Európai Felsőoktatási Tér
A Bolognai Nyilatkozattal (1999) elindított és a miniszteri konferenciák keretében háromévenként értékelt bolognai folyamat összehasonlítható, összeegyeztethető és átfogó európai felsőoktatási rendszer kialakítását fogalmazta meg. Céljai: olyan egyetemi végzettségek rendszerének létrehozása, amelyek egyszerűen elismerhetők és összehasonlíthatók; a hallgatók, tanárok és kutatók mobilitásának előmozdítása; valamint magas színvonalú tanulás és oktatás biztosítása. A folyamat kiemelt területei között szerepelnek a következők: egész életen át tartó tanulás, foglalkoztathatóság, finanszírozás, végzettségi struktúrák, nemzetközi nyitottság, adatgyűjtés és minőségbiztosítás. A folyamat első tíz évének (1999-2010) elsődleges célkitűzése az európai felsőoktatási térség (EHEA) kialakítása volt, amelyet a Budapest-Bécs Nyilatkozattal indítottak el 2010-ben. A folyamat jelenleg 48 országban került bevezetésre; e 48 ország és az Európai Bizottság együtt alkotják a bolognai folyamat tagjait.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
PISA – mérés
„Az OECD egyik legnagyobb hatású nemzetközi programja a PISA néven ismert nemzetközi tanulói teljesítménymérés (Programme for International Student Assessment) szinte forradalmasította az oktatásról való tudásunkat. Ez a vizsgálat a mai...Tovább olvasomszakközépiskola
A szakközépiskolának öt évfolyama van, amelyből három, az adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges közismereti képzést és szakmai elméleti és gyakorlati oktatást magában foglaló szakképzési évfolyam, valamint további kettő, érettségi vizsgára felkészítő...Tovább olvasomközgyűjtemény
Az állam, a helyi önkormányzat, valamint a nemzetiségi önkormányzat, a köztestület és a közalapítvány fenntartásában működő vagy általuk alapított könyvtár, levéltár, muzeális intézmény, kép- és hangarchívum. A bevett egyház vagy...Tovább olvasompedagógiai program
A pedagógiai program a nevelési-oktatási intézmények szakmai alapdokumentuma, melyet a nevelőtestület készít és fogad el és a fenntartó hagy jóvá. Átfogja az iskola működésének minden területét. A helyi sajátosságok, az...Tovább olvasomrektor
Az egyetem vagy főiskola kinevezett vezetője, a szenátus elnöke, akit Magyarországon az egyetemi szenátus javaslatára az oktatásért felelős miniszter egyetértésével a köztársasági elnök nevez ki. A felsőoktatási intézmény első számú...Tovább olvasomanyakönyvi nyilvántartás
Az anyakönyvi nyilvántartás hatósági nyilvántartás, mely alapja minden további személyi nyilvántartásnak, s ily módon szoros kapcsolatban áll az állampolgársági és a népesség-nyilvántartási területekkel. A tevékenységet állami és önkormányzati szervek végzik....Tovább olvasomközgyógyellátás
A közgyógyellátás a szociálisan rászorult személy részére az egészségi állapota megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadásainak csökkentése érdekében biztosított hozzájárulás, természetbeni ellátás. Az alanyi jogcímen biztosított közgyógyellátás jövedelmi helyzettől és a...Tovább olvasomsportegyesület
A sportegyesület a magyar sport hagyományos szervezeti alapegysége, a versenysport, a tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés és a szabadidősport műhelye. Sportegyesület – az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételek teljesülése esetén...Tovább olvasompénzbeli szociális ellátás
Ezek az ellátások a jövedelemmel nem rendelkező vagy alacsony jövedelmű személyek, családok szociális ellátását célozzák, a szociális rászorultságtól függnek, és különböző fajtáik az életkorhoz vagy/és szociálisan különösen hátrányos helyzetekhez kapcsolódnak....Tovább olvasomdisszertáció
A doktori értekezés vagy disszertáció a doktorandusz által készített írásmű, alkotás vagy munka, amellyel bizonyítja, hogy a fokozat követelményeihez mért tudományos feladat önálló megoldására képes. Egyes országokban/egyetemeken a „disszertáció” szót...Tovább olvasomsegély
Ezeknek a feltétele az, hogy az illető személy rászorult legyen, olyan személy, aki jövedelmi, vagyoni viszonyainál fogva nem képes arra, hogy megélhetését általában, vagy meghatározott alapvető szükségleteit (pl. utazási költséget,...Tovább olvasomkerettanterv
A kerettantervnek közvetítő szerepe van a helyi tanterv és a nemzeti alaptanterv (NAT) között. A kerettanterv feladata a tartalmi szabályozás eszközeként meghatározni a pedagógiai szakaszokra, iskolatípusra vonatkozó érvényes, közös, átfogó...Tovább olvasomélethosszig tartó tanulás
Az egész életen át tartó tanulás (angolul: Life Long Learning: LLL) stratégiájának lényege, hogy a társadalom tagjai maguk is aktívan járuljanak hozzá foglalkoztathatóságuk, alkalmazkodóképességük, társadalmi beilleszkedésük és egyéni kiteljesedésük javításához....Tovább olvasomméltányosság
Általános értelemben azt jelenti, hogy az adott ellátási rendszer (pl. egészségügy, iskoláztatás) valamely jellemzője társadalmilag igazságos módon oszlik el a társadalmon belül. A “társadalmilag igazságos” fogalma mögött többnyire valamilyen normatív...Tovább olvasomszakgimnázium
A szakgimnáziumnak szakmai érettségi végzettséget adó érettségire és ehhez kapcsolódó szakképesítés megszerzésére, szakirányú felsőfokú iskolai továbbtanulásra, szakirányú munkába állásra felkészítő, valamint általános műveltséget megalapozó négy középiskolai évfolyama és a szakképzésről...Tovább olvasomszociális biztonság
A jóléti állam egyik alapvető ismérve, hogy az állampolgároknak joguk van a létbiztonsághoz. Ennek társadalmilag elismert és a köz forrásaiból finanszírozott szintje a jóléti állam típusának függvénye. Ferge Zsuzsa és...Tovább olvasomörökbefogadás
Olyan jogi eljárás, mely során rokoni kapcsolat jön létre az örökbefogadott (gyermek) és az őt örökbe fogadó szülő(k) között. Két fajtája van: a nyílt és a titkos. A két típust...Tovább olvasomnyilvános levéltár
A történelmi múlt megismerésének forrásául szolgáló, a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, a nemzet kulturális örökségének részét képező maradandó értékű iratok tartós megőrzésének, feldolgozásának és rendeltetésszerű...Tovább olvasomhelyi tanterv
A helyi tanterv a köznevelési intézmény pedagógiai programjának része, lényegében a választott kerettanterv adaptációja, amelyben figyelembe kell venni az iskola sajátosságait, a tárgyi, személyi feltételeket, az iskola nevelési programját. Tartalmazza...Tovább olvasomkonduktív pedagógiai intézmény
A konduktív pedagógiai ellátás feladata a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása. A konduktív pedagógiai ellátás az óvodai neveléshez, iskolai neveléshez és oktatáshoz kapcsolódóan vagy egyéni fejlesztő foglalkozás...Tovább olvasom
