digitális infrastruktúra
Digitális infrastruktúra a digitális szolgáltatások nyújtásához és igénybevételéhez szükséges sávszélességet biztosító elektronikus hírközlési infrastruktúra rendelkezésre állása a hálózat valamennyi szegmensében (gerinc-, körzet- és helyi hálózat). A digitális infrastruktúra a digitális ökoszisztéma egyik összetevője (horizontális pillére). Fejlesztésének stratégiai célja, hogy az infokommunikációs hálózatok egyetlen szegmensében se alakulhassanak ki tartósan olyan szűk keresztmetszetek, amelyek akadályoznák a digitális szolgáltatások nyújtását és igénybevételét. A vezetékes hálózati infrastruktúrát három hálózati sík alkotja. Gerinchálózat: nagy kapacitású, központi optikai hálózat a nagyobb települések között. Felhordó hálózat: a településeket a gerinchálózatba bekapcsoló hálózat, a korszerű hálózatok esetében elsősorban optikai, de léteznek vezeték nélküli megoldások is. Helyi hálózat: a háztartásokat és intézményeket elérő hálózat (lefedő hálózat, „last mile”).
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
adatfelelős
Adatfelelős az a közfeladatot ellátó szerv, amely az elektronikus úton kötelezően közzéteendő közérdekű adatot előállította, illetve amelynek a működése során ez az adat keletkezett. Az elektronikus közzétételre kötelezett adatfelelős szerv...Tovább olvasomközérdekű adat
Közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat...Tovább olvasominformatikai biztonság
Az informatikai biztonság (elektronikus információs rendszer biztonsága) az elektronikus információs rendszer olyan állapota, amelyben annak védelme az elektronikus információs rendszerben kezelt adatok bizalmassága (confidentiality), sértetlensége (integrity) és rendelkezésre állása (availability)...Tovább olvasomdokumentumhitelesítés (azonosítás)
Az azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés (AVDH) olyan központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás (KEÜSZ), amely keretében a szolgáltató az ügyfél által rendelkezésre bocsátott nyilatkozatot az általa igazolt személyhez rendeli, majd a személyhez rendelést...Tovább olvasomkliens (hálózatban)
A kliens-szerver architektúrákban a számítógépek két fő típusát különböztethetjük meg, a kiszolgálót (szervert), központi gépet és az ügyfélt (klienst), felhasználói munkaállomást. Az ügyfél (kliens) olyan számítógép, amely egy másik számítógép...Tovább olvasomfájlformátum
A dokumentumok kezeléséhez, közzétételéhez olyan fájlformátumot kell használni, amelyek kielégítik a dokumentumokkal szemben támasztott követelményeket (szabványos, feldolgozáshoz illeszkedő dokumentumformátum, áttekinthető elrendezés, kulcsszavas keresés biztosítása, egységes megjelenés, kis fájlméret). Az elektronikus...Tovább olvasomkormányzati adatközpont
A kormányzati szolgáltatási platform minden szereplő számára egységes logikai rendszerben kiépült hálózati és kormányzati adatközponti infrastruktúrán, szabványosított kapcsolórendszereken elérhető szakrendszerek csatlakozásával, szabályozott elektronikus szolgáltatások igénybevételét, összefoglalóan a korszerű elektronikus közigazgatás...Tovább olvasomSZEÜSZ
Szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás (SZEÜSZ) az elektronikus azonosítási szolgáltatás, a biztonságos kézbesítési szolgáltatás, az elektronikus ügyintézési szolgáltatások nyújtására felhasználható, jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatás, valamint a 451/2016....Tovább olvasomadatkapcsolat
Adatkapcsolat-szolgáltatás keretében a nyilvántartó adatokat ad át egy másik nyilvántartónak, ami az adatokat 2013. évi CCXX. törvényben meghatározott egyszerű adatátvétel vagy automatikus adatátvétel útján veszi át. A más nyilvántartásból adatkapcsolat-szolgáltatás...Tovább olvasomchat
A chat (magyarul: csevegés) olyan társalgási forma, amely két vagy több ember között online (leggyakrabban az interneten keresztül) történik. A chat valós idejű kommunikációt biztosít a résztvevők között. A társalgásnak...Tovább olvasominformációtechnológia
Az információtechnológia (IT ) az információ gyűjtésére, tárolására, feldolgozására és továbbítására szolgáló technológiák összefoglaló elnevezése. Az IT kiterjed az információ teljes feldolgozási folyamatára (az információ kinyerésére, keresésére, feldolgozására, megjelenítésére és...Tovább olvasominverz hibrid szolgáltatás
A papír alapú irat hiteles elektronikus irattá alakítása (inverz hibrid) szolgáltatás (KEÜSZ) keretében a szolgáltató biztosítja a papír alapú dokumentumok digitalizálását és hitelesítését, melyet követően az e-dokumentum kerül az ügymenetbe....Tovább olvasomelektronikus csatorna
Az elektronikus csatorna az elektronikus ügyfélszolgálati felületek használata (tájékoztatásra, információcserére, vagy éppen ügyintézésre). A kommunikációs folyamatban a küldő és a fogadó között az üzenet közvetítését elektronikus csatorna (web) biztosítja. A...Tovább olvasomelektronikus irat
Az irat valamely szerv működése, vagy személy tevékenysége során keletkezett, vagy hozzá érkezett, egy egységként kezelendő rögzített információ, adategyüttes, amely megjelenhet papíron, mikrofilmen, mágneses, elektronikus vagy bármilyen más adathordozón; tartalma...Tovább olvasomtudástár
A tudástár (tudásbázis) a tudásanyagok gyűjteménye (adatbázisa). A tudástár szűkebb értelemben egy fogalomtár (lexikon, szótár), de tágabb értelemben egy adott területhez, témához kapcsolódó összes információ (fogalmak, ismertetők, GYIK, sablonok és...Tovább olvasomrendszerfejlesztés
A rendszerfejlesztés egy folyamat, amely egy adott probléma felmerülésétől, annak feltárásán, elemzésén, modelljének kialakításán keresztül, egy – a felhasználói igényeket kielégítő, adott feladat végrehajtást támogató – információs rendszert hoz létre....Tovább olvasomkormányzati elektronikus aláírás ellenőrzés
Az állam kormányzati elektronikus aláírás ellenőrzési szolgáltatást biztosít a hatóságok számára. A Kormányzati elektronikus aláírás ellenőrzési szolgáltatás keretében a szolgáltató ellenőrzi az elektronikus dokumentumon elhelyezett elektronikus aláírás, elektronikus bélyegző érvényességét,...Tovább olvasome-közigazgatás
Az e-közigazgatás az információtechnológia, a szervezeti változások, és az új képességek kombinációjának felhasználását jelenti a közigazgatásban (Európai Bizottság, 2003). Az e-közigazgatás a politikai koordinációt, a szolgáltatások online elérésének biztosítását; a...Tovább olvasomközponti dokumentumhitelesítési ügynök
A központi dokumentumhitelesítési ügynök (KDÜ) KEÜSZ keretében a szolgáltató az ügyfél és az elektronikus ügyintézést biztosító szerv számára elérhetővé teszi dokumentumhitelesítési szolgáltatások használatát, ideértve a dokumentum hitelesítését a kiválasztott dokumentumhitelesítéssel...Tovább olvasombiztonsági osztályba sorolás
Biztonsági osztályba sorolás: a kockázatok alapján az elektronikus információs rendszer védelme elvárt erősségének meghatározása. A biztonsági osztályba sorolás alkalmával – az érintett elektronikus információs rendszer vagy az általa kezelt adat...Tovább olvasom
