költségvetési szervek működése
A költségvetési szerv vezetője felelős a közfeladatok jogszabályban, alapító okiratban, belső szabályzatban foglaltaknak megfelelő ellátásáért, valamint a költségvetési szerv számára jogszabályban előírt kötelezettségek teljesítéséért.A költségvetési szerv jóváhagyott költségvetés alapján, a vonatkozó jogszabályokban meghatározott követelmények és feltételek érvényesítésével működik és gazdálkodik. A központi költségvetési szerv kiemelt előirányzatait és létszám előirányzatát tartalmazó költségvetését a költségvetési törvény elfogadását követően az irányító szerv – kormányrendeletben foglaltak szerint – kincstári költségvetés kiadásával állapítja meg.
Tudományterület:
Forrás:
Prof. Dr. Lentner Csaba: Közpénzügyek és államháztartástan. Nemzeti Közszolgálati és Tankönykiadó, 2013. (237-238. oldalak)
Szerző:
Relációk
államháztartási kiadás
Az államháztartási kiadások teljes összegét – annak érdekében, hogy a döntéshozók a költségvetési terv elfogadásakor, valamint a beszámolás során pontosabb képet kapjanak a források felhasználásáról – közgazdasági értelemben és funkcionális...Tovább olvasomnyugdíjrendszer fenntarthatóság
A magyar lakosság folyamatosan elöregedik. A keresők és a nyugdíjasok aránya kedvezőtlenül változik. A magyar társadalomban a nyugdíjas korúak aránya egyre növekszik, 1990-ben még a teljes népesség 24,9 %-a, 2010-ben...Tovább olvasomtársadalombiztosítási konszolidáció
A magyar államháztartás konszolidációjának kiemelt területe a nyugdíjbiztosítási alrendszer átalakítása volt Fenntarthatóságának és biztonságos finanszírozhatóságának megteremtése érdekében. Legyen önfenntartó és biztosítsa a Nyugdíjbiztosítási Alap mindenkori egyensúlyát, a jelenlegi és jövőbeni...Tovább olvasomrezsicsökkentés
A lakossági terhek csökkentése, a jövedelmek felhasználásának szabadsága, a létfenntartáshoz szükséges, mindenképpen kifizetendő háztartási tételek árának csökkentése egyértelmű és határozott igény valamennyi állampolgár részéről. Az Országgyűlés biztosítani kívánja az indokolatlanul...Tovább olvasomközteherviselés
A cél egy átlátható, egyszerű és betartható terhet jelentő adórendszer kialakítása, mellyel párhuzamosan ugyanakkor jelentősen megerősödik az adóhatóság ellenőrző szerepe, ellenőrzési eszköztára. Méltányos, alacsony terhelésű adózás csak akkor jöhet létre,...Tovább olvasomnyilvánosság elve
A nyilvánosság elve a közpénzekkel való gazdálkodás egyfajta „társadalmi” ellenőrizhetőségét biztosítja. Érvényre jutását számos jogi norma szolgálja. Magyarország Alaptörvénye a következőképpen fogalmazza meg a nyilvánosság elvét: „A közpénzekkel gazdálkodó minden...Tovább olvasomállami funkciók
Az állam megjelenésétől kezdődően ellát olyan feladatokat, amelyeket a történelmi koroktól függetlenül minden állam ellát. Tradicionális, hosszú távú feladata a közfeladatok ellátása, anyagi, technikai, emberi feltételeinek biztosítása. A történelem során...Tovább olvasomközfoglalkoztatás
Az Országgyűlés az értékteremtő közfoglalkoztatás jogi kereteinek megteremtése és a munkaképes lakosság munkához juttatása, az álláskeresők foglalkoztatásának elősegítése érdekében alkotta meg a 2011. évi CVI. törvényt a közfoglalkoztatásról és a...Tovább olvasomjegybanki célok
A magyar jegybank a fogyasztói árak 3%-os átlagos emelkedésében határozta meg az árstabilitással összhangban lévő, 2007-től érvényes középtávú inflációs célt. Az MNB inflációs célja illeszkedik az inflációs célkövetés nemzetközi gyakorlatához,...Tovább olvasomsvéd jóléti állam modell
A svéd jóléti rendszert a fejlett szociálpolitikai intézményrendszert működtető országok sokáig mintaként tartották számon. Kialakulása az 1929-33-as világváltság utáni időszakra tehető, az ekkor elindított rendszer egészen 1976-ig volt érvényben. Ezt...Tovább olvasomköltségvetési (fő)felügyelő
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 46/A. § szerint a költségvetési fejezet, a fejezethez tartozó költségvetési szervek, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és az elkülönített állami pénzalapok gazdálkodásának a...Tovább olvasomtöbbéves pénzügyi keret felépítése (EU)
Kötelezettségvállalási előirányzatok fejezetenkénti és alfejezetenkénti bontásban: a) A növekedés és a munkahelyteremtés fokozása. (1a. alfejezet – „Versenyképesség”)125,61 milliárd EUR. b) A régiók közötti fejlettségi különbségek csökkentése A többéves pénzügyi keret...Tovább olvasomnemzeti vagyon
A nemzeti vagyonba tartozik:a) az állam vagy a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló dolgok; b) az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő pénzügyi eszközök, továbbá az államot vagy a...Tovább olvasomkötelező jegybanki tartalék
a) Az MNB elnöke rendeletében előírhatja, hogy a pénzügyi intézmények és a befektetési vállalkozások idegen forrásaik, egyes eszközeik és mérlegen kívüli tételeik meghatározott arányában (tartalékráta) tartalékot helyezzenek el az MNB-nél....Tovább olvasomvalutaárfolyam
A lebegő árfolyamok rendszer elméletileg legalábbis elősegíti bizonyos típusú gazdasági változásokhoz való, relatíve fájdalommentes alkalmazkodást. Ilyen változás például a külföldi infláció.A Bretton Woods-i rendszerben az exportkereslet tartós csökkenése, az ún....Tovább olvasomszociális biztonság
A szociális biztonság megteremtése érdekében az egyes országok több különféle intézményt, ellátást, támogatást és intézkedést alkalmaznak világszerte ezek közül kiemelkednek a · társadalombiztosítás, ahol az emberek egy biztosítási program keretében...Tovább olvasomgazdasági stabilitás
A gazdasági stabilitás érdekében – az Alaptörvénynek megfelelően – sarkalatos törvényben (2011. évi CXCIV törvény Magyarország gazdasági stabilitásáról) kerültek meghatározásra az államadósság csökkentésével és a közteherviseléssel kapcsolatos alapvető szabályok. Ezen...Tovább olvasomfiskális politika
A fiskális politika a gazdasági kormányzás alapvető eszköze.A költségvetési eszközökkel történő gazdaságbefolyásolás módszere. A gazdaságban keletkező jövedelmek centralizálását és újraelosztását végzi. Tehát nemcsak az államháztartás bevételi oldalára teremti elő az...Tovább olvasomállamháztartási alapelvek
Egy demokratikus társadalomban alapvető követelmény, hogy az állam a közpénzeket valóban közfeladatok ellátására fordítsa, azokkal hatékonyan és átlátható módon gazdálkodjon. E cél megvalósításához arra van szükség, hogy az államháztartás rendszerében...Tovább olvasomadóelkerülés
Az adócsalás és az adókikerülés korlátozza a tagállamok bevételteremtési képességét és akadályozza őket gazdaságpolitikájuk végrehajtásában. Az adócsalás a szándékos adókikerülés egy formája, amely általában büntetőjogi úton szankcionálható. A kifejezés magában...Tovább olvasom
