önként vállalt feladatok
A helyi önkormányzat ellátja az általa önként vállalt feladat- és hatásköröket, amelynek célja a kötelező feladatokon túl, a településen felmerült bármely közszolgáltatási igény kielégítése, vagy helyi közügy intézése. A helyi önkormányzat – a helyi képviselő-testület vagy a helyi népszavazás döntésével – önként vállalhatja minden olyan helyi közügy önálló megoldását, amelyet jogszabály nem utal más szerv kizárólagos hatáskörébe. Az önként vállalt helyi közügyekben az önkormányzat mindent megtehet, ami jogszabállyal nem ellentétes. Az önként vállalt helyi közügyek megoldása nem veszélyeztetheti a törvény által kötelezően előírt önkormányzati feladat- és hatáskörök ellátását, finanszírozása a saját bevételek, vagy az erre a célra biztosított külön források terhére lehetséges.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
jogterület
A jogi normák olyan, többé-kevésbé összefüggő és relatíve elkülönülő összessége, amely a jogág sajátosságaival, önállóságával, elkülönültségével nem rendelkezik. Jogterület képződhet egy-egy jogágon belül, de több jogágat részben átfedve is (keresztülfekvő...Tovább olvasomközüzem
Közszolgáltatást teljesítő köztulajdonban levő jogi személy, vállalat, gazdasági társaság. A közüzem feladata a közszükségletet kielégítő alapvető szolgáltatások folyamatos biztosítása: energiaszolgáltatás (villany-, gázszolgáltatást), vízellátás, csatornázás, helyi személyszállítás szolgáló tömegközlekedés, köz- és...Tovább olvasomegyezség
A közigazgatási eljárásban, ha a lefolytatott egyezségi kísérlet eredményre vezet, a hatóság határozatba foglalja és jóváhagyja az egyezséget, feltéve, hogy az megfelel a jogszabályokban foglalt feltételeknek, nem sérti a közérdeket,...Tovább olvasomKet. személyi hatálya
A Ket. személyi hatálya elsősorban az ügyfelekre terjed ki: ügyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti,...Tovább olvasomhatósági döntési jogerő
Az eljárásjog-tudomány különbséget tesz az ún. alaki és anyagi jogerő között, az előbbin a döntés megtámadhatatlanságát, az utóbbin pedig a döntés megváltoztathatatlanságát értve. A közigazgatási jogban a közigazgatási határozatok rendesen...Tovább olvasomdöntés-felülvizsgálat
Ha a hatóság megállapítja, hogy a fellebbezés elbírálására jogosult hatóság, a felügyeleti szerv vagy a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, a döntését módosítja vagy...Tovább olvasomhatósági tanú
A hatóság a biztosítási intézkedés alkalmazása során, szemlénél, lefoglalásnál, hatósági ellenőrzésnél hatósági tanút vehet igénybe. A hatósági tanú az eljárási cselekmény során történt eseményeket és az általa tapasztalt tényeket a...Tovább olvasomügyfélképesség
Az ügyfélképesség eljárásjogi jogképességet jelent. Ügyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti, akit hatósági ellenőrzés alá...Tovább olvasomkógens szabály
A kógens szabály a jogi normának jogi érvényességét tekintve egyik különös fajtája. Olyan szabály, amely kivétel nélkül, mindig, feltétlenül, eltérést nem engedve érvényes, azt mindig alkalmazni kell. Tipikusan ilyen a...Tovább olvasomKúria önkormányzati tanácsa
A Kúrián működő, három bíró tagból álló tanács, amelynek feladata a jogszabálysértő önkormányzati rendelet – magasabb szintű jogszabályba ütközés szempontjából történő – felülvizsgálatára irányuló nemperes eljárás, valamint a helyi önkormányzat...Tovább olvasomszakértő (jog)
Az eljárás olyan egyéb résztvevője akit akkor vesznek igénybe, ha bírósági vagy közigazgatási eljárás során a tényállás tisztázásához, a bizonyítási eszközök vizsgálatához bizonyos tények vagy körülmények megítéléséhez stb. olyan különleges...Tovább olvasomelőzetes hatásvizsgálat
A jogszabály előkészítője előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit. Az előzetes hatásvizsgálat eredményéről a Kormány által előterjesztendő törvényjavaslat vagy kormányrendelet esetén a Kormányt, önkormányzati rendelet esetén a helyi...Tovább olvasomjogalkotás
A jog keletkezésének egyik formája, mindazoknak a hivatalos és jogilag szabályozott műveleteknek és módszereknek az összessége, amelyeknek végeredménye egy hatályos jogszabály, jogi norma. A jogalkotás egymást követő műveletekből és egymáshoz...Tovább olvasomfelügyeleti szerv
Az államigazgatás hierarchikus felépítésből eredő, a szervek közötti viszonyokat meghatározó elnevezés. Az államigazgatási szerv felügyelete a következő hatáskörök együttesét jelenti: az államigazgatási szerv vezetésére kinevezés, vezetői megbízás adása, az államigazgatási...Tovább olvasomminiszter jogalkotási tájékoztatója
A jogszabály előkészítéséért felelős miniszter közzéteszi az erre kijelölt honlapon (a továbbiakban: honlap) a Kormány jogalkotási tervezési időszakára vonatkozó jogalkotási tájékoztatóját. A jogszabály előkészítéséért felelős miniszter jogalkotási tájékoztatója tartalmazza az...Tovább olvasomeljárási költségek
Mindaz a költség, ami az ügyfél, ügyfelek jóhiszemű és célszerű ügyvitelével kapcsolatban a hatósági eljárás keletkezett. Az eljárási költségek két csoportja: egyfelől az eljárási illeték és az igazgatási szolgáltatási díj,...Tovább olvasomnyelvhasználat elve
Magyarországon a közigazgatási hatósági eljárás hivatalos nyelve a magyar. Természetesen ez alól lehetnek kivételek: a magyar nyelv, mint az eljárás nyelve, nem jelenti azt, hogy a konzuli tisztviselő és a...Tovább olvasomtolmács
Az eljárás egyéb résztvevője aki, más nyelvből fordít. Ha közigazgatási vagy bírósági eljárás során olyan idegen- vagy jelnyelvi szakértelem szükséges, amellyel az eljáró szerv maga nem rendelkezik. Ha az ügyfél...Tovább olvasomkormányülésen részt vevő személyek
A Kormány ülésén részt vesznek a Kormány tagjai, tanácskozási joggal az állandó meghívottak, az előterjesztők és a miniszterelnök által meghívott személyek. A meghívás személyre szólóan történik, az ülésen kizárólag a...Tovább olvasomhelyben szokásos mód
Az önkormányzati rendeletet kihirdetésének a törvényben meghatározott, a helyi viszonyokhoz igazodó formája. Az önkormányzati rendeletet a képviselő-testület hivatalos lapjában vagy a helyben szokásos – a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott...Tovább olvasom