közérdekű igényérvényesítés
A kollektív jogérvényesítés mód, amikor a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesület pert indíthat a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése érdekében az ellen a vállalkozással szemben, akinek meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezésekbe ütköző tevékenységét a fogyasztóvédelmi hatóság jogerősen megállapította, ha a jogsértő tevékenység a fogyasztók széles, személyében nem ismert, de a jogsértés körülményei alapján meghatározható körét érinti.
Tudományterület:
Forrás:
Kovács Éva (2016)Fogyasztóvédelem
In: Kovács Éva, dr. Jámbor Attila, Dr. Téglásiné Dr. Kovács Júlia, Dr. Mikó Zoltán
Szakigazgatás I.. 121 p.
Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2016. pp. 21-44.
Szerző:
Relációk
magatartási kódex (vállalkozás)
Olyan – piaci önszabályozás keretében létrehozott – megállapodás vagy szabályegyüttes, amely valamely kereskedelmi gyakorlat vagy tevékenységi ágazat vonatkozásában követendő magatartási szabályokat határoz meg azon vállalkozások számára, amelyek a kódexet magukra...Tovább olvasomvállalkozás
Aki a kereskedelmi gyakorlat tekintetében önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el. A vállalkozásokon belül el kell különíteni a termék gyártóját (valamint az importőrt), termék forgalomba hozóját,...Tovább olvasomminimálbér
A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege. A Kormány a munka törvénykönyvének felhatalmazása alapján kormányrendeletben állapítja meg a mindenkori minmálbér összegét. A minimálbér hatásai közgazdasági szempontból...Tovább olvasompróbavásárlás
A fogyasztóvédelmi hatóság tevékenység egyik eszköze, amely a vállalkozás fogyasztók felé irányuló magatartását hivatott ellenőrízni. A próbavásárláshoz a fogyasztóvédelmi hatóság közreműködő személyt vehet igénybe. Próbavásárlás esetén a fogyasztóvédelmi hatóság az...Tovább olvasomiparpolitika
Az iparpolitika a gazdaságpolitika részterülete,amely a bányászattal, a feldolgozóiparral, valamint az energiagazdálkodással kapcsolatos állami cselekvésprogramot; az ilyen ipari tevékenység formák folytatására vonatkozó szabályokat, előírásokat (pl. ipari létesítmények építésének és üzembe...Tovább olvasomEurópai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap
A Közös Agrárpolitika (KAP) egyik pillérének a pénzügyi forrása. Az 1290/2005/EK rendelet a KAP korábbi pénzügyi keretrendszerét, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapot (EMOGA), két külön alapra osztotta, nevezetesen az...Tovább olvasomméréstudomány
A mértékegységek meghatározásának, egységesítésének, a mérés módjára vonatkozó tudományos-technikai, jogi, igazgatási ismeretek és tevékenységek együttese. Méréstudomány célja a mérések hazai és nemzetközi egységességének és pontosságának biztosítása, a mérési kultúra színvonalának...Tovább olvasommérésügy
A mérések hazai és nemzetközi egységességének és pontosságának biztosításával foglalkozó igazgatási terület. A mértékrendszerek kialakulását, országos, sőt nemzetközi egységesítését gyakorlati, gazdasági és társadalmi valós igények kényszerítették ki. A kutatási és...Tovább olvasomszabad kereskedelem
A nemzetközi keresekedelmi kapcsolatokat, tranzakciókat egyáltalán nem vagy csak csekély mértékben gátolják adminisztratív, gazdasági vagy valutapolitikai akadályok. A szabadkereskedelem hívei – elsősorban a klasszikus liberális közgazdászok- azt állítják, hogy a...Tovább olvasommunkaerő-piaci szolgáltatás
Olyan szolgáltatások összessége, amelynek célja a munkát keresők és a munkát kínálók találkozásának elősegítése. A szolgáltatások olyan egyéni vagy csoportos tanácsadási formák, amelyek az ügyfeleknek szóló, személyre szabott problémakezelést jelentik....Tovább olvasomegységár
A termék egy kilogrammjáért, egy literéért vagy milliliteréért, egy méteréért, egy négyzetméteréért, egy köbméteréért vagy egy darabjáért fizetendő eladási ár. Ha a termékre vonatkozóan a kereskedő megjelöli a termék eladási...Tovább olvasomhibás teljesítés
A vállalkozás hibásan teljesít, ha a szolgáltatás vagy a termék a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Nem teljesít hibásan a kötelezett, ha a...Tovább olvasomversenyfelügyeleti eljárás
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hatáskörébe tartozó, a versenytörvényben és az uniós versenyszabályokban tilalmazott piaci magatartások, így az üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása, a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés és a versenykorlátozó...Tovább olvasomjótállás
A vásárlás után a termékkel kapcsolatos minőségi garanciák érvényesítésének egyik eszköze a jótállás. A jótállás lényege, hogy a jótállás időtartama alatt az eladó (kötelezett) garantálja, hogy a szerződést hibátlanul teljesíti,...Tovább olvasomjoghatással járó mérés
Joghatással jár a mérés, ha annak eredménye az állampolgárok és/vagy jogi személyek jogát vagy jogi érdekeit érinti, különösen, ha a mérési eredményt mennyiség és/vagy minőség tanúsítására – a szolgáltatás és...Tovább olvasomálláskeresési segély
A nyugdíj előtti álláskeresési segély a passzív foglalkoztatáspolitikai eszközök közül az álláskeresési ellátások egyik formája. Célcsoportja a még aktív korú, de a nyugdíjkorhatár eléréséhez közel álló személyek. Célja, hogy azok...Tovább olvasomkereskedelmi nyilvántartás
A kereskedelmi hatóság a kereskedelmi tevékenységek átláthatósága, a kereskedelmi tevékenységek ellenőrízhetősége végett nyilvántartást vezet a kereskedelmi tevékenységet és kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozásokról, úgy mint: a) a kereskedőkről, ...Tovább olvasomgazdasági erőfölénnyel való visszaélés
Gazdasági erőfölényben van az érintett piacon, aki gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja, anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel kellene lennie versenytársainak, szállítóinak és üzletfeleinek vele...Tovább olvasomKözponti Piacfelügyeleti Információs Rendszer
Közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszer (KPIR) piacfelügyeleti hatóságok által végzett piacfelügyeleti ellenőrzéssel kapcsolatos adatok és beszerzett dokumentumok feldolgozására és nyilvántartására szolgáló adatbázis. A rendszer biztosítja, hogy a piacfelügyeleti programokkal és a...Tovább olvasomközfoglalkoztatás
A közfoglalkoztatás a munkaviszony egy speciális formája, un. támogatott „tranzitfoglalkoztatás”, illetve fontos foglalkoztatáspoltikai eszöz, amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatott sikeresen vissza, illetve bekerüljön az elsődleges munkaerőpiacra. A közfoglalkoztatás alanyai a...Tovább olvasom
