hungarikum
Gyűjtőfogalom, amely egységes osztályozási, besorolási és nyilvántartási rendszerben olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye. A Hungarikumok Gyűjteménye a kiemelkedő nemzeti értékek köréből a Hungarikum Bizottság által hungarikummá nyilvánított nemzeti értékek gyűjteménye. Kiemelkedő nemzeti értéknek pedig az olyan nemzeti értéket nevezzük, amely nemzeti szempontból meghatározó jelentőségű, a magyarságra jellemző és közismert, jelentősen öregbíti hírnevünket, növelheti megbecsülésünket az Európai Unióban és szerte a világon, továbbá hozzájárul új nemzedékek nemzeti hovatartozásának, magyarságtudatának kialakításához, megerősítéséhez.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
doktori képzés
Az egyetemi diplomával – MA, MSC – rendelkezők felvételizhetnek az egyetemeken folyó doktori képzésben való részvételre. A doktori képzésben legalább 240 kreditet kell szerezni, a képzési idő nyolc félév. A...Tovább olvasomdisszertáció
A doktori értekezés vagy disszertáció a doktorandusz által készített írásmű, alkotás vagy munka, amellyel bizonyítja, hogy a fokozat követelményeihez mért tudományos feladat önálló megoldására képes. Egyes országokban/egyetemeken a „disszertáció” szót...Tovább olvasomoktatási jogok biztosa
Elősegíti az oktatás résztvevőit (tanárokat, diákokat, oktatókat, hallgatókat stb.) illetve azok közösségeit megillető, oktatással kapcsolatos állampolgári jogok érvényesítését. Működése során kizárólag az oktatási miniszternek tartozik felelősséggel. Az oktatási ombudsman évente...Tovább olvasomszabadidősport
Az egészségmegőrzés, egészségvédelem, az egészséges mozgásban gazdag életmód kialakítása céljából végzett sporttevékenység, mely aktív pihenést, felfrissülést, felüdülést, öröm -és közösségi élményt jelent az egyén számára. Jelentős szerepe van a mentális...Tovább olvasomközlevéltár
A közlevéltár a nem selejtezhető köziratokkal kapcsolatos levéltári feladatokat – ideértve a tudományos és igazgatási feladatokat is – végző, közfeladatot ellátó szerv által fenntartott levéltár.A nem selejtezhető (maradandó értékű) iratokat...Tovább olvasomgyermekvédelmi jelzőrendszer
A településen működő gyermekjóléti szolgálat működteti a jelzőrendszert. Mindazok, akik rálátnak a gyermek életére, és elhanyagolást, bántalmazást észlenek – elsősorban a védőnők, gyermekorvosok, óvónők, pedagógusok -, kötelesek gyanújukat jelezni a...Tovább olvasombolognai rendszer
Magyarország 46 európai országgal egyetemben részt vesz a bolognai folyamatban, melyben a tagországok önként vállalták felsőoktatási rendszereik összehangolását. A bolognai folyamat példátlan mértékű változásokat hozott az európai felsőoktatásban, s alapvetően...Tovább olvasomtársadalmi kohézió
A társadalmi kohézió egy állandósult folyamat, amelynek alapja, hogy az ember közösségi lény. A közösség tagjai értékeket osztanak meg egymással és egyenlő feltételek mellett közösen próbálnak megfelelni a kihívásoknak. A...Tovább olvasomOrszágos Képzési Jegyzék
Az állam által elismert szakképesítéseket, vagyis minden olyan államilag elismert szakképesítést, amely munkakör betöltésére, foglalkozás, tevékenység gyakorlására képesít, az Országos Képzési Jegyzék (az OKJ) tartalmazza. A szakképesítések tartalmáról és követelményeiről...Tovább olvasomörökbefogadás
Olyan jogi eljárás, mely során rokoni kapcsolat jön létre az örökbefogadott (gyermek) és az őt örökbe fogadó szülő(k) között. Két fajtája van: a nyílt és a titkos. A két típust...Tovább olvasomprojekt az oktatásban
A projekt sajátos tanulási egység, amelynek középpontjában egy probléma áll. A feladat nem egyszerűen a probléma megoldása, hanem a lehető legtöbb vonatkozásának a feltárása, amely a való világban az adott...Tovább olvasomgyermekvédelmi gondoskodás
Ha a szülő vagy más törvényes képviselő a gyermek veszélyeztetettségét az alapellátások önkéntes igénybevételével megszüntetni nem tudja vagy nem akarja, de alaposan feltételezhető, hogy segítséggel a gyermek fejlődése a családi...Tovább olvasomesélyegyenlőség
Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó természetes személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel szemben azonos tisztelettel és körültekintéssel,...Tovább olvasomrehabilitációs ellátás
A megváltozott munkaképességű személyek részére rehabilitációs ellátás, illetve rokkantsági ellátás állapítható meg. A ellátásra való jogosultság alapja a rehabilitációs hatóságnak a komplex minősítése keretében megállapított rehabilitációs javaslata. A rehabilitálható...Tovább olvasomautizmus
A szociális, kommunikációs és a rugalmas gondolkodáshoz és alkalmazkodáshoz szükséges kognitív képességek sérülése, általában egyfajta súlyos fogyatékosság. Az idegrendszeri fejlődés zavara, amelynek etiológiai hátteréeés jellegzetes viselkedési mintázata egyaránt heterogén. Az...Tovább olvasomdékán
A dékán a felsőoktatásban a professzornál magasabb, a rektornál alacsonyabb főiskolai vagy egyetemi beosztás neve Magyarországon. A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alapján a felsőoktatási intézményekben – a szervezeti és működési...Tovább olvasombaleseti ellátás
A baleseti táppénz az üzemi balesetként elismert balesettel, foglalkozási megbetegedéssel összefüggő keresőképtelenség idejére nyújtott – egészségbiztosítás keretében igénybe vehető – pénzbeli ellátás. Az egészségbiztosítás szempontjából azt a balesetet, foglalkozási megbetegedést...Tovább olvasomfelsőoktatási szak
Valamely szakképzettség megszerzéséhez szükséges képzési tartalom (ismeretek, jártasságok, készségek) egységes rendszerét tartalmazó képzés. A szakirány ettől különböző fogalom, amely a szakképzettség részeként megszerezhető, speciális szaktudást biztosító képzést jelenti. Szakképzettség: alapfokozattal...Tovább olvasomegészségbiztosítás
Magyarországon ma az egészségbiztosítás keretein belül, megfelelő jogosultság szerint az állampolgárok természetbeni ellátás keretében nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat és pénzben nyújtott pénzbeli ellátásokat vehetnek igénybe. A egészségbiztosítási, ún. járulékos jogviszony általában...Tovább olvasomsegély
Ezeknek a feltétele az, hogy az illető személy rászorult legyen, olyan személy, aki jövedelmi, vagyoni viszonyainál fogva nem képes arra, hogy megélhetését általában, vagy meghatározott alapvető szükségleteit (pl. utazási költséget,...Tovább olvasom
