közmeghallgatás
A hatóság közmeghallgatást tart, ha ezt jogszabály előírja, az eljárásban több mint ötven ügyfél vagy több mint öt közérdekű szervezet vesz részt, kivéve, ha törvény másként rendelkezik, vagy a hatóság a nyilvánosság véleményének megismerése érdekében ezt szükségesnek tartja. A közmeghallgatás helyéről és idejéről a hatóság – ha jogszabály másként nem rendelkezik – legalább öt nappal korábban hirdetményi úton, továbbá közhírré tétel útján értesíti az érintetteket. A közmeghallgatáson elhangzottakról készített jegyzőkönyv a hatóság megnevezését, az ügyintéző nevét, az ügy tárgyát és az ügyiratszámot, a közmeghallgatás helyét és időpontját, a közmeghallgatáson elhangzottak összefoglalását, a jegyzőkönyv készítésének helyét és időpontját, valamint az eljáró ügyintéző és jegyzőkönyvvezető oldalankénti aláírását tartalmazza.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
önálló szabályozó szerv
Az Országgyűlés sarkalatos törvényben a végrehajtó hatalom körébe tartozó egyes feladat- és hatáskörök ellátására és gyakorlására önálló szabályozó szerveket hozhat létre. Az önálló szabályozó szerv vezetőjét a miniszterelnök vagy –...Tovább olvasomegyszerűsített jegyzőkönyv
A hatóság egyszerűsített jegyzőkönyvet készít, ha jegyzőkönyv – az ügyfél vagy az eljárási érintett személy erre irányuló kérelme vagy a jegyzőkönyvkészítést indokolttá tévő körülmények hiányában – nem készül. Az egyszerűsített...Tovább olvasomKúria önkormányzati tanácsa
A Kúrián működő, három bíró tagból álló tanács, amelynek feladata a jogszabálysértő önkormányzati rendelet – magasabb szintű jogszabályba ütközés szempontjából történő – felülvizsgálatára irányuló nemperes eljárás, valamint a helyi önkormányzat...Tovább olvasomjogsegély
Az állami szerveknek azt a tevékenységét jelenti, amelyet rendszerint egy másik állami szerv számára, annak megkeresése alapján nyújtanak. A jogsegély a tényállás megállapításához szükséges egyes cselekmények foganatosítására korlátozódik. A jogsegély...Tovább olvasomügyintézési határidő
A határozatot, az eljárást megszüntető végzést, valamint a másodfokú döntést hozó hatóságnak az első fokú döntést megsemmisítő és új eljárásra utasító végzését huszonegy napon belül kell meghozni és gondoskodni a...Tovább olvasomdiszpozíció (jog)
A jogi norma egyik szerkezeti eleme, jelentése rendelkezés. A diszpozíció, mint rendelkezés, előírás (rendelkező rész) tartalmazza, hogy egy magatartás kötelező, illetőleg lehetséges, vagy akár tilos. Ez alapján a rendelkező rész...Tovább olvasomtörvény előtti egyenlőség
A törvény előtt mindenki egyenlő. Az ügyfeleket a hatósági eljárásban megilleti a törvény előtti egyenlőség, ügyeiket indokolatlan megkülönböztetés és részrehajlás nélkül kell elintézni. A közigazgatási hatósági eljárásban tilos minden olyan...Tovább olvasomjogalkotási hatáskör
A jogalkotási hatáskör jogi norma meghozatalára vonatkozó jogosultságot és kötelezettséget jelent. Az eredeti jogalkotási hatáskör közvetlenül az Alaptörvényből ered, ezért a jogalkotás nem igényel külön felhatalmazást. A származékos jogalkotói hatáskör...Tovább olvasomszemélyi hatály
A jogszabály személyi hatálya Magyarország, vagy helyi önkormányzati rendelet esetében a helyi önkormányzat területén a természetes személyekre, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, valamint Magyarország területén kívül a...Tovább olvasomquasi államigazgatási szerv
Törvény által államigazgatási feladatok intézésére feljogosított, a közigazgatás rendszerébe nem tartozó szervezet (gazdasági társaság, más jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet), köztestület vagy kivételesen természetes személy....Tovább olvasomtelepülésrészi önkormányzat
A képviselő-testület – szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint – valamely településrész sajátos érdekeinek képviseletére településrészi önkormányzatot (részönkormányzat) hozhat létre települési képviselőkből és más, az adott településrészi választópolgárokból. Testületének feladatai...Tovább olvasomilleték
Az állam által magas szintű jogszabályban kivetett olyan közbevétel, amelyet az állam egyoldalúan állapít meg azok terhére, akik az állami (önkormányzati) szervek szolgáltatásait igénybe veszik. Az így beszedett összeget az...Tovább olvasomvisszaható hatály
Az időbeli hatály speciális esete. A visszaható (retroaktív) hatály azt jelenti, hogy a jogszabály keletkezése (kihirdetése) előtti eseményekre hatályos. A visszaható hatály vonatkozhat lezárt vagy folyamatban lévő jogviszonyokra is. A...Tovább olvasomtöbbcélú kistérségi társulás
A járások kialakításával megszűnt közigazgatási egység, jogintézmény. A kistérségben – kivéve a fővárost és azt a kistérséget, amelyben egy település alkot egy kistérséget – működő települési önkormányzatok képviselő-testületei a kistérségi...Tovább olvasomdöntés-felülvizsgálat
Ha a hatóság megállapítja, hogy a fellebbezés elbírálására jogosult hatóság, a felügyeleti szerv vagy a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, a döntését módosítja vagy...Tovább olvasomegyszerű és minősített többség
A képviselő-testületi javaslat elfogadásához az egyszerű többséget igénylő javaslat esetén a jelen levő önkormányzati képviselők, minősített többséget igénylő javaslat esetén az önkormányzati képviselők több mint a felének igen szavazata szükséges....Tovább olvasomanyagi felelősség
A felelősség, mint helytállási kötelezettség azon formája, amely esetében a kár megtérítése pénzben történik. A közigazgatási hatóság a nem jogszabályszerű eljárással okozott kárt a polgári jog szabályai szerint megtéríti; a...Tovább olvasomzárt képviselő-testületi ülés
A képviselő-testület zárt ülésének három altípusa különböztethető meg. Kötelező a zárt ülés: önkormányzati hatósági, összeférhetetlenségi, méltatlansági, kitüntetési ügy tárgyalásakor, fegyelmi büntetés kiszabása, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás esetén. Az érintett kérésére...Tovább olvasomfalugyűlés
Olyan nyilvános fórum, amelyet a polgármester hív össze, és amely a lakosság és egyéb partner szervezetek közvetlen tájékoztatását, a döntés előkészítésbe való lakossági bevonást szolgálja. A képviselő-testület szervezeti és működési...Tovább olvasomfalu
A közigazgatási jogban nem használt, nem hivatalos településkategória. Egyes jogszabályokban mégis megtalálható, például 2008. évi LXIV. törvény „Communitas Fortissima” – Kercaszomor a legbátrabb faluról, 2014. évi CIII. törvény a hűség...Tovább olvasom
