eljárás-megszüntetés
Az eljárás megszűntetése a hatósági eljárás végleges megakadást jelenti, az ügyben nem hoznak érdemi döntést. Kötelező eseteit a Ket. 31. § részletesen felsorolja, például a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasításának lett volna helye, az ügy tárgyát képező vagyontárgy megsemmisült, a kérelmet visszavonták, az ügyfél halála vagy a jogi személy megszűnése következtében az eljárás okafogyottá vált, az eljárás folytatására okot adó körülmény már nem áll fenn, jogszabályváltozás miatt az ügy már nem hatósági ügy, az eljárási illetéket vagy igazgatási szolgáltatási díjat nem fizették meg, a tényállás nem volt tisztázható, a hivatalbóli eljárás jogsértést nem tárt fel. A hatóság az eljárást megszüntetheti, ha az ügyfél a kérelmére indult eljárásban a hiánypótlásra való felhívásnak nem tett eleget, és az erre megállapított határidő meghosszabbítását sem kérte, illetve nyilatkozattételének elmaradása megakadályozta a tényállás tisztázását.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
megelőzés (jog)
Az illetékességi összeütközés, vita egyik törvényi feloldási lehetősége. Az ügyben illetékességgel rendelkező azonos hatáskörű hatóságok közül az ügyfél kérelmének hiányában az jár el, amelynél az eljárás előbb indult meg. Ha...Tovább olvasomönkormányzati határozat
A képviselő-testület minden olyan helyi közügy intézése körében, amelyben nem alkot rendeletet, határozatot hoz. A képviselő-testület határozata: normatív határozat és egyedi határozat. A helyi önkormányzat képviselő-testülete közjogi szervezetszabályozó eszközben: normatív...Tovább olvasomhelyi önkormányzati állandó bizottság
Az önkormányzati rendszerben az állandó bizottságok feladat- és hatásköre tartós, az helyi önkormányzat és a képviselő-testület munkáját tartósan az egész vagy több önkormányzati cikluson keresztül segítik, támogatják. A képviselő-testület szervezeti...Tovább olvasomhivatalbóli eljárás
Bizonyos esetekben jogszabály kötelezővé teheti a hatóság számára eljárás megindítását. Ez esetben az ügyfél szándéka nélkül, vagy akár akarata ellenére is megindul az eljárás, és döntéshozatallal zárul. A hatóság köteles...Tovább olvasomcselekmény végrehajtása
Ha a végrehajtás meghatározott cselekmény elvégzésére vagy meghatározott magatartásra irányul, a teljesítés elmaradása esetén a végrehajtást foganatosító szerv a meghatározott cselekményt a kötelezett költségére és veszélyére elvégeztetheti, feljogosíthatja a jogosultat,...Tovább olvasomközigazgatási szerv
A közszolgálati jogviszony esetében az államigazgatási és önkormányzati szervek, valamint ide tartozik a Köztársasági Elnöki Hivatal, az Országgyűlés Hivatala, az Alkotmánybíróság Hivatala, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, az Alapvető...Tovább olvasomrevízió (jog)
A jogszabályok felülvizsgálata (revízió) önálló technológia, amely a meglevő (hatályos) jogi szabályozás keretei között marad, változtatni kíván azon reformszerűen és nem radikálisan eljárva. A jogszabályok tartalmi felülvizsgálata keretében a jogalkalmazás...Tovább olvasomhatósági közvetítő
A hatósági közvetítő az eljárás egyéb résztvevője, akit a hatóság vehet igénybe a hatóság és az ügyfél, valamint az ellenérdekű ügyfelek közötti vita rendezése érdekében. A hatósági közvetítő gondoskodik arról,...Tovább olvasomönkormányzati rendelet
A helyi önkormányzat feladatkörében és helyi közügyek intézése körében eljárva törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján a törvény keretei között önkormányzati rendeletet alkot....Tovább olvasomminiszteri biztos
A miniszter normatív utasítással kiemelt fontosságú feladat ellátására miniszteri biztost nevezhet ki. Miniszteri biztos a miniszter feladatkörébe tartozó feladat ellátására nevezhető ki. A miniszteri biztos kinevezését megelőzően a javasolt személyről...Tovább olvasomtelepülési önkormányzat
Települési önkormányzatok a községekben, a városokban, járásszékhely városokban, megyei jogú városokban és a fővárosi kerületekben működnek. A fővárosi önkormányzat települési és területi önkormányzat. Az Mötv. a települési önkormányzat fogalmát nem...Tovább olvasomfellebbezési eljárás
Nem jogerős hatósági döntések elleni átszármaztató hatályú rendes jogorvoslat. Tárgya az első fokú döntés: határozatok ellen korlátlanul, végzések ellen a törvényben írt kivételekkel van helye, így például az eljárásvezető végzések...Tovább olvasomközhiteles nyilvántartás
A jogban azokat az állami nyilvántartásokat tekintik közhitelesnek, amelyek hitelesen tanúsítják (deklaratív hatály) az abban bejegyzett jogok és tények fennállását. Ez azt jelenti, hogy a bejegyzett adatok, jogok és tények...Tovább olvasomügyintézési határidő
A határozatot, az eljárást megszüntető végzést, valamint a másodfokú döntést hozó hatóságnak az első fokú döntést megsemmisítő és új eljárásra utasító végzését huszonegy napon belül kell meghozni és gondoskodni a...Tovább olvasomigazolási kérelem
A mulasztás jogkövetkezményeinek orvoslása. Lényege, hogy aki az eljárás során valamilyen határnapot vagy határidőt elmulasztott, az a törvényben meghatározott okból és határidon belül kimentheti mulasztását. A határidő elmulasztása esetén az...Tovább olvasomközigazgatási államtitkár
Szakmai állami vezető. A közigazgatási államtitkárt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök határozatlan időre nevezi ki. Közigazgatási államtitkárrá minden büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható személy kinevezhető, aki jogász...Tovább olvasomközvetlen egyeztetés
A közvetlen egyeztetés célja, hogy a jogszabály előkészítője számára lehetőséget biztosítson arra, hogy közvetlenül vonjon be a jogszabály előkészítésének munkálataiba olyan, a jogszabálytervezet tárgykörében kimagasló szakmai teljesítményt nyújtó, vagy az...Tovább olvasomhallgatás (jog)
Az irányadó (ügyintézési) határidőn belüli eljárási cselekvési kötelezettség (döntéshozatal) elmulasztása. Jogszerűtlen hallgatás esetén a felügyeleti szerv az erre irányuló kérelem megérkezésétől vagy a hivatalos tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül kivizsgálja...Tovább olvasomszervezetalakítási szabadság
Az önkormányzat rendelettel maga meghatározza szervezeti és működési rendjét. Ez magában foglalja a saját szervezetalakításhoz való jogot, a központi hatalomtól független saját intézményekkel rendelkezik és meghatározott kérdésekben ezen intézmények útján,...Tovább olvasomRegionális Államigazgatási Kollégium
Megszűnt fórum. Korábbi a regionális államigazgatási, illetve közigazgatási hivatal vezetője által megalakított testület volt. Tagjai a régió területén működő területi államigazgatási szervek vezetői voltak. Fontos szerepet játszott a szervek közötti...Tovább olvasom
