elektronikus dokumentumtár
Az elektronikus dokumentumtárolási (EDT) szolgáltatás (KEÜSZ) feladata, hogy a közfeladatot ellátó szervek iratkezelő és dokumentumkezelő szoftverei, illetve specifikus szakalkalmazásaik (szakrendszerei) számára elektronikus dokumentumaik távoli tárolását, hiteles megőrzését illetve a tárolt iratok sértetlenségének, bizalmasságának fenntartását és tartós értelmezhetőségét (olvashatóságát) lehetővé tevő szolgáltatásokat nyújtson. Az EDT részszolgáltatásai: az átmeneti tárolás (a folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatos dokumentumok tárolása), az elektronikus irattári szolgáltatás (az iratkezelési hierarchiába szervezett, metaadatokkal ellátott elektronikus dokumentumok késleltetett hozzáférésű, az értelmezhetőség hosszú távú fenntartását biztosító összefüggő irategyüttesek hiteles megőrzését lehetővé tevő szolgáltatás), valamint a tartós tárolás (dokumentumok hosszú távú, állomány szintű tárolása). Az EDT a Kormányzati Felhőben (KOF) elérhető tároló rendszerek szolgáltatásait használja.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
levelező rendszer
A levelezéshez levelező programra van szükség, amely lehet telepítve a saját számítógépünkre, vagy lehet weben elérhető (webmail). A levelező rendszerek alapfunkciói: levélírás, levelek küldése, a beérkezett levelek fogadása és megtekintése,...Tovább olvasombiztonsági szint
Biztonsági szint: a szervezet felkészültsége az e törvényben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban meghatározott biztonsági feladatok kezelésére. A szervezetek biztonsági szintje a rendszerek biztonsági osztályozásához hasonlóan öt fokozatú skálán értelmezett....Tovább olvasomszámítógép-hálózat
A számítógép-hálózat egymással kommunikálni képes számítógépek rendszere, amely lehetővé teszi a hálózatban levő számítógép felhasználója számára, hogy másokkal kommunikáljon, illetve más számítógépek erőforrásait is használhassa. A hálózat lehetőséget biztosít például...Tovább olvasomsértetlenség
Sértetlenség az adat tulajdonsága, amely arra vonatkozik, hogy az adat tartalma és tulajdonságai az elvárttal megegyeznek, ideértve a bizonyosságot abban, hogy az az elvárt forrásból származik (hitelesség) és a származás...Tovább olvasomwebcím
A webcím (URL) a weben az elérni kívánt tartalom (weblap, dokumentum) helyét azonosítja. A címet a böngésző címsorába írjuk. Az URL felépítése: a protokoll, amit a géppel való kommunikációhoz használunk...Tovább olvasomtársadalombiztosítási azonosító jel
Az egészségügyi, a szociális és a társadalombiztosítási és a magánnyugdíj rendszerrel kapcsolatos nyilvántartások azonosító kódja a társadalombiztosítási azonosító jel (TAJ szám). Felépítése: az 1-8. számjegy egy folyamatosan kiadott egyszerű sorszám,...Tovább olvasomelektronikus aláírás
Az elektronikus aláírás olyan elektronikus adat, amelyet más elektronikus adatokhoz csatolnak, illetve logikailag hozzárendelnek, és amelyet az aláíró aláírásra használ. Létrehozásához szükség van egy kulcspárra. Az e-aláírásnak több fajtája van:...Tovább olvasomüzenet
A kommunikációs folyamatnak három nélkülözhetetlen eleme van, a küldő, a fogadó, és maga az üzenet. Az üzenet egy jelsorozat, adat, amit a küldő fél (adó) közölni kíván a fogadó féllel...Tovább olvasomelektronikus irat
Az irat valamely szerv működése, vagy személy tevékenysége során keletkezett, vagy hozzá érkezett, egy egységként kezelendő rögzített információ, adategyüttes, amely megjelenhet papíron, mikrofilmen, mágneses, elektronikus vagy bármilyen más adathordozón; tartalma...Tovább olvasomvirtuális ügyfélszolgálat
Az interaktív virtuális ügyfélszolgálati (IVÜSZ) rendszerben az igénybevevő az interaktív virtuális ügyfélszolgálatot biztosító ügyintézővel kép vagy hang kapcsolatba, illetve alkalmazás függő adatkapcsolatba kerül. Az interaktív virtuális ügyfélszolgálati szolgáltatásnál az ügyfél...Tovább olvasomszabad szoftver
A szabad szoftver fogalmát a Free Software Foundation (FSF) definiálta. Egy szoftver akkor szabad, ha teljesülnek a következő feltételek. Tetszőleges célra történő szabad felhasználás: a programot bármilyen személy vagy szervezet...Tovább olvasomidőbélyegző
Időbélyeg egy elektronikus dokumentumhoz hozzárendelt vagy azzal logikailag összekapcsolt adat, amely segítségével igazolható, hogy a dokumentum változatlan az időbélyeg elhelyezésének időpontjában létező állapothoz képest. Egy időbélyeg jellemzően az aláírói dokumentum...Tovább olvasomközérdekből nyilvános adat
Közérdekből nyilvános adat: a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli. Például a hitelezői érdekek védelme, valamint a...Tovább olvasomwebszolgáltatás
A webszolgáltatás alkalmazások közötti adatcserére szolgáló protokollok és szabványok gyűjteménye. Különböző programnyelveken írt és különböző platformokon futó szoftveralkalmazások számítógép-hálózatokon (interneten) keresztül történő adatcserére használják a webszolgáltatásokat. A webszolgáltatások adatokat és...Tovább olvasomelektronikus csatorna
Az elektronikus csatorna az elektronikus ügyfélszolgálati felületek használata (tájékoztatásra, információcserére, vagy éppen ügyintézésre). A kommunikációs folyamatban a küldő és a fogadó között az üzenet közvetítését elektronikus csatorna (web) biztosítja. A...Tovább olvasombig data
A Big Data kifejezés a világszerte és folyamatosan előállított óriási mennyiségű adatmennyiségre utal. Az előállított és tárolt adatok mennyisége egyre gyorsabban duplázódik (adatrobbanás). Az adatok számos forrásból származhatnak, pl. közösségi...Tovább olvasomnyilvántartás
A nyilvántartások (és az azt megalapozó adatszervezés) feladata az adatok rögzítése, megváltoztatása (módosítása), tárolása, visszakeresése és feldolgozása. Ennek érdekében biztosítani kell az adatok olyan logikai szervezését és fizikai tárolását, amely...Tovább olvasomfront office
A front office a hivatal ügyfélkapcsolati, ügyfélszolgálati oldala, amely biztosítja az ügyfél érintkezését a hivatallal számos csatornán keresztül (személyesen, levélben, telefonon, SMS üzenet formájában, elektronikus úton). A csatornák közötti választás...Tovább olvasomcégjegyzékszám
A cég bejegyzésére irányuló kérelem cégbírósághoz történő érkezésekor a cég az azonosításra, illetve valamennyi más cégtől való megkülönböztetésére alkalmas cégjegyzékszámot kap, amelyet ettől kezdődően az iratain fel kell tüntetnie. Ez...Tovább olvasomadattárház
Az adattárház egy témaorientált, integrált, történeti, nem változó adatgyűjtemény, amelyet elsősorban a szervezési döntéshozásban használnak. Témaorientált: tematikus felépítését adott tárgyterületek köré, a meglévő és kapcsolódó adatokat szem előtt tartva tervezik....Tovább olvasom
