jogharmonizációs záradék
Ha a jogszabály uniós jogi aktusnak való megfelelést valósít meg, ezt az uniós jogi aktusokra való hivatkozást tartalmazó jogharmonizációs záradékban meg kell állapítani. Nem kell jogharmonizációs záradékot alkalmazni, ha az uniós jogi aktus valamely rendelkezésének való megfelelést egy átfogó kódex alapelvi szintű vagy általános rendelkezése biztosítja, vagy a jogalkotási szükséglet az Európai Unió Bíróságának a határozatából következik, kivéve, ha a határozat jogértelmezése következtében valamely uniós jogi aktusnak való megfelelés biztosítása érdekében kell jogszabályt alkotni. A jogharmonizációs záradékot a záró rendelkezések között egyetlen önálló szakaszban kell elhelyezni. Ha a jogharmonizációs záradék terjedelme vagy a jogszabály átláthatósága azt szükségessé teszi, a jogharmonizációs záradék az „Az Európai Unió jogának való megfelelés” című alcím alatt vagy az „Az Európai Unió jogának való megfelelés” című mellékletben is elhelyezhető.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
utólagos hatásvizsgálat
A miniszter folyamatosan figyelemmel kíséri a feladatkörébe tartozó jogszabályok hatályosulását, és szükség szerint lefolytatja a jogszabályok utólagos hatásvizsgálatát, ennek során összeveti a szabályozás megalkotása idején várt hatásokat a tényleges hatásokkal....Tovább olvasomfelügyeleti eljárás
A felügyeleti szerv jogosult hivatalból megvizsgálni az ügyben eljáró hatóság eljárását, illetve döntését, és ennek alapján megteszi a szükséges intézkedést a jogszabálysértő mulasztás felszámolására, tovább gyakorolja – ha törvény vagy...Tovább olvasomminiszterelnöki biztos
A miniszterelnök – normatív utasításával – a feladatkörébe tartozó feladat ellátására miniszterelnöki biztost nevezhet ki. A miniszterelnök rendeletben irányítási jogkörrel ruházhatja fel a miniszterelnöki biztost. Megbízatása meghatározott időre, de legfeljebb...Tovább olvasomfőjegyző
A megyei önkormányzatnál és a fővárosban főjegyző látja el a jegyzői feladatokat. A miniszterelnök – a megyei, illetve a fővárosi kormányhivatal javaslatára – határozatlan időre címzetes főjegyzői címet adományozhat annak...Tovább olvasomközponti államigazgatási szervek
A Kormány, a kormánybizottság, a minisztérium, az autonóm államigazgatási szerv, a kormányhivatal, a központi hivatal, a rendvédelmi szerv és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, az önálló szabályozó szervek. Magyarország minisztériumai a...Tovább olvasomszemélyi hatály
A jogszabály személyi hatálya Magyarország, vagy helyi önkormányzati rendelet esetében a helyi önkormányzat területén a természetes személyekre, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, valamint Magyarország területén kívül a...Tovább olvasomközigazgatási szerv
A közszolgálati jogviszony esetében az államigazgatási és önkormányzati szervek, valamint ide tartozik a Köztársasági Elnöki Hivatal, az Országgyűlés Hivatala, az Alkotmánybíróság Hivatala, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, az Alapvető...Tovább olvasomtárgyalás
A közigazgatási hatóság és a bíróság olyan ülése, amely a törvényben előírt személyek részvételével zajlik, és ahol a különböző eljárási cselekmények egységes láncolatot alkotnak. A tárgyalástartásához való jog alapvető emberi...Tovább olvasomelsőfokú eljárás
A közigazgatási hatósági eljárás egyik, első szakasza. Az elsőfokú eljárást a közigazgatási eljárásjogi szaknyelv alapeljárásnak is nevezi, amely azt juttatja kifejezésre, hogy a tipikus jellegű – tehát határozat kibocsátására irányuló...Tovább olvasomsemmisség
A közigazgatási jogban a semmisség közigazgatási döntés olyan súlyos hibája, fogyatékossága, amely miatt az jogi hatás kiváltására alkalmatlan. A döntést meg kell semmisíteni, ha a magyar hatóság joghatósága kizárt, az...Tovább olvasomkapcsolattartási formák közötti szabad választás
A kapcsolattartás arra ad választ, hogy a hatóság és az ügyfél (illetve az eljárás egyéb résztvevői), valamint a hatóságok egymással eljárásjogi értelemben hogyan kommunikálhatnak. A hatóság írásban, elektronikus úton, vagy...Tovább olvasomjóhiszemű eljárás elve
Jóhiszemű az, aki nem, illetve akinek kellő körültekintés tanúsítása mellett sem kell vagy kellene tudnia a látszattal ellentétes tényekről (valóságról). A közigazgatási hatósági eljárásban az ügyfél köteles jóhiszeműen eljárni. Az...Tovább olvasomhatósági eljárás alapelvei
Olyan általános tételek, iránymutatások leíró és/vagy előíró szabályok, amelyeknek az eljárás minden szakaszában érvényesülnek. Kiindulópontul szolgál a jogi érvelés és döntéshozatal számára, a jogértelmezésben és a joghézag kitöltésében. A Ket.-ben...Tovább olvasomhatósági igazgatási társulás
A települési önkormányzati társulások egyik típusa. Egymással területileg határos képviselő-testületek írásbeli megállapodása egy vagy több államigazgatási hatósági ügyfajta szakszerű intézésére. A hatósági igazgatási társulás azt a célt szolgálja, hogy bizonyos...Tovább olvasomjegyzőkönyv
Az eljárási cselekmények dokumentálásának egyik formája. A jegyzőkönyv tartalmazza a hatóság megnevezését, az ügyintéző nevét, az ügy tárgyát és az ügyiratszámot, az eljárási cselekményben érintett személy adatait és, eljárásjogi helyzetét,...Tovább olvasomkereset (jog)
A bírósághoz intézett olyan kérelem, amely polgári, munkaügyi vagy közigazgatási per megindítására irányul, érvényesítendő alanyi jogok védelmében. A per megindításának joga a vitában érdekelt felet illeti meg, aki a kereset...Tovább olvasomalanyi hatály
Az érvényesség személyi alkalmazását, viszonylagosságát mutatja meg. Azt határozza meg, hogy valamely jogforrás, jogszabály kikre vonatkozik, kik esetében alkalmazandók. Vannak jogszabályok, amelyek mindenkire vonatkoznak, ha a jogalanyiság általános feltételei fennállnak....Tovább olvasomjogszabályi hivatkozás
A jogszabályban akkor lehet hivatkozni, ha a hivatkozás a megfelelő fogalomhasználattal nem küszöbölhető ki, vagy ha alkalmazása a jogszabály értelmezését, alkalmazását megkönnyíti. Rugalmas hivatkozás esetén a jogszabályra vagy rendelkezésére más...Tovább olvasomigazolási kérelem
A mulasztás jogkövetkezményeinek orvoslása. Lényege, hogy aki az eljárás során valamilyen határnapot vagy határidőt elmulasztott, az a törvényben meghatározott okból és határidon belül kimentheti mulasztását. A határidő elmulasztása esetén az...Tovább olvasomhelyben szokásos mód
Az önkormányzati rendeletet kihirdetésének a törvényben meghatározott, a helyi viszonyokhoz igazodó formája. Az önkormányzati rendeletet a képviselő-testület hivatalos lapjában vagy a helyben szokásos – a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott...Tovább olvasom
