atyai hatalom
Azon jogok és kötezettségek összessége, melyek az apát a törvényes, kiskorú gyermeke felett ennek személye és vagyona érdekében illetik. A római jog ezzel szemben az atyai hatalmat kizárólag jogként kezeli. A régi magyar szabályozásban a gyámi törvény (1877. évi XX. törvénycikk) rögzítette az atyai hatalom etikai tartalmát és az ebből folyó jogi kötelezettségeket. Az atyai hatalom a törvényes, törvényesített és az örökbefogadott gyermekekre terjed ki. Az atyai hatalom a törvényes gyermek felett a születéssel, a törvényesítettek felett az utólagos házassággal vagy uralkodói aktussal, az örökbefogadottak felett az örökbefogadással veszi kezdetét. Az atyai hatalom tartalma többek között: gyermekét bárkitől, aki jogtalanul visszatartja, a gyámhatóság útján követelheti, gyermekét képviselheti, a gyermek házasságához a beleegyezése szükséges, a gyermek részére gyámot nevezhet, a gyermeket engedelmességre szoríthatja, neveltetéséről köteles gondoskodni, a gyermek vagyonát számadás nélkül kezelheti.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
képviselőház
1848 óta az országgyűlés két kamaráját főrendiháznak és képviselőháznak nevezik. A képviselőház 415 képviselőből állt. A 1848. évi IV. tc. alapján mindkét tábla saját maga állapítja meg saját rendszabályait (a...Tovább olvasomcsendőrség
A csendőrség feladata általában a működési területén a személy- és vagyonbiztonságot megóvni, a békét és a közrendet fenntartani, a büntetőtörvények és -rendeletek megszegését feltárni, a megzavart rendet és békét helyreállítani,...Tovább olvasomzsellér
A zsellér (latinul házas zsellér: inquilinus, házatlan zsellér: subinquilinus) a késő középkori és újkori parasztság alsó rétegéhez tartozó személy, aki nem rendelkezett saját kezelésben lévő földdel, ezért pénzbeli és terménybeli...Tovább olvasomkancellária
A kancellár a király kiemelt, bizalmas tanácsadója, a királyi udvar és a királyi tanács adminisztrációjának (kancellária) irányítója, a végrehajtó hatalom legfontosabb szerve. A 12. században III. Béla megszervezte az állandó,...Tovább olvasomadómegajánlás
Az országgyűlés (diéta) hatáskörei és tárgykörei az országgyűlés kialakulásával a szokásjog alapján folyamatosan bővülnek, és a 15–16. századra véglegesednek. Legfőbb hivatása a törvényhozás és ezen belül az adómegajánlás. Az országgyűlés...Tovább olvasomállamfogház
A szabadságvesztés büntetések között kivételes és a legenyhébbik, az egyén számára kevésbé sérelmes és káros, tisztességes fogvatartást (custodia honesta) jelent. Lényege a személyes szabadság megvonása olyan esetekben, amikor a tettes...Tovább olvasomszatmári béke
A szatmári békével megszüntették az abszolút kormányzatot, visszaállították a magyar alkotmányt, ígéretet tettek a vallásszabadság biztosítására és az országgyűlés mihamarabbi összehívására, amnesztiát kapott mindenki, aki részt vett a szabadságharcban, egyúttal...Tovább olvasomfamiliaritás
Az Aranybulla egyúttal egy új korszak nyitánya is volt. Egyre erőteljesebben érvényesült a hűbériség magyarországi változata, a familiaritás. A hűbéri szerződés ugyan nem egyenlő rangú emberek között jött létre, mégsem...Tovább olvasomszentkorona-eszme
A 14–16. században megfogalmazódó, a 19. századtól Szent Korona-tannak nevezett eszmerendszer alapja: a hatalommegosztás közjogi rendszerét összekapcsolja a hatalom szakrális eredetével, a Szent Koronával. A Hármaskönyvben összegzett tan alapján: A...Tovább olvasomrendi országgyűlés
A 13. századra működik már a rendi gyűlések különböző fajtái: a notables gyűlés (királyi tanács), az egyes rendek külön ülése (papság, a nemesség, a polgárok és szabad parasztok ülése), valamint...Tovább olvasomnősztehetetlenség
A házassági akadályok sorába tartozott a nősztehetetlenség, azaz az elhálás lehetetlensége. Az elhálást gátolhatta valamely harmadik személy boszorkánykodása, bűvös-bájos ténykedései, illetve valamelyik fél testi fogyatékossága, amely nem tette lehetővé a...Tovább olvasomtükröző büntetés
Tükröző volt maga a büntetés, s tükröző annak végrehajtása is. A tükröző büntetés (végrehajtás) leglényegesebb sajátossága, hogy széles teret biztosít a törvénykezőnek a szankció és a sértő cselekmény közötti közvetlen,...Tovább olvasomCorpus Juris Hungarici
A Corpus Juris Hungarici magyarul Magyar Törvénytár, azaz a magyar országos végzeményeknek vagy törvényeknek (dekrétumok) gyűjteménye. A Magyar Törvénytár sajátságosan két gyűjteményt jelent, amelyek nem vonhatók egy tekintet alá. Az...Tovább olvasomnemzetség
A nagycsaládok nemzetségekbe („ágakba”) szerveződtek. E nemzetségek a rokonok azon csoportjai voltak, amelyek már nem tartották fönn a közös lakóhelyet, az együttes gazdálkodást és vezetést, de a vérségi összetartozást tudatosan...Tovább olvasomtálió
A szemet szemért vagy tálió elv a bosszúigényt kielégítő primitív igazságossági elv. A tálió mint büntetési elv azt a követelést fejezi ki, hogy az elkövető azonos hátrányt szenvedjen azzal, akit...Tovább olvasomdeportálás
Az állam által kijelölt tartózkodási helyre kényszerítés. A deportálást korábbi századok bűntetőgyakorlatából is ismerjük. A hitleri Németország esetében deportálásnak nevezzük a haladó gondolkodású emberek, zsidók és a nácik által alsóbbrendűeknek...Tovább olvasomsajtóvétség
Sajtóvétség az, ha valaki valamilyen bűntett avagy vétség elkövetésére egyenes és határozott felhívást tesz sajtó útján, a nyilvános köz- és vallásos erkölcsiségből és a tisztességes erkölcsökből csúfot űz, a magyar...Tovább olvasomfaggató per
A faggató perben, azaz a nyomozóelvű eljárásban (processus inquisitorius) az eljárási főfunciók összeolvadása következtében a vizsgáló, miután összegyűjtötte a bizonyítékokat, ő maga terjesztette a bíróság elé, sőt ő maga is...Tovább olvasombáró
A királyi főméltóságot viselőket (országos és udvari méltóságokat) nevezték az Árpád-kortól kezdve az ország igazi báróinak. A bárói cím a tisztségviselőt illette. Magyarországon jellemző volt, hogy az országos és udvari...Tovább olvasombő
A bő, azaz a nemzetségfő politikai tekintélye a téli szállásokon zsúfoltságból adódó, s ezért gyakran előforduló konfliktusos helyzetek, viszályok megoldásában történő fellépése, bírókénti szereplése nyomán bontakozott ki. E tevékenysége során...Tovább olvasom
