innováció
Az innováció új, vagy jelentősen továbbfejlesztett termék (áru vagy szolgáltatás) vagy eljárás, új marketingmódszer, vagy új szervezési-szervezeti módszer bevezetése az üzleti gyakorlatban, munkahelyi szervezetben vagy a külső kapcsolatokban. Magán szektorra jellemző a termék, a folyamat, a szervezeti és a marketing innováció. A közszférárában ettől eltérően a szolgáltatás, folyamat, szervezeti és kommunikáció innováció a jellemző. Az Európa 2020 versenyképességi stratégia egyik fő eleme az Innovatív Unió kezdeményezés, amely támogatja a közös kutatási kezdeményezéseket és a tagállamok közötti technológiaátadást. Az egyes országok eredményességét 25 indikátorral mérik, 3 fő csoportba (külső feltételek, cégek saját innovációs tevékenységei, eredmények). Az összevont innovációs index alapján a tagállamokat 4 kategóriába (vezető, követő, mérsékelt és lemaradó innovátorok) sorolják.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közérdekű adat
Közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat...Tovább olvasomkülönleges adat
A személyes adatoknak azt a csoportját, amelyek kezelése többletgaranciákhoz van kötve, különleges, vagy szenzitív adatoknak nevezzük. Különleges adat: a faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a...Tovább olvasomelektronikus levél
Elektronikus levelet az tud küldeni, aki rendelkezik e-mail címmel, vagyis a levelek küldésére, fogadására és tárolására alkalmas postafiókkal. Az e-mail cím általános formája: felhasználónév@kiszolgálónév ahol a kiszolgálónév a címzett által...Tovább olvasomfizikai védelem
Fizikai védelem a fizikai térben megvalósuló fenyegetések elleni védelem, amelynek fontosabb részei a természeti csapás elleni védelem, a mechanikai védelem, az elektronikai jelzőrendszer, az élőerős védelem, a beléptető rendszer, a...Tovább olvasomnyilvános kulcsú infrastruktúra
A nyilvános kulcsú infrastruktúra (PKI technológia) alkalmazása lehetővé teszi, hogy minden elektronikusan aláírt (bélyegzővel ellátott) dokumentum vagy üzenet olvasója ellenőrizni tudja az üzenetet küldő személy azonosságát és az üzenet sértetlenségét....Tovább olvasomügyfélkapu azonosítás
Az ügyfélkapu egyike a Kormány által kötelezően biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatásoknak. A teljeskörű azonosítási szolgáltatásként funkcionáló Ügyfélkapu jelenleg a legnépszerűbb Magyarországon, a felhasználók száma meghaladja a 2,5 milliót. A szolgáltatás...Tovább olvasomadatkezelés
Adatkezelés az alkalmazott eljárástól függetlenül az adaton végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen a gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy...Tovább olvasomadatbázis
Az adatbázis összetett logikai szerkezettel rendelkező adatok szervezett összessége, melyre jellemző az adatok központilag szervezett és osztott felhasználása és az adatfüggetlenség magas szintjének biztosítása. Az adatbázisok célja az adatok megbízható,...Tovább olvasomszoftver
A szoftverek számítógépes programok, amelyek lehetővé teszik a számítógép működtetését. A program egy adott feladat elvégzését – a számítógép számára érthető formában – leíró utasítássorozat és az utasítások végrehajtásához definiált...Tovább olvasomfront office
A front office a hivatal ügyfélkapcsolati, ügyfélszolgálati oldala, amely biztosítja az ügyfél érintkezését a hivatallal számos csatornán keresztül (személyesen, levélben, telefonon, SMS üzenet formájában, elektronikus úton). A csatornák közötti választás...Tovább olvasomkockázat (informatika)
A kockázat a fenyegetettség mértéke, amely egy fenyegetés bekövetkezése gyakoriságának (bekövetkezési valószínűségének) és az ez által okozott kár nagyságának a függvénye. Az informatikai kockázatok lehetnek humán, fizikai, logikai, az információs...Tovább olvasomközösségi felhő
Közösségi felhő (Community Cloud): a kiszolgálói infrastruktúrát több szervezet megosztottan használja, támogatva a közösség közös érdekeit (pl. küldetést), hasonló szabályozási, adatvédelmi, biztonsági stb. követelményeket betartva. A közösségi felhőt kezelheti az...Tovább olvasommetaadat (informatika)
A metaadat a dokumentumok minél teljesebb beazonosítására szolgáló, egységes szerkezetben készülő adatstruktúra. A metaadat jelentése: adat az adatról. A metaadatok a digitális dokumentumok (szöveg, kép, hang, vidó stb.) leíró adatatai,...Tovább olvasomközponti dokumentumhitelesítési ügynök
A központi dokumentumhitelesítési ügynök (KDÜ) KEÜSZ keretében a szolgáltató az ügyfél és az elektronikus ügyintézést biztosító szerv számára elérhetővé teszi dokumentumhitelesítési szolgáltatások használatát, ideértve a dokumentum hitelesítését a kiválasztott dokumentumhitelesítéssel...Tovább olvasome-önkormányzat
Az elektronikus közigazgatás két területe az elektronikus kormányzat (szűkebb értelemben, a központi szint, e-government) és az e-önkormányzat (a területi és a helyi szint, local e-government). Az e-önkormányzat az e-közigazgatás adaptálása...Tovább olvasomszövegszerkesztő
A közigazgatási szervek munkatársai által végzett ügyviteli tevékenység jelentős hányadát az iratelőállítás teszi ki. A hivatalos levelek, jelentések, beszámolók, utasítások, határozatok nagy tömege igényli a szöveges típusú adatok számítógépes feldolgozását....Tovább olvasomközponti azonosítási ügynök
A központi azonosítási ügynök (KAÜ) szolgáltatás (KEÜSZ) keretében a szolgáltató az elektronikus ügyintézést biztosító szerv számára elérhetővé teszi a vele együttműködő azonosítási szolgáltatásokat. Az ügynöki szolgáltatáson keresztül elérhető valamennyi, a...Tovább olvasomelektronikus ügyintézés
Az elektronikus ügyintézés mint fogalom komplex folyamatot takar. Elektronikus ügyintézés azok az eljárási cselekmények, amelyek során az ügyfél vagy az ügyintézést biztosító szerv elektronikus nyilatkozatot tesz, vagy az ügyintézést biztosító...Tovább olvasomkriptográfiai kulcs
A kriptográfiai kulcs olyan kriptográfiai transzformációt vezérlő egyedi jelsorozat, amelynek ismerete a kriptográfiai transzformáció elvégzéséhez, különösen az elektronikus aláírás vagy bélyegző előállításához vagy ellenőrzéséhez szükséges. Az e-aláírás szolgáltatás igénylésekor (pl....Tovább olvasominformációs hadviselés
Az információs hadviselés – mint a hadviselés új formája – mindazon összehangolt, koordinált információs tevékenységeket jelentik, amelyek arra irányulnak, hogy a szemben álló fél információs rendszerei működésének korlátozásával befolyásolják a...Tovább olvasom