ösztöndíj
Az ösztöndíj egyfajta pénzbeli támogatás valamilyen tanulmány, vagy kutató munka folytatásának segítésére, részleges, vagy teljes finanszírozására. A felsőoktatásért felelős miniszter évente – a felsőoktatási törvény 39. § (5) és (6) bekezdésében megállapított keretek között -határozattal állapítja meg azt, hogy mely, a felsőoktatási intézmények által folytatott szakos képzésen vehető igénybe magyar állami (rész)ösztöndíj. A képzésre a felvétel teljesítéséhez szükséges minimális felvételi követelményt (pontszámot) a Kormány rendelete, az adott szak magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésére történő éves felvétel feltételeként teljesítendő minimális felvételi követelményt (pontszámot) a miniszter határozata állapítja meg. A határozatot a miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában közzé kell tenni.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
sportegyesület
A sportegyesület a magyar sport hagyományos szervezeti alapegysége, a versenysport, a tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés és a szabadidősport műhelye. Sportegyesület – az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételek teljesülése esetén...Tovább olvasomdiszkalkulia
Számolásbeli tanulási zavarok, amelyek különböző intelligencia szint mellett a számolás bármely témakörének tanulásakor eredménytelenségekben, vagy tartósan alacsony szintű teljesítményekben mutatkoznak meg. A számolási zavar különböző attól függően, hogy mely képességek...Tovább olvasomesélyegyenlőség
Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó természetes személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel szemben azonos tisztelettel és körültekintéssel,...Tovább olvasomegészségbiztosítás
Magyarországon ma az egészségbiztosítás keretein belül, megfelelő jogosultság szerint az állampolgárok természetbeni ellátás keretében nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat és pénzben nyújtott pénzbeli ellátásokat vehetnek igénybe. A egészségbiztosítási, ún. járulékos jogviszony általában...Tovább olvasompénzbeli szociális ellátás
Ezek az ellátások a jövedelemmel nem rendelkező vagy alacsony jövedelmű személyek, családok szociális ellátását célozzák, a szociális rászorultságtól függnek, és különböző fajtáik az életkorhoz vagy/és szociálisan különösen hátrányos helyzetekhez kapcsolódnak....Tovább olvasomhelyi tanterv
A helyi tanterv a köznevelési intézmény pedagógiai programjának része, lényegében a választott kerettanterv adaptációja, amelyben figyelembe kell venni az iskola sajátosságait, a tárgyi, személyi feltételeket, az iskola nevelési programját. Tartalmazza...Tovább olvasomasperger szindróma
Az Asperger-szindróma nem külön betegség, hanem az autizmus spektrum zavar egyik típusának, vagy inkább “szeletének” elnevezése. Az érintetteknek komoly kommunikációs, a társas világ megértésével kapcsolatos problémáik vannak, illetve gondokkal küzdenek...Tovább olvasomtámogató szolgáltatás
A támogató szolgáltatás célja a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén. A...Tovább olvasommédia
Média minden olyan kommunikációs rendszer, amely lehetővé teszi, hogy egy társadalom betöltse három funkcióját: a megőrzést, az üzenetek és a különböző tudásformák távolsági kommunikációját és végül a különböző politikai és...Tovább olvasomközgyűjtemény
Az állam, a helyi önkormányzat, valamint a nemzetiségi önkormányzat, a köztestület és a közalapítvány fenntartásában működő vagy általuk alapított könyvtár, levéltár, muzeális intézmény, kép- és hangarchívum. A bevett egyház vagy...Tovább olvasomPISA – mérés
„Az OECD egyik legnagyobb hatású nemzetközi programja a PISA néven ismert nemzetközi tanulói teljesítménymérés (Programme for International Student Assessment) szinte forradalmasította az oktatásról való tudásunkat. Ez a vizsgálat a mai...Tovább olvasommúzeum
A múzeum a kulturális javak tudományosan rendszerezett gyűjteményeiből álló muzeális intézmény, amely a kulturális javakat és a szellemi kulturális örökség elemeit tudományos, örökségvédelmi, oktatási és ismeretátadási céllal gyűjti, megőrzi, feldolgozza,...Tovább olvasomfelnőttképzés
A felnőttképzés az iskolarendszeren kívüli képzést jelenti, mely szolgáltatásként, piaci alapon valósul meg. A 2013-tól hatályos felnőttképzési törvény csak azon képzők működését szabályozza, amelyek államilag elismert végzettségekre készítenek fel:Országos Képzési...Tovább olvasomoktatási jogok biztosa
Elősegíti az oktatás résztvevőit (tanárokat, diákokat, oktatókat, hallgatókat stb.) illetve azok közösségeit megillető, oktatással kapcsolatos állampolgári jogok érvényesítését. Működése során kizárólag az oktatási miniszternek tartozik felelősséggel. Az oktatási ombudsman évente...Tovább olvasomfekvőbeteg-szakellátás
A fekvőbeteg-szakellátás a betegnek fekvőbeteg-gyógyintézeti keretek között végzett egészségügyi ellátása. Ennek igénybevétele a beteg folyamatos ellátását végző orvos, a kezelőorvos vagy az arra feljogosított más személy beutalása, valamint a beteg...Tovább olvasomönköltséges képzés
A képzés keretében az oktatás teljes költségét a hallgató viseli. A magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésre tekintettel a magyar állami ösztöndíj feltételei teljesítésének nyilvántartásáért felelős szerv által megállapított visszafizetési kötelezettség...Tovább olvasomoklevél-ekvivalencia
Egy adott államban kiállított, iskolai végzettséget, valamint tudományos fokozatot tanúsító okiratok egyenértékűségének más államban való kölcsönös elismerése jogszabályok által felállított keretek között. Az elismerési eljárás során az eljáró hatóság a...Tovább olvasomabszolutórium
Felsőoktatási fogalom, másik megnevezése: végbizonyítvány. Az abszolutórium bejegyzése akkor lehetséges, ha a hallgató összes tanulmányi kötelezettségének eleget tett a Karon, azaz megszerezte a diplomához szükséges kreditmennyiséget (leszámítva a szakdolgozatért járó...Tovább olvasomönrendelkezési jog
A beteget megilleti az önrendelkezéshez való jog, amely kizárólag törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható. Ezen belül a beteg szabadon dönthet arról, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, és természetesen...Tovább olvasominkluzív pedagógia
Az inkluzív pedagógia egy alapvető szemléletváltást feltételez, melynek során az iskola, a kapcsolódó intézményrendszer, valamint a tágabb lakóközösség olyan módon alakul át, hogy az a gyerekek egyéni és időben dinamikusan...Tovább olvasom
