nemzetbiztonsági ellenőrzés
Az Nbtv. szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok által végzett nemzetbiztonsági ellenőrzés célja annak vizsgálata, hogy az állami élet és a nemzetgazdaság jogszerű működéséhez szükséges, valamint – amennyiben indokolt – a nemzetközi kötelezettségvállalásokból fakadó biztonsági feltételekkel összefüggésben, a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személlyel kapcsolatosan nemzetbiztonsági kockázat megállapítható-e.
A nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személlyel kapcsolatosan nemzetbiztonsági kockázat áll fenn, ha olyan körülmény áll fenn, ami miatt:
– nem alkalmas a nemzetbiztonsági ellenőrzés alapjául szolgáló jogviszony törvényes, illetéktelen befolyástól mentes ellátására, vagy ha
– személyével szemben olyan körülmény áll fenn, amely sérti vagy veszélyezteti a minősített adat védelméhez fűződő érdeket.
A nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyeket a törvény igen széles körben határozza meg. Ide tartozik egyebek közt: a nagykövet, a miniszter, az államtitkár, meghatározott központi közigazgatási szervek vezetői, a Honvéd Vezérkar főnöke, rendvédelmi szervek vezetői stb.
A nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásához az ellenőrzés alá eső személy ún. biztonsági kérdőívet köteles kitölteni.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
visszaküldés tilalma
A visszaküldés tilalma (non-refoulement) olyan nemzetközi jogi jogelv, mely egy erkölcsi eredetű elvből származik: embertársainkat nem tesszük ki tetteink következményeként üldöztetésnek, kínzásnak vagy más súlyos sérelemnek. A magyar jogban az...Tovább olvasomszabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy
Az idegenek egyik csoportja. Az Szmtv. szerint a következő államok (nem magyar) állampolgárai tartoznak ide: – az Európai Unió tagállamainak állampolgára, – az Európai Gazdasági Térségről (rövidítve: EGT) szóló megállapodásban...Tovább olvasomfenyítés
A fenyítés a hivatásos szolgálati jogviszonyban álló személy ellen, fegyelemsértés esetén alkalmazható hátrányos jogkövetkezmény. A fenyítés célja a szolgálati rend és fegyelem védelme, valamint az eljárás alá vont személynek és...Tovább olvasomfeltartóztatás
Olyan rendészeti jellegű cselekvés, melynek során a szolgálatát jogszerűen teljesítő személy valakit továbbhaladásában, a helyszín elhagyásában megakadályoz. A feltartóztatás az érintett személyi szabadságát jogszerűen korlátozza. A rendőr részéről az Rtv....Tovább olvasomrendőrségi feladat
Az Alaptörvény szerint a rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme. Az Rtv. szerint a rendőrség feladata az Alaptörvényben meghatározott feladatok...Tovább olvasomSzemély-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara
A magánbiztonság területén a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara az Szvmt. hatálya alá tartozó tevékenység folytatására jogosult, a kamarai tagságot önként vállaló természetes személyek önkormányzattal rendelkező, közfeladatot és általános...Tovább olvasombiztonság
A biztonság – rendészeti szempontból – felfogható statikus és dinamikus állapotként is. Statikusan nézve a biztonság egy kockázatok és veszélyek nélküli állapotot jelöl. Ilyen azonban a társadalmi folyamatok területén nem...Tovább olvasommenedékjog
Magyarország, összhangban nemzetközi kötelezettségeivel is, az Alaptörvény XIV. cikkének (3) bekezdése szerint – ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet – kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem...Tovább olvasomtisztjelölt
A Hszt. szerint a tisztjelölt a rendvédelmi oktatási intézmény (rendészeti és nemzetbiztonsági felsőoktatást folytató felsőoktatási intézmény) hallgatója. A rendészeti alapképzésre, nappali tagozatra felvételt nyert személy az ösztöndíjszerződés megkötésével a rendvédelmi...Tovább olvasomtömeges bevándorlás okozta válsághelyzet
Az Európára nehezedő fokozott migrációs nyomás miatt a magyar Országgyűlés a helyzetre a Met. módosításával is reagált. A válsághelyzet három esetben rendelhető el: 1. Ha a Magyarországra érkező elismerést kérők...Tovább olvasommagánnyomozás
Magánnyomozásnak tekinthető az állampolgárok jogszerű információszükségleteinek kielégítése végett, polgári jogi megbízás alapján, ellenszolgáltatás fejében végzett, nem hatósági adatgyűjtő tevékenység, amelyet csak az arra jogosult személy végezhet. A magánnyomozás az Szvmt....Tovább olvasomtérfelügyeleti rendszer
A térfelügyeleti rendszer az elektronikai vagyonvédelmi rendszerek egyik típusa. A magánbiztonság területén az Szvmt. szerint a térfelügyeleti rendszer rögzítés nélküli, megfigyelési céllal üzemeltetett vagy – törvény felhatalmazása alapján – a...Tovább olvasomelfogás és előállítás
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőr a további intézkedés megtétele céljából elfogja és az illetékes hatóság elé állítja azt (kötelező esetek), – akit szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten értek, –...Tovább olvasomrendőrbot
A rendőri kényszerítő eszközök egyik típusa. A vonatkozó eszközök törvény szerinti teljes elnevezése: „vegyi eszköz, elektromos sokkoló eszköz, rendőrbot, kardlap, illetőleg más eszköz alkalmazása”. Az Rtv. szerint a rendőr a...Tovább olvasomterrorizmust elhárító szerv
A rendőrséget szervezeti értelemben három, horizontálisan (nem egymásnak alárendelten) elkülönült szerv alkotja, melyek közül az egyik a terrorizmust elhárító szerv. A szerv jelenlegi elnevezése: Terrorelhárítási Központ (rövidítése: TEK). A TEK...Tovább olvasomkiemelt biztonsági intézkedés
Rendőri intézkedés. Magyarország területén olyan terrorcselekmény elkövetése vagy előkészülete esetén, amely alkalmas a közrend és a nemzetgazdaság vagy a létfontosságú rendszerelem működésének súlyos megzavarására, és a lakosság élet- és vagyonbiztonságát...Tovább olvasomtesti kényszer
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőr – intézkedése során – az ellenszegülés megtörésére testi erővel cselekvésre vagy a cselekvés abbahagyására kényszerítést (testi kényszert) alkalmazhat. A szolgálati szabályzat szerint...Tovább olvasomharmadik országbeli állampolgár
Az idegenek egyik csoportja. A Harm.tv. szerint e körbe tartoznak azok a nem magyar állampolgárok, akik nem tartoznak az Szmtv. szerint meghatározott szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek közé...Tovább olvasomszemély- és létesítménybiztosítási intézkedés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőrség, valamint a rendőr a Magyarország szempontjából különösen fontos személy (ún. védett személy) biztonsága érdekében, más rendőri intézkedés alkalmazásán túlmenően: – útvonalat, közterületet a...Tovább olvasomrendészeti feladatokat ellátó személyek
A 2012-ben kihirdetett Rend.tv. összefoglalja az azon személyek jogállásával összefüggő legfőbb szabályokat, akik nem tartoznak a Hszt. hatálya alá, hanem – jellemzően – állami és önkormányzati alkalmazásban álló közszolgálati tisztviselők...Tovább olvasom
