cum viribus felelősség
A Ptk. szerint az örökös a hitelezők felé a hagyatéki tartozások kielégítéséért elsődlegesen a hagyaték tárgyaival és – az azokon az öröklés megnyílta után keletkezett – hasznaival felel (cum viribus felelősség). Felelőssége azonban átalakul abban az esetben, ha a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában. Ekkor az örökös öröksége erejéig (pro viribus felelősség) egyéb vagyonával is felel. Az örökös felelősségének megállapítása során ugyanakkor figyelemmel kell lenni arra is, hogy az adott vagyontárgyaknak az örökös birtokába nem kerülése visszavezethető-e az örökös felróható magatartására.
Tudományterület:
Forrás:
Barzó-Juhász-Pusztahelyi-Sápi: Öröklési jog, Novotni Kiadó, Miskolc, 2016. [175.-180.o.]
Szerző:
Relációk
nemo plus iuris elv
A római jogból ismert és a dologi joghoz köthető alapelv, mely szerint senki sem ruházhat át több jogot, mint amivel maga is rendelkezik. Főszabály szerint csak tulajdonostól lehet tulajdonjogot szerezni....Tovább olvasom ...megbízási szerződés
Megbízási szerződés alapján a megbízott a megbízó által rábízott feladat ellátására, a megbízó a megbízási díj megfizetésére köteles. A vállalkozási szerződéssel ellentétben a megbízási szerződés gondossági kötelem, a gondos, szakszerű...Tovább olvasom ...engedményezés
A kötelmi jogviszonyokban a jogutódlás bekövetkezhet a felek akaratán kívül (pl. halállal) vagy a felek akaratából, ügyleti úton. Az ügyleti úton való jogutódlási megállapodások közül amennyiben a jogosult személyében áll...Tovább olvasom ...szerződésátruházás
Szerződésátruházásról akkor beszélünk, amikor a szerződésből kilépő, a szerződésben maradó és a szerződésbe belépő fél megállapodik a szerződésből kilépő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összességének a szerződésbe...Tovább olvasom ...felszámolási eljárás
A felszámolási eljárás célja, hogy a fizetésképtelen adós gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők a Csődtörvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek. A felszámolási eljárás az adós székhelye szerint illetékes...Tovább olvasom ...koncessziós szerződés
A koncessziós szerződés a gazdasági társaságok létesítését és egzisztálását érintő atipikus szerződés, ami a koncessziós pályázat nyertese részére részleges vagy teljes piaci monopóliumot biztosít. A monopólium az állam kizárólagos hatáskörébe...Tovább olvasom ...Casus nocet domino elv
A Casus nocet domino a római jogban kialakult polgári jogi elv, a kártelepítési fajták egyike. Annak a kárnak a viselését jelenti, amely kárnak a megtérítését mástól (pl. károkozótól, biztosítótól) nem...Tovább olvasom ...jogszavatosság
A szerződésszerű teljesítés alapján a szolgáltatott dolognak nemcsak fizikailag kell megfelelnie a jogosult által támasztott igényeknek, hanem szükséges az is, hogy a szolgáltatás tárgyán harmadik személynek ne álljon fenn olyan...Tovább olvasom ...letéti szerződés
Letéti szerződés alapján a letéteményes a szerződésben meghatározott ingó dolog megőrzésére és annak a szerződés megszűnésekor történő visszaadására, a letevő díjfizetésére köteles. A letéti szeződésnek van ingyenes alakzata is. A...Tovább olvasom ...többlethasználati díj
A házastársak (élettársak) közös tulajdonában vagy a lakás elhagyására kötelezett házastárs (élettárs) kizárólagos tulajdonában lévő lakás esetében a birtoklás, a ténylege használat jogának a részben tulajdonos, illetve a nem tulajdonos...Tovább olvasom ...semmisség
A semmisség a polgári jogi jogviszonyokban az érvénytelenség abszolút formája, mely esetén a semmisségi ok önmagában – a törvény erejénél fogva (ipso iure) – kiváltja a szerződés érvénytelenségét. A semmis...Tovább olvasom ...megtámadhatóság
A megtámadhatóság a polgári jogi jogviszonyokban az érvénytelenség relatív – azaz feltételes – formája. Amennyiben egy szerződés tekintetében valamely megtámadási ok alkalmazhatósága áll fenn, a szerződés csak a törvényben meghatározott...Tovább olvasom ...ajándékozási szerződés
Ajándékozási szerződés alapján az ajándékozó a dolog tulajdonjogának ingyenes átruházására, a megajándékozott a dolog átvételére köteles. Ha az ajándékozási szerződés tárgya ingatlan, az ajándékozó a tulajdonjog átruházásán felül köteles a...Tovább olvasom ...álképviselet
Ha törvény eltérően nem rendelkezik, más személy útján is lehet jognyilatkozatot tenni. A képviselő által megtett jognyilatkozat közvetlenül a képviseltet jogosítja és kötelezi. Ha a más személy nevében eljáró személy...Tovább olvasom ...mögöttes apaság
Házasságon alapuló apasági vélelem alapján a gyermek apjának azt a férfit kell tekinteni, akivel az anya a gyermek fogamzási idejének kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak legalább egy...Tovább olvasom ...tartozáselvállalás
A tartozáselvállalás, mint egyfajta „továbbgördített teljesítésátvállalás” ugyanúgy egy harmadik személy és a kötelezett közötti kétoldalú, a kötelezett tartozásának átvállalására irányuló megállapodás, amelyhez viszont többletelemként már kapcsolódik a jogosult értesítése. Ez...Tovább olvasom ...vétőképtelen
A károkozó akkor vétőképtelen, ha a belátási képessége oly mértékben korlátozott, hogy a károkozással kapcsolatos magatartása következményeit nem képes felmérni, vagyis aki a konkrét cselekvősségét tekintve nem rendelkezik olyan belátási...Tovább olvasom ...vétkességi elv
A házassági bontójogban a vétkességi elv érvényesülése esetében a házasság felbontását csak akkor lehet kérni, ha valamelyik házastárs vétkesen megszegte a házasságból folyó kötelezettségét. Ilyenkor is kizárólag a vétlen fél...Tovább olvasom ...elévülés (polgári jogi igény
Az elévülés a polgári jogviszonyokban időmúlás hatására a jogosult mulasztásából bekövetkező jogvesztés, mely értelmében az alanyi jog nem vész el, viszont az igény bíróság előtti kikényszeríthetőségének lehetősége megszűnik. Amennyiben a...Tovább olvasom ...fogyasztói szerződés
Az atipikus szerződések körében megkülönböztetünk olyan szerződéseket, amelyek esetében az egyik szerződő fél maga a fogyasztó, vele szemben pedig a vállalkozás áll. Tekintve, hogy a fogyasztó egy-egy szerződés megkötése során...Tovább olvasom ...