közigazgatási informatika
Az informatika a számítógépes információrendszerek tudománya, amely elméletet, szemléletet és módszertant ad e rendszerek tervezéséhez, fejlesztéséhez, szervezéséhez és üzemeltetéséhez a hatékonyabb működés érdekében. Magába foglalja az információ feldolgozásának, tárolásának és továbbításának műszaki, szervezeti és személyi kérdéseit is. A közigazgatás alapvető folyamatai (a front office és back office tevékenység, a közigazgatási szervek és rendszereik közötti együttműködés) informatikai támogatását biztosítja a közigazgatási informatika. Egy 2006-os kormányrendelet szerint a közigazgatási informatika a szolgáltató állam megvalósításának eszköze, mely az ügyfelek minél hatékonyabb kiszolgálását, a közigazgatási szervek működését, feladatellátását és korszerűsítését támogató információs és szolgáltató rendszerekhez szükséges információtechnológiai és infokommunikációs szervezeti, erőforrás- és eszközrendszer összessége.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
adatvagyon
A nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló 2010. évi CLVII. törvény értelmező rendelkezése szerint a közfeladatot ellátó szervek által kezelt közérdekű adatok, személyes adatok és közérdekből nyilvános...Tovább olvasomközérdekű adat
Közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat...Tovább olvasomelektronikus azonosítás
Elektronikus azonosítás a természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyt képviselő természetes személyt egyedileg azonosító, elektronikus személyazonosító adatok felhasználásának folyamata. Elektronikus ügyintézéshez többféle elektronikus azonosítási és hitelesítési technika, ill. ezek...Tovább olvasomügyfélazonosítás
A közigazgatási ügyeknél az állampolgárok igényeinek kezelése érzékeny adatok megadását, joghatást kiváltó közléseket és döntéseket igényelnek, ezért minden térben (személyes, elektronikus, telefonos csatornán) rendkívül fontos, hogy az ügyfél azonosítása egyértelmű...Tovább olvasomSZEÜSZ
Szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás (SZEÜSZ) az elektronikus azonosítási szolgáltatás, a biztonságos kézbesítési szolgáltatás, az elektronikus ügyintézési szolgáltatások nyújtására felhasználható, jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatás, valamint a 451/2016....Tovább olvasomhiperhivatkozás
A hiperhivatkozás egy link (ugrópont), amely a hiperszöveges rendszerek, dokumentumok elemeit, objektumait köti össze. A hiperhivatkozások értelmezéséhez, használatához számítógépes alkalmazások szükségesek. Hiperhivatkozásokkal leggyakrabban a weben találkozhatunk. A hiperhivatkozások biztosítják a...Tovább olvasomközadat
Közadat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben meghatározott közérdekű adat és közérdekből nyilvános adat. Az Infotv. előírja a közadatok elektronikus közzététel kötelezettségét. A közfeladatokat ellátó szervek számára...Tovább olvasomrendszerprogram
A rendszerszoftver a számítógép zavartalan működését biztosítja, felügyeli és vezérli a számítógépet és valamennyi program futását. Rendszerprogramok nélkül nem lehetne a számítógépbe adatokat bevinni, tárolni, feldolgozást vezérelni, és adatokat megjeleníteni....Tovább olvasomrendszerfejlesztés
A rendszerfejlesztés egy folyamat, amely egy adott probléma felmerülésétől, annak feltárásán, elemzésén, modelljének kialakításán keresztül, egy – a felhasználói igényeket kielégítő, adott feladat végrehajtást támogató – információs rendszert hoz létre....Tovább olvasomnyilvános kulcsú infrastruktúra
A nyilvános kulcsú infrastruktúra (PKI technológia) alkalmazása lehetővé teszi, hogy minden elektronikusan aláírt (bélyegzővel ellátott) dokumentum vagy üzenet olvasója ellenőrizni tudja az üzenetet küldő személy azonosságát és az üzenet sértetlenségét....Tovább olvasominternet
Az internet az egész világot behálózó számítógép-hálózat, vagyis hálózatok hálózata. Az internetet alkotó hálózatoknak saját üzemeltetőjük van, saját névvel azonosíthatók. A megbízható működés érdekében az internetnek nincs központi számítógépe, bármelyik...Tovább olvasomalkalmazás-szolgáltatás
Az alkalmazás-szolgáltatás, vagy alkalmazás-bérlet (Application Service Providing – ASP) keretében a felhasználók a tevékenységük támogatásához szükséges szoftvereket az interneten keresztül, szolgáltatásként veszik igénybe. A szolgáltató biztosítja a háttér infrastruktúra üzemeltetését,...Tovább olvasomtelefonos azonosítás
A részleges kódú telefonos azonosítás (RKTA) olyan teljeskörű azonosítási szolgáltatás (KEÜSZ), amely az azonosítást kérő szervezet számára megállapítja, hogy egy adott személy megegyezik-e egy korábban regisztrált személlyel, továbbá igazolja az...Tovább olvasomtermészetes személyazonosító adat
Természetes személyazonosító adat a természetes személy (polgár) egyértelmű azonosítását szolgáló, egyedileg a személyhez rendelt négy természetes személyazonosító (4T) adat, vagyis a polgár családi és utóneve, születési családi és utóneve, születési...Tovább olvasombig data
A Big Data kifejezés a világszerte és folyamatosan előállított óriási mennyiségű adatmennyiségre utal. Az előállított és tárolt adatok mennyisége egyre gyorsabban duplázódik (adatrobbanás). Az adatok számos forrásból származhatnak, pl. közösségi...Tovább olvasomhitelesítés szolgáltató
A hitelesítés (bizalmi) szolgáltató a tanúsítványba foglalt nyilvános kulcs és a tulajdonos azonosító adatainak hiteles összekapcsolásáért felelős, a kommunikációban résztvevő felek mindegyike által hitelesnek tartott szervezet. A bizalmi szolgáltató egy...Tovább olvasomhibrid szolgáltatás
Az elektronikus irat hiteles papír alapú irattá alakítása hibrid szolgáltatás (KEÜSZ) keretében a szolgáltató (Magyar Posta Zrt.) a 451/2016. Korm. rendeletben meghatározott rögzített módon, meghatározott formai és tartalmi elemek megjelenítésével...Tovább olvasomközponti kézbesítési ügynök
A központi kézbesítési ügynök (KKÜ) olyan szolgáltatás (KEÜSZ), amely jogszabályi előírás vagy a közfeladatot ellátó szervvel való megállapodás alapján és annak keretei között a közfeladatot ellátó szerv javára ellátja a...Tovább olvasomadatfelelős
Adatfelelős az a közfeladatot ellátó szerv, amely az elektronikus úton kötelezően közzéteendő közérdekű adatot előállította, illetve amelynek a működése során ez az adat keletkezett. Az elektronikus közzétételre kötelezett adatfelelős szerv...Tovább olvasomszemélyre szabott ügyintézési felület
A személyre szabott ügyintézési felület (SZÜF) a jogszabályban kijelölt szolgáltató által nyújtott olyan, az ügyfél által személyre szabható internetes alkalmazás (KEÜSZ) , amely az azonosított ügyfél számára egységesen elérhető lehetőséget...Tovább olvasom
