kereset (jog)
A bírósághoz intézett olyan kérelem, amely polgári, munkaügyi vagy közigazgatási per megindítására irányul, érvényesítendő alanyi jogok védelmében. A per megindításának joga a vitában érdekelt felet illeti meg, aki a kereset benyújtásával a felperes pozíciójába kerül. Tartalma a felperes határozott kérelme arra vonatkozóan, hogy milyen jogvédelmet kíván a bíróságtól, amely szerint különbséget lehet tenni marasztalási, a megállapítási és a jogalakítási kereset között. Alapjául azok a tények szolgálnak, amelyekből a felperes a kereseti követelését származtatja. Címzettje az a bíróság, amelyiktől a felperes az alperessel szemben jogvédelmet kér. A keresetlevél az a beadvány, amely tartalmazza a bíróság felé megfogalmazott határozott kereseti kérelmet az érvényesíteni kívánt jog, és a per megindításához szükséges tények előadásával. A közigazgatási döntések bírósági felülvizsgálata iránt a jogosult nem kérelmet, hanem a keresetlevelet terjeszt elő.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
biztosítási intézkedés
Célja, hogy a teljesítés jövőbeni veszélyeztetettsége esetén előzetesen, már a döntés jogerőre emelkedése, vagy a végrehajtás elrendelése előtt garantálja az eredményes végrehajtást azzal, hogy megakadályozza a kötelezettség fedezetéül szolgáló pénzösszeg,...Tovább olvasomjogszabály-szerkezet
A jogszabályt az áttekinthetőség érdekében szerkezeti egységekre kell tagolni. A jogszabályban alkalmazható szerkezeti egység a mellékleten és a melléklet szerkezeti egységein kívül a jogszabály tervezetének összetettségétől függően, a szerkezeti egységek...Tovább olvasomvégrehajtható döntés
A hatóság döntése végrehajtható, ha pénzfizetésre, továbbá meghatározott cselekményre vagy magatartásra irányuló kötelezettséget állapít meg, a döntés jogerőre emelkedett, és a teljesítésre megállapított határidő vagy határnap eredménytelenül telt el, a...Tovább olvasomkormánybizottság
A Kormány a hatáskörébe tartozó jelentős, több minisztérium feladatkörét érintő feladatok összehangolt megoldásának irányítására kormánybizottságot hozhat létre. Feladatai közé tartozik, hogy a döntések előkészítését segítse, szakvéleményeket adjon, feladatok megoldását és...Tovább olvasomjogterület
A jogi normák olyan, többé-kevésbé összefüggő és relatíve elkülönülő összessége, amely a jogág sajátosságaival, önállóságával, elkülönültségével nem rendelkezik. Jogterület képződhet egy-egy jogágon belül, de több jogágat részben átfedve is (keresztülfekvő...Tovább olvasomtelepülési önkormányzati feladatok
A helyi önkormányzat ellátja a törvényben meghatározott kötelező feladat- és hatásköröket. A községnek, a városnak, a járásszékhely városnak, a megyei jogú városnak, a fővárosnak és kerületeinek, valamint a megyei önkormányzatnak...Tovább olvasomönkormányzati határozat
A képviselő-testület minden olyan helyi közügy intézése körében, amelyben nem alkot rendeletet, határozatot hoz. A képviselő-testület határozata: normatív határozat és egyedi határozat. A helyi önkormányzat képviselő-testülete közjogi szervezetszabályozó eszközben: normatív...Tovább olvasomáttétel (közig.)
Ha a jogalkalmazó szerv megállapítja, hogy az adott ügyben nincs hatásköre vagy nem illetékes, az ügyet átteszi bíróságok esetében az ügyben eljárni jogosult fórumhoz, a közigazgatási szerv pedig a hatáskörrel...Tovább olvasomjogviszony
A jogalanyok jogosultságainak és jogi kötelezettségeinek konkrét kölcsönös, jog által szabályozott viszonya. A jogviszony három eleme: az alanya, tárgy és tartalma. A jogviszonyalanyai a jogalanyok, jogképességgel rendelkező természetes és jogi...Tovább olvasomKet. személyi hatálya
A Ket. személyi hatálya elsősorban az ügyfelekre terjed ki: ügyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti,...Tovább olvasomjogerő
Jogi hatás, amely azt eredményezi, hogy a bírósági vagy hatósági döntés – törvényben meghatározott kivételekkel – jogorvoslattal megtámadhatatlan, végleges és végrehajtható. A határozat a jogerőre emelkedését követően nem támadható meg...Tovább olvasompénzfizetési kötelezettség végrehajtása
A közigazgatási végrehajtás során a pénzfizetési kötelezettség végrehajtására elsősorban a biztosítási intézkedés során lefoglalt, pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összeget kell végrehajtás alá vonni. Ha ez az összeg a követelést nem vagy...Tovább olvasomeljárásjogi jogutódlás
Valamely hatósági eljárás során megállapított eljárási jog, jogi kötelezettség vagy jogi helyzet, illetve jogviszony alanyának változása oly módon, hogy az eljárási jog, kötelezettség vagy a jogviszony fennmarad. Ha jogszabály másként...Tovább olvasomközfeladat
A jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat. A közfeladatok ellátása költségvetési szervek alapításával és működtetésével vagy az azok ellátásához szükséges pénzügyi fedezet a törvényben meghatározott eszközökkel, részben vagy egészben történő...Tovább olvasomszabad bizonyítás elve
A közigazgatási hatóság az eljárás során az érintett ügyre vonatkozó tényeket veszi figyelembe, minden bizonyítékot súlyának megfelelően értékel, döntését valósághű tényállásra alapozza. Ha a tényállást tisztázáshoz nem elegendőek a rendelkezésre...Tovább olvasomhatósági bizonyítvány
Olyan közokirat, amelyet a közigazgatási hatóság a jogszabályban meghatározott esetekben, valamint az egyébként hatáskörébe tartozó eljáráshoz kapcsolódóan az ügyfél kérelmére tény, állapot vagy egyéb adat igazolására hatósági bizonyítványt ad ki....Tovább olvasomközigazgatási államtitkár
Szakmai állami vezető. A közigazgatási államtitkárt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök határozatlan időre nevezi ki. Közigazgatási államtitkárrá minden büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható személy kinevezhető, aki jogász...Tovább olvasomügyintézési határidő
A határozatot, az eljárást megszüntető végzést, valamint a másodfokú döntést hozó hatóságnak az első fokú döntést megsemmisítő és új eljárásra utasító végzését huszonegy napon belül kell meghozni és gondoskodni a...Tovább olvasomváros
A települési önkormányzat egyik típusa. A városi önkormányzat – törvényben meghatározottak szerint – olyan közszolgáltatásokat lát el, melyeket saját területén és vonzáskörzetében gazdaságosan, hatékonyan és a szakmai szabályok előírásainak megfelelően...Tovább olvasomkormányülésen részt vevő személyek
A Kormány ülésén részt vesznek a Kormány tagjai, tanácskozási joggal az állandó meghívottak, az előterjesztők és a miniszterelnök által meghívott személyek. A meghívás személyre szólóan történik, az ülésen kizárólag a...Tovább olvasom
