fogyasztói panasz
A panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más – így különösen bírósági, közigazgatási – eljárás hatálya alá. A panasz javaslatot is tartalmazhat. A fogyasztói panaszt köteles a vállalkozás kivizsgálni és megfelelően orvosolni. A fogyasztó panasszal élhet szóban vagy írásban is. Ha a fogyasztó a szóbeli panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, akkor a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt.
Tudományterület:
Forrás:
1997. évi CLV. törvény
a fogyasztóvédelemről 17/A. §, 2013. évi CLXV. törvény
a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről 1. § (2)
Szerző:
Relációk
Nemzeti szabványosítás
A nemzeti szabványosítás során a nemzeti szabványügyi szervezet a nyilvánosság számára hozzáférhető módon, egy országon belül fekteti le a közös gyártási protokolokat, termékekre vonatkozó általános szabályrendszert. A nemzetközi és az...Tovább olvasommunkanélküliség
Közgazdasági értelemben akkor beszélünk munkanélküliségről, ha a munkaerő-piacon a kínálat meghaladja a keresletet. A munkaerő-piac integrálja a munka, mint termelési tényező, keresleti (vállalkozások) és kínálati (háztartások) oldalán megjelenő szereplőket. Itt...Tovább olvasombékéltető testület
A fogyasztói jogviták alternatív vitarendezési eljárás keretében történő rendezésével foglalkozó szervezet. Külön békeltető testület jött létre az általános fogyasztói panaszok rendezésére, mely a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő...Tovább olvasomszálláshely szolgáltatás
Olyan üzletszerű gazdasági tevékenység, amelynek keretében a vállalkozás nem huzamos jellegű, éjszakai ott-tartózkodást, pihenést is magában foglaló tartózkodás céljára szálláshelyet nyújt. A kereskedelmi törvény értelmében a szálláshely szolgáltatás kereskedelmi jellegű...Tovább olvasomüzleten kívüli kereskedelem
Olyan kiskereskedelmi tevékenység, amelynek keretében a kereskedő vagy nevében, illetve javára eljáró személy felkeresi a vásárlót és a vásárló lakásán, munkahelyén vagy más tartózkodási helyén vagy az e célból szervezett...Tovább olvasomvállalkozás
Aki a kereskedelmi gyakorlat tekintetében önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el. A vállalkozásokon belül el kell különíteni a termék gyártóját (valamint az importőrt), termék forgalomba hozóját,...Tovább olvasomEurópai Mezőgazdasági Garancia Alap
A Közös Agrárpolitika (KAP) egyik pillérének a pénzügyi forrása. Az 1290/2005/EK rendelet a KAP korábbi pénzügyi keretrendszerét, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapot (EMOGA), két külön alapra osztotta, nevezetesen az...Tovább olvasomrészmunkaidős foglalkoztatás
Munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a munkavállaló és a munkáltató megállapodása az általános teljes napi munkaidőnél rövidebb teljes napi munkaidőt is megállapíthat. A részmunkaidős foglalkoztatás elsősorban azon munkavállalók számára jelenthet megfelelő...Tovább olvasommunkaközvetítés
Az állami szervek vagy magán vállalkozások által nyújtt olyan szolgáltatások összessége, amely arra irányul, hogy elősegítse a munkát keresők és a munkát kínálók találkozását foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítése céljából, ideértve...Tovább olvasomhatósági szerződés
A hatósági szerződés olyan közigazgatás jogi eszköz, közigazgatási szerződés, amit a közigazgatási hatósági eljárás során a közigazgatási hatóság és az ügyfél kötnek valamely közérdekű hatósági ügy rendezése érdekében. Amennyiben a...Tovább olvasomvásárlók könyve
Az üzletekben jól látható és könnyen hozzáférhető helyen elhelyezett dokumentum, amelybe a vásárlók bejegyezhetik az üzlet működésével kapcsolatos panaszaikat, bejelentéseiket és javaslataikat. A vásárlót e jogának gyakorlásában megakadályozni vagy befolyásolni...Tovább olvasomfogyasztóvédelem
A gazdaságpolitika kiemelt terüle, melynek célja a fogyasztók gazdasági érdekeinek, testi épségének, biztonságágának védelme. Feladata, hogy biztosítsa a tisztességes kereskedelmi gyakorlatot, a vásárlók megtévesztésének, félrevezetésének megakadályozása, illetve a fogyasztónak a...Tovább olvasombányászat
A bányászat a nemzetgazdaság egy kiemelkedő területe, ami magában foglalja az ásványi nyersanyagok kutatását, feltárását és kitermelését,a geotermikus energia kutatását, kitermelését, az e tevékenységek során keletkező hulladékok kezelését. Az állam...Tovább olvasommakroprudenciális felügyelet
A pénzpiac felügyelet egyik formája a mikroprudenciális felügyelet mellett. Célja a rendszerszintű pénzügyi kockázatok megelőzése,a potenciális és kialkult kockázatok feltárása, kockázatelemzés ,és ha szükséges, szabályozói lépések megtétele. Rendszerszintű pénzügyi kockázatnak...Tovább olvasomközérdekű igényérvényesítés
A kollektív jogérvényesítés mód, amikor a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesület pert indíthat a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése érdekében az ellen a vállalkozással szemben, akinek...Tovább olvasomkereskedelmi nyilvántartás
A kereskedelmi hatóság a kereskedelmi tevékenységek átláthatósága, a kereskedelmi tevékenységek ellenőrízhetősége végett nyilvántartást vezet a kereskedelmi tevékenységet és kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozásokról, úgy mint: a) a kereskedőkről, ...Tovább olvasomkartell
A kartell olyan versenytárs vállalatok és/vagy azok érdekképviseleti szervei közötti titkos megállapodás, amely a verseny kiiktatását vagy korlátozását célozza. A kartell megállapodás célozhatja az (1) árpolitika összehangolását (a versenytársak megállapodhatnak,...Tovább olvasomkereső tevékenység
Minden olyan munkavégzés, amelyért díjazás jár, továbbá kereső tevékenységet folytatónak kell tekinteni azt is, aki egyéni vállalkozó, valamint aki gazdasági társaság tevékenységében személyes közreműködés vagy mellékszolgáltatás keretében történő munkavégzés útján...Tovább olvasomtermékpálya rendtartás
A termékpálya a piaci szereplők közötti kapcsolatrendszer sorozata, folyamata,amely egy meghatározott termék útját mutatja meg az alapanyag-előállításától a végtermék értékesítéséig. Az agrártermékek tekintetében jogszabály szabályoza az agrárpiaci termékek termékpályályával kapcsolatos...Tovább olvasomeurópai szabványosítás
Elsősorban a globális kereskedelmi és gazdasági folyamatokat segíti elő, azáltal ,hogy az európai szinten fekteti le a termeléssel, termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatos közös, egységes szabályokat. Európai szabványosításban a teljes joggal az...Tovább olvasom
