üzenet
A kommunikációs folyamatnak három nélkülözhetetlen eleme van, a küldő, a fogadó, és maga az üzenet. Az üzenet egy jelsorozat, adat, amit a küldő fél (adó) közölni kíván a fogadó féllel (vevővel). Az üzenet továbbítása kódolt formában valósul meg. A küldő oldalon történik az üzenet kódolása, majd a fogadó oldalon az üzenet dekódolása, visszafejtése. Az üzenethez kapcsolódó tevékenységek: az üzenet átvétele a feladótól, továbbítása címzettnek (vagy köztes harmadik személynek), az üzenetnek a címzett rendelkezésére bocsátása (az üzenet fogadása), az üzenet tárolása a címzett számára meghatározott időpontig, az üzenet titkosítása, valamint az üzenet titkosításának feloldása, a feladó vagy a címzett értesítése a kézbesítéssel kapcsolatos egyes tényekről, egyéb nyilatkozatok tárolása. Biztonságos kézbesítési szolgáltatás keretében a Magyar Posta biztosítja valamely elektronikus üzenet hiteles és igazolt kézbesítését, valamint a kézbesítési események megtörténtének igazolását.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kéreleműrlap szolgáltatás
Az általános célú elektronikus kéreleműrlap szolgáltatás (e-Papír) szolgáltatás célja, hogy azokban az eljárásokban vagy egyszerű ügyekben is legyen lehetősége az ügyfélnek beadványát elektronikus úton továbbítani a hatóság felé, amelyeket gyakoriságuk...Tovább olvasomelektronikus dokumentumtár
Az elektronikus dokumentumtárolási (EDT) szolgáltatás (KEÜSZ) feladata, hogy a közfeladatot ellátó szervek iratkezelő és dokumentumkezelő szoftverei, illetve specifikus szakalkalmazásaik (szakrendszerei) számára elektronikus dokumentumaik távoli tárolását, hiteles megőrzését illetve a tárolt...Tovább olvasomkézbesítési szolgáltatás
A biztonságos kézbesítési szolgáltatás (BKSZ) olyan Posta által nyújtott kézbesítési szolgáltatás (SZEÜSZ), amely az elektronikus küldemény kézbesítésével kapcsolatosan az alábbi feltételek mindegyikének teljesülését biztosítja: a) ha a küldőtől átvett üzenetet...Tovább olvasominfokommunikációs technológia
Az információtechnológia (IT ) az információ gyűjtésére, tárolására, feldolgozására és továbbítására szolgáló technológiák összefoglaló elnevezése. A XXI. században megfigyelhető az informatikai, a kommunikációs (távközlés technikai) és a multimédiás eszközök, technológiák...Tovább olvasome-learning
Az e-learning általános értelmezése alatt azt az infokommunikációs technológiával és módszertannal alátámasztott interaktív tanulási folyamatot értjük, ahol a tananyag, az oktató (mentor, tutor) és a hallgató kapcsolata informatikai eszközök segítségével...Tovább olvasomkriptográfia
A kriptográfia titkosítással, rejtjelezéssel, kódolással, és ezen kódok megfejtésével foglalkozó tudományág. A titkosításra és a visszafejtésre egy eljárásra (algoritmusra) és egy kulcsra (kódsorozatra) van szükség. A titkosítási eljárás a nyílt...Tovább olvasomdigitális állam
Digitális állam a kormányzat működését támogató belső IT, a lakossági és vállalkozói célcsoportnak szóló elektronikus közigazgatási szolgáltatások, illetve az állami érdekkörbe tartozó egyéb elektronikus (pl. egészségügyi, oktatási, könyvtári, kulturális örökséghez...Tovább olvasomelektronikus bélyegző
Elektronikus bélyegző olyan elektronikus adat, amelyeket más elektronikus adatokhoz csatolnak, illetve logikailag hozzárendelnek, hogy biztosítsák a kapcsolt adatok eredetét és sértetlenségét. Az eIDAS rendelet szerint a természetes személyek továbbra is...Tovább olvasomközérdekű adat
Közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat...Tovább olvasomadatszolgáltatás
Adatszolgáltatás az adatigénylő részére megfelelő jogalappal történő adattovábbítás. Az adattovábbítás megvalósulhat egyedi adatigénylés során vagy közadat-újrahasznosítás keretében rendszeres adatátadással. Technikailag megvalósulhat hagyományos módon, papíralapon vagy online csatornán, illetve nyilvántartásokból gépi...Tovább olvasominformációs társadalom
Az információs társadalom a társadalmi együttélés egy új módja, ahol az információ hálózatba szervezett tárolása, előállítása, áramlása stb. játssza a központi szerepet. A fogalomnak számos definíciója és megközelítési módja ismert....Tovább olvasomhibrid felhő
Hibrid felhő (Hybrid Cloud) a magán, közösségi és nyilvános felhők keveréke, az egyes felhők jellegzetességeinek a megtartásával. Több (belső és külső) szolgáltató esetén értelmezett. Technikai értelemben a különböző felhők a...Tovább olvasomdokumentumhitelesítés (azonosítás)
Az azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés (AVDH) olyan központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás (KEÜSZ), amely keretében a szolgáltató az ügyfél által rendelkezésre bocsátott nyilatkozatot az általa igazolt személyhez rendeli, majd a személyhez rendelést...Tovább olvasomhiperhivatkozás
A hiperhivatkozás egy link (ugrópont), amely a hiperszöveges rendszerek, dokumentumok elemeit, objektumait köti össze. A hiperhivatkozások értelmezéséhez, használatához számítógépes alkalmazások szükségesek. Hiperhivatkozásokkal leggyakrabban a weben találkozhatunk. A hiperhivatkozások biztosítják a...Tovább olvasomhitelesítés
Hitelesítés olyan elektronikus folyamat, amely lehetővé teszi a természetes vagy jogi személy elektronikus azonosításának vagy az elektronikus adatok eredetének és sértetlenségének az igazolását. Hitelesítés vonatkozhat személyre, dokumentumra. Személy hitelesítése bizonyosság...Tovább olvasomkliens (hálózatban)
A kliens-szerver architektúrákban a számítógépek két fő típusát különböztethetjük meg, a kiszolgálót (szervert), központi gépet és az ügyfélt (klienst), felhasználói munkaállomást. Az ügyfél (kliens) olyan számítógép, amely egy másik számítógép...Tovább olvasomszerver
A kiszolgáló (szerver) általában olyan nagy teljesítményű számítógép, amely más számítógépek számára erőforrásokat, vagy szolgáltatásokat biztosít. A szerverek feladata a felhasználók azonosítása, a jogosultságkezelés, a központi adattárolás és szolgáltatások kiajánlása...Tovább olvasomNemzeti Távközlési Gerinchálózat
A Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) a kormányzati célú hálózat tagja. Az NTG biztosítja kormányrendelet alapján kormányzati célú hírközlési szolgáltatás igénybe vételére kötelezett és jogosult felhasználók számára – a más kormányzati...Tovább olvasomkormányportál
A Kormány hivatalos webes kommunikációs eszköze a www.kormany.hu kormányportál. A Kormányportál a kormányzat és a minisztériumok anyagait egy helyen, egységes szerkezetben, a közzétételi kötelezettségnek megfelelő módon, magyar és angol nyelven,...Tovább olvasomnyilvános kulcsú infrastruktúra
A nyilvános kulcsú infrastruktúra (PKI technológia) alkalmazása lehetővé teszi, hogy minden elektronikusan aláírt (bélyegzővel ellátott) dokumentum vagy üzenet olvasója ellenőrizni tudja az üzenetet küldő személy azonosságát és az üzenet sértetlenségét....Tovább olvasom
