magánbiztonság
A magánbiztonság a magánjogon alapuló jogosítványok alapján a tulajdon védelmének széles lehetőségét biztosító, vagyonvédelmi jellegű vállalkozások által végzett tevékenységek útján létrejövő, sajátos jelenség.
A magánbiztonság eszköztára lényegében a tulajdonost megillető tulajdonvédelmi eszközök eszköztárával azonos, azonban a vagyonvédelmi vállalkozás technikai háttérrel és szakmai felkészültséggel fokozza annak hatékonyságát.
A magánbiztonság szervezeteit nem illeti meg a legitim fizikai erőszak alkalmazásának monopóliuma, mely az állami közhatalom sajátossága.
A magánbiztonság területén alkalmazható eszközök, módszerek, az irányadó közjogi korlátok legfőbb keretét az Szvmt. teremti meg. E törvény preambuluma (ünnepélyes bevezetője) szerint a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói szolgáltatás is hozzájárul a közrend és a közbiztonság javításához.
A közbiztonság és a magánbiztonság felfogható úgy is, hogy az általában vett biztonság két különböző nézőpontjáról van szó. Az egyének magánbiztonsága együttesen eredményezheti a közbiztonságot. Ez úgy is értelmezhető, hogy a magánbiztonság a közbiztonság részének tekinthető.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
elővezetés
Rendőri intézkedés. Sajátossága, hogy az elővezetést általában közigazgatási hatóság vagy bíróság rendeli el abból a célból, hogy biztosítható legyen olyan személy (pl. tanú) megjelenése, akinek személyes meghallgatása vált szükségessé az...Tovább olvasomhivatásos vadász
A vadgazdálkodási üzemtervben és az éves vadgazdálkodási tervben foglaltak végrehajtásának szakirányítójaként a vonatkozó feladatok szakszerű ellátását végzi. Hivatásos vadász az a természetes személy lehet, aki rendelkezik: – középfokú végzettséggel, –...Tovább olvasomrendőri intézkedés
A rendőrség hivatásos állományú tagja által foganatosítható hatósági intézkedés, szolgálati fellépés. A rendőr jogkörében eljárva köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha a közbiztonságot, a közrendet vagy az államhatár rendjét sértő...Tovább olvasomállománytáblázat
A Hszt. szerint az állománytáblázat a rendvédelmi szerv szervezeti egységénél rendszeresített szervezeti elemeket, a rendszeresített szolgálati beosztásokat, azok besorolását, az azokban rendszeresített rendfokozatokat, valamint az azok ellátásához szükséges képesítési, képzettségi,...Tovább olvasomhivatásos katasztrófavédelmi szerv
A hivatásos katasztrófavédelmi szerv a Ksztv. szerint államigazgatási, azon belül rendvédelmi szerv. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv szervezeti felépítését tekintve valójában egy többszintű szervezetrendszer, mely törvény alapján a katasztrófák elleni védekezésért...Tovább olvasomNemzeti Bűnmegelőzési Stratégia
A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiát a Kormány 2013-ban fogadta el. Tízéves időtávra szóló, jelentős terjedelmű (9 fejezetre osztott) dokumentum, melyet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács készített elő. A dokumentum általános céljai szerint...Tovább olvasomrendészet feletti kontroll
Elméleti szempontból egy alkotmányos demokrácia rendészetének (rendészeti tevékenységének és szerveinek) általános kontrollját biztosítják a jog szabályai, a szakmai tudás, a szakmai etika és a közvéleménynek a rendészetről alkotott ítélete. Szervezeti...Tovább olvasomhivatásos szolgálati jogviszony
Különleges közszolgálati jogviszony. Azz állam nevében eljáró rendvédelmi szerv és a hivatásos állomány tagja között jön létre, és abban mindkét felet a sajátos szolgálati körülményeknek megfelelő, a jogszabályokban meghatározott kötelezettségek...Tovább olvasomfenyítés
A fenyítés a hivatásos szolgálati jogviszonyban álló személy ellen, fegyelemsértés esetén alkalmazható hátrányos jogkövetkezmény. A fenyítés célja a szolgálati rend és fegyelem védelme, valamint az eljárás alá vont személynek és...Tovább olvasomelektronikai vagyonvédelmi rendszer
Az elektronikai vagyonvédelmi rendszer a magánbiztonság területén alkalmazott, az Szvmt. szerint vagyonvédelmi célból a vállalkozási szerződésben megjelölt ingatlanon telepítendő vagy telepített elektronikus jelző és képi megfigyelőrendszer, ideértve a térfelügyeleti rendszert,...Tovább olvasomlegitim fizikai erőszak
Az állami – ezek körében a rendészeti feladatokat ellátó – szervek közhatalmi működésének alapját képezi, hogy a jogi normáknak akár kényszerrel is érvényt szerezhetnek, a jogsértő magatartásra ekként reagálhatnak. A...Tovább olvasomtávfelügyeleti rendszer
Az elektronikai vagyonvédelmi rendszerek egyik típusa. A magánbiztonság területén a távfelügyeleti rendszer az Szvmt. szerint meghatározott területen elhelyezett vagy járműbe telepített elektronikai vagyonvédelmi rendszer, amely – a szerződés keretei között,...Tovább olvasomtranzitzóna
A tranzitzóna az államhatárról szóló törvény szerint a menekültkénti vagy oltalmazottkénti elismerését kérő személyek átmeneti tartózkodására és a menekültügyi, idegenrendészeti eljárások lefolytatására, valamint az ezekhez szükséges létesítmények elhelyezésére szolgál. A...Tovább olvasommagánnyomozó
Az Szvmt. szerint magánnyomozó a magánnyomozói tevékenységet végző személy. A tevékenység végzéséhez legalább középiskolai végzettség, valamint a rendőrség által kiadott igazolvány szükséges. A magánnyomozó a tevékenység szolgáltatására irányuló szerződés teljesítése...Tovább olvasomközrend
Legegyszerűbben fogalmazva a közrend azonos a közjog által létesített (jogi) renddel. Mivel a közrend védelme közjogi eszközökkel valósítható meg, ez elsődlegesen állami feladat (ebben különbözik a magánjogi rendtől, melyet elsősorban...Tovább olvasomhelyszínbiztosítás
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőr a feladata ellátása során jogosult megtiltani, illetőleg megakadályozni, hogy valamely bűncselekmény, szabálysértés, baleset, vagy egyéb esemény helyszínét megváltoztassák. Ennek célja lehet – egyebek...Tovább olvasompolgárőr egyesület
A Ptv. szerint a polgárőr egyesület alapfeladatként a helyi közrend és közbiztonság védelme, valamint a bűnmegelőzésben való közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot, a közúti baleset helyszínén, valamint bölcsőde, óvoda, általános...Tovább olvasomtitkos információgyűjtés
Az Rtv. szerint a rendőrség bűncselekmény elkövetésének megelőzése, megakadályozása, felderítése, megszakítása, az elkövető kilétének megállapítása, elfogása, körözött személy felkutatása, tartózkodási helyének megállapítása, bizonyítékok megszerzése, a bűncselekményből származó vagyon visszaszerzése, valamint...Tovább olvasomszolgálati elöljáró
A Hszt. szerint szolgálati elöljáró a hivatásos állomány tagjával szemben a magasabb szolgálati beosztásánál fogva parancs, intézkedés kiadására vagy munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult személy. Szolgálati elöljárónak vezető beosztású, kormánytisztviselőként, igazságügyi...Tovább olvasomAlkotmányvédelmi Hivatal
Rendvédelmi szerv, azon belül polgári nemzetbiztonsági szolgálat. Rövidítése: AH. Az Nbtv. szerint egyebek közt: – felderíti és elhárítja a Magyarország függetlenségét, politikai, gazdasági, védelmi vagy más fontos érdekét sértő vagy...Tovább olvasom