség feletti „civil kontroll” ellátásában játszik szerepet. Az Rtv. szerint az FRP öt tagját az Országgyűlés választja...Tovább olvasomoltalmazott
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja. A Met. szerint Magyarország oltalmazottként kiegészítő védelemben részesíti azt a külföldit, aki nem felel meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de fennáll annak a veszélye,...Tovább olvasombefogadott
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja. A Met. szerint Magyarország befogadottként védelemben részesíti azt a külföldit, aki nem felel meg a menekültként vagy oltalmazottként való elismerés feltételeinek, de fennáll annak...Tovább olvasomszemélyi védelemmel, illetve Védelmi Programmal kapcsolatos intézkedés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőrség a büntetőeljárásban résztvevők és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmét, valamint a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjának végrehajtásával összefüggő...Tovább olvasomrendőrségi feladat
Az Alaptörvény szerint a rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme. Az Rtv. szerint a rendőrség feladata az Alaptörvényben meghatározott feladatok...Tovább olvasomközbiztonság
Rendészeti szempontból a közbiztonság – legegyszerűbben fogalmazva – olyan jogi tárgy, mely a védendő értékek összességét foglalja magába. A rendészet (és különösen a rendőrség) elsődleges feladatai közé tartozik a közbiztonság...Tovább olvasomszabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy
Az idegenek egyik csoportja. Az Szmtv. szerint a következő államok (nem magyar) állampolgárai tartoznak ide: – az Európai Unió tagállamainak állampolgára, – az Európai Gazdasági Térségről (rövidítve: EGT) szóló megállapodásban...Tovább olvasom
