főkegyúri jog

Az uralkodó személyes, fenntartott felségjogainak egyike a főkegyúri jog, amely a királynak a római katolikus egyház belső életének alakításához való joga: egyházszervezési, kinevezési és kegyúri jog. A királyi főkegyúri jog az államfőt megillető jogból az ország szabadságának része lett. Tartalmát írásban először Werbőczy Hármaskönyve fogalmazta meg: „…a pápa e mi országunkban a megüresedett egyházi javadalmak adományozása tekintetében semmi joghatóságot nem gyakorol, a megerősítés hatalmán kívül”, és az egyházi javadalmak adományozása az azokhoz tartozó birtokokkal és javakkal a királyt illeti. Mária Terézia két irányban terjesztette ki a főkegyúri jogot. Egyrészt az erdélyi katolikus státus püspökjelölési jogának megszüntetésével teljesen magához vonta az erdélyi püspök kinevezésének jogát, másrészt az 1525. évi XXI. törvénycikkben foglaltak ellenére az egyszerű kanonoki kinevezési jog felett is rendelkezett.

Tudományterület:

Forrás:

Horváth Attila: Magyar állam- és jogtörténet. Budapest, NKE, 2014. 77., 158-159. o.

Relációk