egyezségi kísérlet
Ha jogszabály elrendeli vagy – ha a hatóság tárgyalást tart – a tárgyaláson a hatóságnak a döntés előtt meg kell kísérelnie egyezség létrehozását az ellenérdekű ügyfelek között. Egyezségi kísérletre akkor is sor kerülhet, ha az ügy természete egyébként megengedi. Ha az egyezségi kísérlet eredményes, az egyezséget határozatba foglalják, eredménytelenség esetében a hatóság folytatja az eljárást. A hatóság tárgyalást tart, ha az egyezségi kísérlet lefolytatásához szükség van az eljárásban részt vevő személyek együttes meghallgatására.
Tudományterület:
Forrás:
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 64. §
Szerző:
Relációk
törvényjavaslat
Az Országgyűlés hatáskörébe tartozó jogszabály megalkotása iránti javaslat, amely tartalmazza a törvény javasolt címet, a normaszöveget és az indokolást. Törvényt a köztársasági elnök, a kormány, minden országgyűlési bizottság és bármely...Tovább olvasomvégzés
A közigazgatási hatósági vagy bírósági eljárásban a hatósági határozatnál kisebb jelentőségű kérdésekben hozott, nem érdemi döntés. Hatóság az ügy érdemében határozatot hoz, az eljárás során eldöntendő egyéb kérdésekben pedig végzést...Tovább olvasomhatósági eljárás
A közigazgatási hatósági eljárás olyan eljárási cselekmények összessége, amelyben a közigazgatási hatóság az állampolgárt (ügyfelet) érintő jogot vagy kötelezettséget állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet, vagy...Tovább olvasomjóhiszemű eljárás elve
Jóhiszemű az, aki nem, illetve akinek kellő körültekintés tanúsítása mellett sem kell vagy kellene tudnia a látszattal ellentétes tényekről (valóságról). A közigazgatási hatósági eljárásban az ügyfél köteles jóhiszeműen eljárni. Az...Tovább olvasomhatósági döntési jogerő
Az eljárásjog-tudomány különbséget tesz az ún. alaki és anyagi jogerő között, az előbbin a döntés megtámadhatatlanságát, az utóbbin pedig a döntés megváltoztathatatlanságát értve. A közigazgatási jogban a közigazgatási határozatok rendesen...Tovább olvasomKúria önkormányzati tanácsa
A Kúrián működő, három bíró tagból álló tanács, amelynek feladata a jogszabálysértő önkormányzati rendelet – magasabb szintű jogszabályba ütközés szempontjából történő – felülvizsgálatára irányuló nemperes eljárás, valamint a helyi önkormányzat...Tovább olvasomfőjegyző
A megyei önkormányzatnál és a fővárosban főjegyző látja el a jegyzői feladatokat. A miniszterelnök – a megyei, illetve a fővárosi kormányhivatal javaslatára – határozatlan időre címzetes főjegyzői címet adományozhat annak...Tovább olvasomegyszerű és minősített többség
A képviselő-testületi javaslat elfogadásához az egyszerű többséget igénylő javaslat esetén a jelen levő önkormányzati képviselők, minősített többséget igénylő javaslat esetén az önkormányzati képviselők több mint a felének igen szavazata szükséges....Tovább olvasomjogorvoslat
Minden olyan eljárási cselekmény, amely valamely sérelmes, hibás vagy hiányos (vagy annak vélt) döntés megtámadására irányul az ügyfél vagy az erre jogosult más személy, szerv részéről, azzal a céllal, hogy...Tovább olvasomközmeghallgatás
A hatóság közmeghallgatást tart, ha ezt jogszabály előírja, az eljárásban több mint ötven ügyfél vagy több mint öt közérdekű szervezet vesz részt, kivéve, ha törvény másként rendelkezik, vagy a hatóság...Tovább olvasomfelügyeleti szerv
Az államigazgatás hierarchikus felépítésből eredő, a szervek közötti viszonyokat meghatározó elnevezés. Az államigazgatási szerv felügyelete a következő hatáskörök együttesét jelenti: az államigazgatási szerv vezetésére kinevezés, vezetői megbízás adása, az államigazgatási...Tovább olvasomfelhatalmazás (jog)
Jogszabályba foglalt kötelezés alacsonyabb szintű jogszabály megalkotására, amelyben meg kell határozni a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit. A felhatalmazás jogosultja a jogszabályt köteles megalkotni, feltéve, hogy a felhatalmazást adó jogszabályból...Tovább olvasomjogalkotási követelmények
A jogszabálynak a címzettek számára egyértelmű szabályozási tartalommal kell rendelkeznie. Biztosítani kell, hogy a jogszabály megfeleljen az Alaptörvényből eredő tartalmi és formai követelményeknek, a nemzetközi jogból és az uniós jogból...Tovább olvasomdöntés-kijavítás
Ha a döntésben név-, szám- vagy más elírás, illetve számítási hiba van, a hatóság a hibát – szükség esetén az ügyfél meghallgatása után – kijavítja, ha az nem hat ki...Tovább olvasomhivatalos feljegyzés
Hivatalos feljegyzésben kell rögzíteni az olyan eljárási cselekményt, amelyről nem készül jegyzőkönyv vagy hangfelvétel, vagy kép- és hangfelvétel. A hatóság az ügy megítélése szempontjából fontos vagy egyébként az ügy természetére...Tovább olvasomügyfél
A Ket. személyi hatálya elsősorban az ügyfelekre terjed ki. Ügyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti,...Tovább olvasomegyszerűsített jegyzőkönyv
A hatóság egyszerűsített jegyzőkönyvet készít, ha jegyzőkönyv – az ügyfél vagy az eljárási érintett személy erre irányuló kérelme vagy a jegyzőkönyvkészítést indokolttá tévő körülmények hiányában – nem készül. Az egyszerűsített...Tovább olvasomügyészi fellépés
A Ket. rendszerében a hivatalból induló döntésfelülvizsgálati eljárások egyik formája. Az ügyész ellenőrzi a közigazgatási hatóságok, valamint a bíróságon kívüli más jogalkalmazó szervek által hozott egyedi, bíróság által felül nem...Tovább olvasomjogi személy
A jog által elismert, jogképességgel rendelkező személyegyesülés és/vagy vagyontömeg. A jogi személy jogképes: jogai és kötelezettségei lehetnek. A jogi személy jogképessége kiterjed minden olyan jogra és kötelezettségre, amely jellegénél fogva...Tovább olvasomminiszterelnöki biztos
A miniszterelnök – normatív utasításával – a feladatkörébe tartozó feladat ellátására miniszterelnöki biztost nevezhet ki. A miniszterelnök rendeletben irányítási jogkörrel ruházhatja fel a miniszterelnöki biztost. Megbízatása meghatározott időre, de legfeljebb...Tovább olvasom
