túlépítés
Túlépítésről akkor van szó, ha a tulajdonos a telekhatárán túl építkezik, és így az általa emelt építmény egy része a szomszédjának telkén fekszik. Ez az oka annak, hogy a Ptk. – szemben a ráépítéssel, ahol a ráépítő más földjére emel épületet – a túlépítés következményeit a szomszédjogok körében szabályozza. A túlépítés jogkövetkezményeinek megállapítása tekintetében a jog különbséget tesz aszerint, hogy a túlépítő személy jóhiszemű volt (azaz nem tudott és kellő körültekintés mellett sem kellett tudnia, hogy a telkén túl építkezett) vagy rosszhiszemű volt.
Tudományterület:
Forrás:
Ptk. 5:28. § - 5:29. §; Vékás Lajos Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez, Complex Online jogtár (letöltve: 2017. május 9.)
Szerző:
Relációk
holtnak nyilvánítás
Az eltűnt személyt a bíróság kérelemre holtnak nyilvánítja, ha eltűnésétől öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismert volna. A jogerős holtnak nyilvánító bírósági határozat az érintett...Tovább olvasomöröklési szerződés
Öröklési szerződésről beszélünk olyan kétoldalú jogügylet esetén, amelyben az örökhagyó a vele szerződő felet a magának, illetve a szerződésben meghatározott harmadik félnek nyújtandó tartás, életjáradék vagy gondozás fejében – vagyona,...Tovább olvasomkereskedelmi szerződés
A kereskedelmi szerződések a gazdasági élet résztvevői, szereplői között létrejövő olyan viszonytípus, mely a gazdasági fejlődés, a forgalmi élet gyors változásai miatt állandóan véltozik, bővül. A Polgári Törvénykönyvön belül az...Tovább olvasomöröklésről lemondás
Az öröklésről történő lemondás az örökhagyó és a törvényes örökös írásbeli szerződése, ebből következően még az örökhagyó életében kell megkötni. A lemondás köthető harmadik személy javára is. Ilyen esetben további...Tovább olvasomajándékozási szerződés
Ajándékozási szerződés alapján az ajándékozó a dolog tulajdonjogának ingyenes átruházására, a megajándékozott a dolog átvételére köteles. Ha az ajándékozási szerződés tárgya ingatlan, az ajándékozó a tulajdonjog átruházásán felül köteles a...Tovább olvasomfogyasztói szerződés
Az atipikus szerződések körében megkülönböztetünk olyan szerződéseket, amelyek esetében az egyik szerződő fél maga a fogyasztó, vele szemben pedig a vállalkozás áll. Tekintve, hogy a fogyasztó egy-egy szerződés megkötése során...Tovább olvasomráutaló magatartás
A ráutaló magatartás a jognyilatkozatok tételének egyik fajtája, mely során a fél nem írásban és nem szóbeli formában tesz nyilakozatot, hanem valamely egyéb magatartása idézi elő a jognyilatkozattételt. Ilyenek tipikusan...Tovább olvasomrei vindicatio
A tulajdonos eltiltási kereset formájában követelheti a jogellenes beavatkozás vagy behatás megszüntetését, ha pedig a dolog a birtokából kikerült, követelheti a dolog visszaadását (rei vindicatio). Ugyanúgy, ahogy a birtoklásban való...Tovább olvasomvisszautasítás
Az örökös az öröklés megnyílása után az örökséget egyoldalú nyilatkozattal visszautasíthatja. A visszautasítás a lemondással szemben tehát egyoldalú jognyilatkozatban valósulhat meg. A lemondástól elhatároló ismérve még, hogy nincs helye részleges...Tovább olvasomfelmondás
A felmondás olyan egyoldalú címzett jognyilatkozat, mely a szerződéses jogviszonyt a jövőre nézve (ex nunc) hatállyal szűnteti meg. A felmondás ugyanakkor egyoldalú alakító jog (hatalmasság), mely jogviszonyalakító (megszüntető) hatást a...Tovább olvasomhagyomány (öröklési jog)
A mai magyar öröklési jog megkülönbözteti a dologi és a kötelmi hagyományt. Dologi hagyományról beszélünk, ha a hagyatékban meglévő valamely vagyontárgyat az örökhagyó meghatározott személy javára juttatja, úgy, hogy ez...Tovább olvasombizományi szerződés
Bizományi szerződés alapján a bizományos a megbízó javára a saját nevében ingó dologra adásvételi szerződés kötésére, a megbízó a díj megfizetésére köteles. A bizományi jogviszony – tekintettel annak közvetítői jellegére...Tovább olvasomkizárás (öröklési jog)
Az öröklési jogi szabályok szerint az örökhagyó azt, aki törvényes örököse vagy azzá válhat, más személynek örökössé nevezésével vagy végrendeletben tett kifejezett nyilatkozattal kizárhatja a törvényes öröklésből. A kötelesrészre jogosult...Tovább olvasomhaszonélvezet
Haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja, hasznosíthatja és hasznait szedheti. A jogosult számára más személy tulajdonában álló dolognak a használatát – hasznai...Tovább olvasomjogalap nélküli gazdagodás
Aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles ezt az előnyt visszatéríteni. A jogalap nélküli gazdagodás feltételei tehát: 1) vagyoni előny a kötelezettnél 2)vagyoni hátrány a jogosultnál 3) okozati...Tovább olvasompetitorius birtokvédelem
A birtok alapján a birtokos követelheti, hogy mindenki más tartózkodjék a fennálló birtokállapot jogalap nélküli megváltoztatásától vagy megzavarásától. Tilos önhatalom esetén a birtokos az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás...Tovább olvasomkitagadás
Nem jár kötelesrész annak, akit az örökhagyó végintézkedésében érvényesen kitagadott. A kitagadás a kötelesrészre jogosult törvényes örökössel szembeni speciális kiesési ok, amely őt a kötelesrészétől fosztja meg. A kitagadás relatív...Tovább olvasomtipikus szerződés
A magánjogban a kötelmi jogi szerződéseket két nagy csoportra oszthatjuk: a nevesített és a nevesítetlen szerződések kategóriájára. A nevesített szerződések közé az atipikus és a tipikus kontraktusok sorolandóak, míg a...Tovább olvasomCasus nocet domino elv
A Casus nocet domino a római jogban kialakult polgári jogi elv, a kártelepítési fajták egyike. Annak a kárnak a viselését jelenti, amely kárnak a megtérítését mástól (pl. károkozótól, biztosítótól) nem...Tovább olvasomörökbefogadás
Az örökbefogadás az örökbefogadó, annak rokonai és az örökbe fogadott gyermek között rokoni kapcsolatot létesít az örökbefogadott gyermek családban történő nevelkedése érdekében. Az örökbefogadott gyermek az örökbefogadó szülő(k) vérszerinti gyermekének...Tovább olvasom
