katasztrófaveszély
Olyan normál időszaktól eltérő folyamat vagy állapot, amelynek következményeként okszerűen lehet számolni a katasztrófa bekövetkezésének valószínűségével. Katasztrófaveszély esetén az emberi egészség, környezet, az élet- és vagyonbiztonság védelme érdekében az országos katasztrófavédelmi főigazgató azonnal intézkedik a központi veszélyelhárítási terv szerint. A megtett intézkedésekről haladéktalanul tájékoztatja a katasztrófák elleni védekezésért felelős minisztert. A helyzet alakulásától függően a katasztrófaveszélyt követően az állam visszatér a működésének normál időszakához vagy a Kormány veszélyhelyzetet hirdet ki.
Tudományterület:
Forrás:
2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról, 43. §; Muhoray Árpád: Katasztrófamegelőzés I. Budapest: NKE Szolgáltató Nonprofit Kft, 2016. ISBN:978-615-5527-85-2; Schweickhardt Gotthilf: Katasztrófavédelmi igazgatás.Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2013. ISBN:978-615-5344-30-5; Ambrusz József: Rendvédelmi ismeretek. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2014. ISBN:978-615-5305-61-0, 4. fejezet
Szerző:
Relációk
polgári védelmi szervezet
Olyan szervezet, amely személyi állománya útján katasztrófaveszély és veszélyhelyzet, valamint fegyveres összeütközés idején végrehajtandó polgári védelmi feladatokat lát el, amennyiben azt az illetékes személy elrendeli. A polgári védelmi szervezetek tagjai...Tovább olvasomveszélyesáru-szállítás
A veszélyes áru helyváltoztatása, beleértve a közlekedési okokból történő megállásokat, ill. minden olyan, közlekedési szempontból szükségessé vált időszakot a helyváltoztatás előtt, alatt és után, amely alatt a veszélyes áru a...Tovább olvasomfelső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem
Egy adott üzemeltető irányítása alatt álló azon terület egésze, ahol egy vagy több veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítményben veszélyes anyagok vannak jogszabályban meghatározott felső küszöbértéket elérő vagy meghaladó mennyiségben. Az üzem...Tovább olvasomiparbiztonság
Mindazon veszélyes tevékenység (veszélyes üzem) specifikus jog- intézmény és feladatrendszer, eljárás és eszközrendszer, illetve módszertan, amely a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel, a veszélyes áru szállítással, a nukleáris...Tovább olvasompolgári védelmi mechanizmus
Az Európai Unió tagállamainak polgári védelmi tevékenységét összehangoló stratégia. A mechanizmus fő célja, hogy javítsa az EU-n belüli vagy kívüli, természeti és ember okozta katasztrófák megelőzését, az azokra való felkészültséget...Tovább olvasomüzemeltetői biztonsági terv
Létfontosságú rendszerek és létesítmények számára törvény által előírt dokumentum, amely megjelöli a létfontosságú rendszerelemeket és azt a szervezeti és eszközrendszert, illetve biztonsági intézkedéseket, amelyek biztosítják azok védelmét, továbbá meghatározza azokat...Tovább olvasomkülönleges jogrend
Olyan normális állapottól eltérő időszak, amikor az országot külső vagy belső veszély fenyegeti. Az Alaptörvény hat különböző időszakot nevesít a veszély jellegétől, a kihirdetőtől és a hatalmi centrumtól függően: rendkívüli...Tovább olvasomKatasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság
A Kormány által működtetett kormányzati koordinációs szerv, melynek feladata a Kormány katasztrófavédelemmel összefüggő döntéseinek előkészítése, valamint a katasztrófák elleni felkészüléssel, megelőzéssel, védekezéssel és helyreállítással kapcsolatos feladatok összehangolása. A belügyminiszter vezetésével,...Tovább olvasomműszaki mentés
A katasztrófavédelem rendszerén belül megvalósuló beavatkozói tevékenység, melyet természeti csapás, baleset, káreset, rendellenes technológiai folyamat, műszaki meghibásodás vagy veszélyes anyag szabadba jutása által előidézett veszélyhelyzet során az emberélet, a testi...Tovább olvasomtűzvédelem
Azon tevékenységek összessége, amelyek célja a tűzmegelőzés, a tűzoltási feladatok ellátása, a tűzvizsgálat, valamint ezek feltételeinek biztosítása. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv mellett a magánszemélyeknek, a jogi személyeknek, valamint a magán-...Tovább olvasomveszélyhelyzet
A különleges jogrend azon időszaka, melyet az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás (árvíz, belvíz, szélsőséges időjárás, stb.) vagy ipari szerencsétlenség (veszélyes anyagokkal kapcsolatos baleset, radioaktív szennyezés, stb.) esetén, valamint...Tovább olvasomOrszágos Tűzvédelmi Szabályzat
A katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által kiadott szabálygyűjtemény, amely meghatározza az épületek, építmények létesítési és használati, valamint a tűzoltóságok beavatkozásával kapcsolatos tűzvédelmi követelményeket, valamint az elérendő biztonsági szintet életvédelmi,...Tovább olvasomnukleáris biztonság
Megfelelő üzemeltetési feltételek megvalósítása, balesetek megelőzése, illetve a balesetek következményeinek enyhítése a nukleáris létesítmény, valamint a radioaktívhulladék-tároló életciklusának valamennyi fázisában, amelyek eredményeként megvalósul a munkavállalóknak és a lakosságnak a létesítmények...Tovább olvasomvízbázis
Vízkivételi művek által igénybe vett vagy arra kijelölt terület, illetőleg felszín alatti térrész és az onnan emberi fogyasztásra, illetve hasznosításra kitermelhető vízkészlet a meglévő vagy a tervezett vízbeszerző létesítményekkel együtt....Tovább olvasombiztonsági dokumentáció
Veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek és küszöbérték alatti üzemek üzemeltetői által készített, jogszabály által előírt okmányok, amelyekben az üzemeltető bemutatja a súlyos baleset megelőzésével, és hatásai elleni védekezéssel kapcsolatban kialakított fő...Tovább olvasomvédelmi bizottság
Olyan közigazgatási szerv, amely illetékességi területén összehangolja a honvédelmi felkészítéssel és a katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatok ellátását és az arra való felkészülést. Az illetékességi terület alapján megkülönböztetünk helyi, megyei, illetve fővárosi...Tovább olvasompolgári védelmi kötelezettség
Alaptörvényből fakadó, Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében személyesen teljesítendő kötelezettség, melynek célja az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak védelme....Tovább olvasomalsó küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem
Egy adott üzemeltető irányítása alatt álló azon terület egésze, ahol egy vagy több veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítményben veszélyes anyagok vannak jogszabályban meghatározott alsó küszöbértéket elérő vagy meghaladó, de felső küszöbértéket...Tovább olvasomágazati kritérium
Azok a szempontok, az azokhoz tartozó küszöbértékek, műszaki vagy funkcionális tulajdonságok, amelyek egy eszköz vagy létesítmény rendszerelemének megzavarása vagy megsemmisítése által kiváltott hatásra vonatkoznak, és amelyek teljesülése esetén az eszköz,...Tovább olvasomküszöbérték alatti üzem
Egy adott üzemeltető irányítása alatt álló terület, ahol a jogszabályban meghatározott alsó küszöbérték negyedét elérő vagy meghaladó, de az alsó küszöbértéket el nem érő mennyiségben veszélyes anyag van jelen, valamint...Tovább olvasom