számítógép
A számítógép (computer) olyan univerzális elektronikus adatfeldolgozó berendezés, amely műveletek sorozatát képes elvégezni emberi beavatkozás nélkül, előre megírt program alapján. A számítógépek képesek bemenő adatok fogadására, előre programozott műveletek végrehajtására és az eredmény megjelenítésére, kijelzésére (bemenet/input – feldolgozás – kimenet/output). Az általános célú számítógépek megjelenése az 1900-as évek közepére tehető. A magyar származású Neumann János az elektronikus számítógépek logikai tervezésében kiemelkedő érdemeket szerzett. 1945-ben publikálta a Neumann-elveknek nevezett kritériumrendszert, amely szerint a számítógép öt alapvető funkcionális egységből áll (aritmetikai egység, központi vezérlőegység, különböző memóriák, bemeneti egység, kimeneti egység), a gép működése a kettes számrendszer használatán és a tárolt programok elvére alapul, a programok végrehajtása soros. A ma használatos számítógépek között egyre több a hordozható (laptop, notebook, táblagép).
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
téradat
A téradat valamely helymeghatározóhoz vagy helyhez köthető adat, vagyis olyan elektronikus formában rendelkezésre álló adat, amely közvetlenül vagy közvetve utal egy meghatározott helyre vagy földrajzi területre (pl. címek, közigazgatási határok,...Tovább olvasomfizikai védelem
Fizikai védelem a fizikai térben megvalósuló fenyegetések elleni védelem, amelynek fontosabb részei a természeti csapás elleni védelem, a mechanikai védelem, az elektronikai jelzőrendszer, az élőerős védelem, a beléptető rendszer, a...Tovább olvasomelektronikus irat
Az irat valamely szerv működése, vagy személy tevékenysége során keletkezett, vagy hozzá érkezett, egy egységként kezelendő rögzített információ, adategyüttes, amely megjelenhet papíron, mikrofilmen, mágneses, elektronikus vagy bármilyen más adathordozón; tartalma...Tovább olvasomadminisztratív védelem
Társadalmi elvárás az állam és polgárai számára elengedhetetlen elektronikus információs rendszerekben kezelt adatok és információk bizalmasságának, sértetlenségének és rendelkezésre állásának, valamint ezek rendszerelemei sértetlenségének és rendelkezésre állásának zárt, teljes körű,...Tovább olvasomfokozott biztonságú elektronikus aláírás
A fokozott biztonságú elektronikus aláírás kizárólag az aláíróhoz köthető, alkalmas az aláíró azonosítására, olyan, elektronikus aláírás létrehozásához használt adatok felhasználásával hozzák létre, amelyeket az aláíró nagy megbízhatósággal kizárólag saját maga...Tovább olvasomKormányzati Ügyfélvonal
Kormányzati Ügyfélvonal: 1818-as rövidített hívószámon elérhető telefonos ügyfélszolgálat, mely az országos telefonos ügyfélszolgálat bázisaként működik. Az Országos telefonos ügyfélszolgálat online hozzáférés lehetőségét is biztosító telefonos ügyfélszolgálati hálózat, amely a Kormányzati...Tovább olvasomközponti rendszer
A központi rendszer (KR) az elektronikus közszolgáltatások nyújtását, illetve igénybevételét támogató központi infokommunikációs rendszerek együttese. A KR az igénybevevői számára biztosítja személyes ügyintézési felület kialakításának lehetőségét, az ügyintézéshez szükséges feltételeket,...Tovább olvasombig data
A Big Data kifejezés a világszerte és folyamatosan előállított óriási mennyiségű adatmennyiségre utal. Az előállított és tárolt adatok mennyisége egyre gyorsabban duplázódik (adatrobbanás). Az adatok számos forrásból származhatnak, pl. közösségi...Tovább olvasomidőbélyegző
Időbélyeg egy elektronikus dokumentumhoz hozzárendelt vagy azzal logikailag összekapcsolt adat, amely segítségével igazolható, hogy a dokumentum változatlan az időbélyeg elhelyezésének időpontjában létező állapothoz képest. Egy időbélyeg jellemzően az aláírói dokumentum...Tovább olvasomelsődleges adat
Elsődleges információforrásból származó adat. Az elsődleges – az etalon és alapnyilvántartásba először felvett – adatok körét a 142/2015. (VI. 12.) Korm. rendelet 1. melléklete rögzíti. Központi címregiszterben: a Magyarország területén...Tovább olvasomadatbiztonság
Az adatbiztonság (az informatikai védelem része), az adatok védelme érdekében megtett technikai és szervezési intézkedések, kialakított eljárási szabályok. Az adatokat megfelelő intézkedésekkel védeni kell különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás,...Tovább olvasomadattárház
Az adattárház egy témaorientált, integrált, történeti, nem változó adatgyűjtemény, amelyet elsősorban a szervezési döntéshozásban használnak. Témaorientált: tematikus felépítését adott tárgyterületek köré, a meglévő és kapcsolódó adatokat szem előtt tartva tervezik....Tovább olvasomdokumentum
A dokumentum fogalmanak számos értelmezése létezik. Az értelmező szótár szerint: a dokumentum mindaz, ami valamely tény valóságának a bebizonyítására szolgálhat (okirat, okmány, bizonyító irat). Az elektronikus iratkezelési rendszerekre vonatkozó európai...Tovább olvasombiztonsági osztály
Biztonsági osztály az elektronikus információs rendszer védelmének elvárt erőssége. A biztonsági osztályba sorolás alapja az érintett elektronikus információs rendszer vagy az általa kezelt adat bizalmasságának, sértetlenségének vagy rendelkezésre állásának kockázata....Tovább olvasomirodai alkalmazás
Az irodai alkalmazások (irodai szoftverek) olyan számítógépes felhasználói programok, vagy programkészletek, amelyek készen vásárolhatók és egy hivatalban, munkahelyen az irodai jellegű teendők számítógépes megvalósítását teszik lehetővé. Ilyenek a szövegszerkesztő, táblázatkezelő,...Tovább olvasomtelefonos csatorna
Napjainkra jellemző a személyes, telefonos és webes (webes szolgáltatások és mobil alkalmazások) kommunikációs csatornák harmónikus együttműködése, integrálódása. A telefonos csatorna átmenetet képez a személyes és az elektronikus csatorna között. Biztosítja...Tovább olvasome-közigazgatás
Az e-közigazgatás az információtechnológia, a szervezeti változások, és az új képességek kombinációjának felhasználását jelenti a közigazgatásban (Európai Bizottság, 2003). Az e-közigazgatás a politikai koordinációt, a szolgáltatások online elérésének biztosítását; a...Tovább olvasominformációmenedzsment
Az információmenedzsment magában foglalja a szükséges információ előállítását, beszerzését, hozzáférhetővé-tételét, kihasználását az információs környezet menedzselésével, az információszerzés eljárásainak optimális megszervezésével (beleértve az erőforrásokkal való gazdálkodást és felhasználásuk optimális együttesének kialakítását),...Tovább olvasomweb
A világháló (World Wide Web, WWW, web) az interneten működő, egymással hiperhivatkozásokkal összekötött dokumentumok rendszere. A weben böngészők, keresők segítségével, címláncokon (hiperlinkeken, hiperhivatkozásokon) keresztül érhetünk el információforrásokat (tartalmakat). A világháló...Tovább olvasomnyilvántartás
A nyilvántartások (és az azt megalapozó adatszervezés) feladata az adatok rögzítése, megváltoztatása (módosítása), tárolása, visszakeresése és feldolgozása. Ennek érdekében biztosítani kell az adatok olyan logikai szervezését és fizikai tárolását, amely...Tovább olvasom