katasztrófavédelmi osztály
Települések veszélyeztetettségi szintjére vonatkozó kategória, melyet a katasztrófavédelmi besorolás eredményeként határoznak meg a település kockázati mátrixban történő elhelyezése alapján. A kockázati mátrix figyelembe veszi a településen azonosított veszélyeztető hatások lehetséges következményeit és azok bekövetkezésének gyakoriságát, valamint a korrekciós tényezőt. I., II. illetve III. osztályú településeket különböztetünk meg, melyek közül az I. osztály veszélyeztetettsége a legmagasabb.
Tudományterület:
Forrás:
234/2011. (XI. 10.) Korm. rendelet a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról, V. fejezet; Muhoray Árpád: Katasztrófamegelőzés I. Budapest: NKE Szolgáltató Nonprofit Kft, 2016. ISBN:978-615-5527-85-2, 4. fejezet
Szerző:
Relációk
veszélyes anyag
Minden olyan anyag vagy készítmény, amely fizikai, kémiai vagy biológiai hatása lévén veszélyforrást képviselhet, akár nyersanyag, termék, melléktermék, maradék, köztes termék, vagy hulladék formájában. Potenciális egészség- és környezetkárosító hatásuk miatt...Tovább olvasomsúlyos káresemény elhárítási terv
A biztonsági dokumentációk körébe tartozó, küszöbérték alatti üzem üzemeltetője által készített okmány, amely tartalmazza az üzem veszélyeztető hatásainak elemzését, valamint a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek megelőzését, elhárítását és hatásainak...Tovább olvasomkülönleges jogrend
Olyan normális állapottól eltérő időszak, amikor az országot külső vagy belső veszély fenyegeti. Az Alaptörvény hat különböző időszakot nevesít a veszély jellegétől, a kihirdetőtől és a hatalmi centrumtól függően: rendkívüli...Tovább olvasomnukleáris létesítmény
A dúsítóüzem, nukleáris üzemanyagot gyártó üzem, atomerőmű, újrafeldolgozó üzem, nukleáris üzemanyagot vizsgáló laboratórium, kutatóreaktor, oktatóreaktor, nukleáris kritikus és más neutronsokszorozás célját szolgáló rendszer, friss nukleáris üzemanyag tárolására és kiégett üzemanyag...Tovább olvasomlétfontosságú rendszerelem
Az energia, közlekedés, agrárgazdaság, egészségügy, pénzügy, infokommunikációs technológiák, víz, jogrend – kormányzat, közbiztonság – védelem vagy honvédelem ágazatok valamelyikébe tartozó létesítmény vagy rendszer olyan rendszereleme, amely elengedhetetlen a létfontosságú társadalmi...Tovább olvasompolgári védelmi szervezet
Olyan szervezet, amely személyi állománya útján katasztrófaveszély és veszélyhelyzet, valamint fegyveres összeütközés idején végrehajtandó polgári védelmi feladatokat lát el, amennyiben azt az illetékes személy elrendeli. A polgári védelmi szervezetek tagjai...Tovább olvasomtűzoltás
Tűzoltóságok által végzett beavatkozói tevékenység, melynek feladata a veszélyeztetett személyek mentése, a tűz terjedésének megakadályozása, az anyagi javak védelme, a tűz eloltása és a szükséges biztonsági intézkedések megtétele, továbbá a...Tovább olvasomveszélyes áru
Veszélyes árunak nevezzük azokat az áruféleségeket (anyagokat és tárgyakat), amelyek a szállításuk során tűz- és robbanásveszélyt, egészségkárosító (főként maró, mérgező) hatást vagy környezetkárosító tulajdonságokat hordoznak, s amelyeket ilyenként azonosít valamely...Tovább olvasompolgári védelmi kötelezettség
Alaptörvényből fakadó, Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében személyesen teljesítendő kötelezettség, melynek célja az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak védelme....Tovább olvasomkatasztrófavédelmi osztály
Települések veszélyeztetettségi szintjére vonatkozó kategória, melyet a katasztrófavédelmi besorolás eredményeként határoznak meg a település kockázati mátrixban történő elhelyezése alapján. A kockázati mátrix figyelembe veszi a településen azonosított veszélyeztető hatások lehetséges...Tovább olvasomlakosságvédelem
A katasztrófavédelem polgári védelmi feladatai közé tartozó tevékenységek, amelyek célja az élet és a létfenntartáshoz szükséges anyagi javakat veszélyeztető hatások elhárítása és az ennek érdekében végzett szervezési, tervezési és felkészítő...Tovább olvasomveszélyhelyzet
A különleges jogrend azon időszaka, melyet az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás (árvíz, belvíz, szélsőséges időjárás, stb.) vagy ipari szerencsétlenség (veszélyes anyagokkal kapcsolatos baleset, radioaktív szennyezés, stb.) esetén, valamint...Tovább olvasomnukleáris biztonság
Megfelelő üzemeltetési feltételek megvalósítása, balesetek megelőzése, illetve a balesetek következményeinek enyhítése a nukleáris létesítmény, valamint a radioaktívhulladék-tároló életciklusának valamennyi fázisában, amelyek eredményeként megvalósul a munkavállalóknak és a lakosságnak a létesítmények...Tovább olvasomkatasztrófa
Olyan állapot vagy helyzet, amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeiket, a lakosság alapvető ellátását, a természeti környezetet, a természeti értékeket olyan módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja, hogy a kár megelőzése,...Tovább olvasomkatasztrófavédelmi besorolás
A katasztrófák elleni védekezésben az adott települést veszélyeztető hatások komplex eredményeként létrejött kockázatbecslés alapján történő katasztrófavédelmi osztályba sorolási folyamat. A kockázatelemzés eredményeként az adott település I. II., vagy III. osztályba...Tovább olvasomműszaki mentés
A katasztrófavédelem rendszerén belül megvalósuló beavatkozói tevékenység, melyet természeti csapás, baleset, káreset, rendellenes technológiai folyamat, műszaki meghibásodás vagy veszélyes anyag szabadba jutása által előidézett veszélyhelyzet során az emberélet, a testi...Tovább olvasomtűzvizsgálat
A katasztrófavédelemhez kapcsolódó tűzvédelmi hatósági tevékenység, amelynek feladata a tűz keletkezési idejének, helyének és okának felderítése. A tűzvizsgálati eljárást hivatalból le kell folytatni, ha bűncselekmény gyanúja merül fel, haláleset történt,...Tovább olvasomtűzvédelem
Azon tevékenységek összessége, amelyek célja a tűzmegelőzés, a tűzoltási feladatok ellátása, a tűzvizsgálat, valamint ezek feltételeinek biztosítása. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv mellett a magánszemélyeknek, a jogi személyeknek, valamint a magán-...Tovább olvasomküszöbérték alatti üzem
Egy adott üzemeltető irányítása alatt álló terület, ahol a jogszabályban meghatározott alsó küszöbérték negyedét elérő vagy meghaladó, de az alsó küszöbértéket el nem érő mennyiségben veszélyes anyag van jelen, valamint...Tovább olvasomveszélyesáru-szállítás
A veszélyes áru helyváltoztatása, beleértve a közlekedési okokból történő megállásokat, ill. minden olyan, közlekedési szempontból szükségessé vált időszakot a helyváltoztatás előtt, alatt és után, amely alatt a veszélyes áru a...Tovább olvasom