katasztrófa
Olyan állapot vagy helyzet, amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeiket, a lakosság alapvető ellátását, a természeti környezetet, a természeti értékeket olyan módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja, hogy a kár megelőzése, elhárítása vagy a következmények felszámolása meghaladja az erre rendelt szervezetek előírt együttműködési rendben történő védekezési lehetőségeit, és különleges intézkedések bevezetését, valamint az önkormányzatok és az állami szervek folyamatos és szigorúan összehangolt együttműködését, illetve nemzetközi segítség igénybevételét igényli. Az állapot vagy helyzet a veszélyhelyzet kihirdetésére alkalmas vagy e helyzet kihirdetését el nem érő mértékű is lehet.
Tudományterület:
Forrás:
2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról
Szerző:
Relációk
tűzvédelem
Azon tevékenységek összessége, amelyek célja a tűzmegelőzés, a tűzoltási feladatok ellátása, a tűzvizsgálat, valamint ezek feltételeinek biztosítása. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv mellett a magánszemélyeknek, a jogi személyeknek, valamint a magán-...Tovább olvasomgazdasági és anyagi szolgáltatási kötelezettség
Alaptörvényből fakadó kötelezettség Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében, melynek célja az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak védelme. A gazdasági...Tovább olvasomtűzoltás
Tűzoltóságok által végzett beavatkozói tevékenység, melynek feladata a veszélyeztetett személyek mentése, a tűz terjedésének megakadályozása, az anyagi javak védelme, a tűz eloltása és a szükséges biztonsági intézkedések megtétele, továbbá a...Tovább olvasomkatasztrófavédelmi besorolás
A katasztrófák elleni védekezésben az adott települést veszélyeztető hatások komplex eredményeként létrejött kockázatbecslés alapján történő katasztrófavédelmi osztályba sorolási folyamat. A kockázatelemzés eredményeként az adott település I. II., vagy III. osztályba...Tovább olvasomKatasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság
A Kormány által működtetett kormányzati koordinációs szerv, melynek feladata a Kormány katasztrófavédelemmel összefüggő döntéseinek előkészítése, valamint a katasztrófák elleni felkészüléssel, megelőzéssel, védekezéssel és helyreállítással kapcsolatos feladatok összehangolása. A belügyminiszter vezetésével,...Tovább olvasomvízbázis
Vízkivételi művek által igénybe vett vagy arra kijelölt terület, illetőleg felszín alatti térrész és az onnan emberi fogyasztásra, illetve hasznosításra kitermelhető vízkészlet a meglévő vagy a tervezett vízbeszerző létesítményekkel együtt....Tovább olvasomveszélyes üzem(veszélyes anyag)
Egy adott üzemeltető irányítása alatt álló azon terület egésze, ahol egy vagy több veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítményben veszélyes anyagok vannak jelen jogszabályban meghatározott küszöbértéket elérő mennyiségben, melynek alapján küszöbérték alatti,...Tovább olvasompolgári védelem
Olyan össztársadalmi feladat-, eszköz- és intézkedési rendszer, amelynek célja katasztrófa, illetve fegyveres összeütközés esetén a lakosság életének megóvása, az életben maradás feltételeinek biztosítása, valamint a lakosság felkészítése azok hatásainak leküzdése...Tovább olvasombiztonsági elemzés
Alsó küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem üzemeltetője által készített biztonsági dokumentáció, amely tartalmazza a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek megelőzésére vonatkozó általános célkitűzéseket, továbbá azt az üzemi szervezeti és eszközrendszert,...Tovább olvasombiztonsági jelentés
Felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem üzemeltetője által készített biztonsági dokumentáció, amely annak bizonyítására szolgál, hogy rendelkezik a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleseteket megelőző politikával és az annak végrehajtását szolgáló...Tovább olvasomvédelmi bizottság
Olyan közigazgatási szerv, amely illetékességi területén összehangolja a honvédelmi felkészítéssel és a katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatok ellátását és az arra való felkészülést. Az illetékességi terület alapján megkülönböztetünk helyi, megyei, illetve fővárosi...Tovább olvasomveszélyesáru-szállítás
A veszélyes áru helyváltoztatása, beleértve a közlekedési okokból történő megállásokat, ill. minden olyan, közlekedési szempontból szükségessé vált időszakot a helyváltoztatás előtt, alatt és után, amely alatt a veszélyes áru a...Tovább olvasomOrszágos Tűzvédelmi Szabályzat
A katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által kiadott szabálygyűjtemény, amely meghatározza az épületek, építmények létesítési és használati, valamint a tűzoltóságok beavatkozásával kapcsolatos tűzvédelmi követelményeket, valamint az elérendő biztonsági szintet életvédelmi,...Tovább olvasompolgári védelmi kötelezettség
Alaptörvényből fakadó, Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében személyesen teljesítendő kötelezettség, melynek célja az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak védelme....Tovább olvasomvízkészletjárulék
Olyan fizetési kötelezettség, amelyet a vízhasználó a vízjogi engedélyben lekötött vagy engedély nélkül felhasznált, továbbá az üzemi fogyasztó a ténylegesen igénybe vett vízmennyiség után köteles fizetni a vizek használatával, a...Tovább olvasomkatasztrófavédelmi osztály
Települések veszélyeztetettségi szintjére vonatkozó kategória, melyet a katasztrófavédelmi besorolás eredményeként határoznak meg a település kockázati mátrixban történő elhelyezése alapján. A kockázati mátrix figyelembe veszi a településen azonosított veszélyeztető hatások lehetséges...Tovább olvasomvízikönyv
A vízügyi hatóság által vezetett közhitelű nyilvántartás az általa engedélyezett vízimunkákról, vízilétesítményekről és vízhasználatokról. A nyilvántartást az ügyfelek mellett az tekintheti meg – vagy díj ellenében abból kivonatos másolatot igényelhet...Tovább olvasomkülönleges jogrend
Olyan normális állapottól eltérő időszak, amikor az országot külső vagy belső veszély fenyegeti. Az Alaptörvény hat különböző időszakot nevesít a veszély jellegétől, a kihirdetőtől és a hatalmi centrumtól függően: rendkívüli...Tovább olvasombiztonsági dokumentáció
Veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek és küszöbérték alatti üzemek üzemeltetői által készített, jogszabály által előírt okmányok, amelyekben az üzemeltető bemutatja a súlyos baleset megelőzésével, és hatásai elleni védekezéssel kapcsolatban kialakított fő...Tovább olvasomlétfontosságú rendszerelem
Az energia, közlekedés, agrárgazdaság, egészségügy, pénzügy, infokommunikációs technológiák, víz, jogrend – kormányzat, közbiztonság – védelem vagy honvédelem ágazatok valamelyikébe tartozó létesítmény vagy rendszer olyan rendszereleme, amely elengedhetetlen a létfontosságú társadalmi...Tovább olvasom
