digitális állam
Digitális állam a kormányzat működését támogató belső IT, a lakossági és vállalkozói célcsoportnak szóló elektronikus közigazgatási szolgáltatások, illetve az állami érdekkörbe tartozó egyéb elektronikus (pl. egészségügyi, oktatási, könyvtári, kulturális örökséghez kapcsolódó vagy az állami adat- és információs vagyon megosztását célzó) szolgáltatások, valamint e szolgáltatások biztonsági hátterének biztosítása. A digitális állam a digitális ökoszisztéma egyik összetevője (pillére). Fejlesztésének stratégiai célja, hogy a kormányzat, a közigazgatás és a közszolgáltatások működését stabil és biztonságos informatikai háttér támogassa, amely lehetővé teszi a közigazgatás belső folyamatainak, illetve a lakosságot és vállalkozásokat célzó közigazgatási szolgáltatásoknak a nagyarányú elektronizálását, továbbá az állami érdekkörbe tartozó információk és tartalmak széles körű digitalizációját és nyilvános hozzáférhetővé tételét.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
adatkezelés
Adatkezelés az alkalmazott eljárástól függetlenül az adaton végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen a gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy...Tovább olvasomszolgáltatásorientált architektúra
A szolgáltatásorientált architektúra (SOA) központi fogalma a szolgáltatás, ami egy szolgáltató által végzett tevékenység, amely a szolgáltatást kérő számára értékkel bíró eredményt, hatást állít elő. A SOA egy paradigma különböző...Tovább olvasomfront office
A front office a hivatal ügyfélkapcsolati, ügyfélszolgálati oldala, amely biztosítja az ügyfél érintkezését a hivatallal számos csatornán keresztül (személyesen, levélben, telefonon, SMS üzenet formájában, elektronikus úton). A csatornák közötti választás...Tovább olvasomwebes ügysegéd
A Webes Ügysegéd (WÜ) 2013-tól elérhető elektronikus szolgáltatás, amely számos közigazgatási eljárás/szolgáltatás teljeskörű elektronikus ügyintézési lehetőségét biztosítja egységes felületen. A szolgáltatások többsége azonosítást igényel, ami a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ)...Tovább olvasomügyfélazonosítás
A közigazgatási ügyeknél az állampolgárok igényeinek kezelése érzékeny adatok megadását, joghatást kiváltó közléseket és döntéseket igényelnek, ezért minden térben (személyes, elektronikus, telefonos csatornán) rendkívül fontos, hogy az ügyfél azonosítása egyértelmű...Tovább olvasomelektronikus dokumentum
Az eIDAS rendelet szerint: elektronikus dokumentum az elektronikus formában, különösen szöveg, hang-, képi vagy audiovizuális felvétel formájában tárolt bármilyen tartalom. Az elektronikus iratkezelési rendszerekre vonatkozó európai követelmény modell, a MoReq...Tovább olvasomtelefonos csatorna
Napjainkra jellemző a személyes, telefonos és webes (webes szolgáltatások és mobil alkalmazások) kommunikációs csatornák harmónikus együttműködése, integrálódása. A telefonos csatorna átmenetet képez a személyes és az elektronikus csatorna között. Biztosítja...Tovább olvasomnyílt szoftver
Egy szoftver (licenc) akkor nyílt forrású, ha megfelel a következő feltételeknek: szabadon terjeszthető, a forráskód elérhető, engedélyezett a származtatott művek létrehozása, a szerző forráskódjának a sértetlensége biztosított, nincs megkülönböztetés személyek,...Tovább olvasometalon nyilvántartás
Etalon nyilvántartás az adatszolgáltatást csak más nyilvántartások részére nyújtó nyilvántartás, amelybe az elsődleges adat az adatközlésre kötelezett szerv (adatforrás szerv) értesítése alapján első alkalommal kerül nyilvántartásba vételre. Jelenleg jogszabály egy...Tovább olvasombiztonsági nyilvántartás
Biztonsági nyilvántartás az alapjául szolgáló nyilvántartás vészüzemi leállást követő teljes értékű visszaállítását lehetővé tevő nyilvántartás. Rendszerhiba, véletlen esemény, vagy szándékos károkozás esetén adatvesztés következhet be. Amennyiben az adatokat csak egy...Tovább olvasomwebcím
A webcím (URL) a weben az elérni kívánt tartalom (weblap, dokumentum) helyét azonosítja. A címet a böngésző címsorába írjuk. Az URL felépítése: a protokoll, amit a géppel való kommunikációhoz használunk...Tovább olvasomhibrid szolgáltatás
Az elektronikus irat hiteles papír alapú irattá alakítása hibrid szolgáltatás (KEÜSZ) keretében a szolgáltató (Magyar Posta Zrt.) a 451/2016. Korm. rendeletben meghatározott rögzített módon, meghatározott formai és tartalmi elemek megjelenítésével...Tovább olvasomadattárház
Az adattárház egy témaorientált, integrált, történeti, nem változó adatgyűjtemény, amelyet elsősorban a szervezési döntéshozásban használnak. Témaorientált: tematikus felépítését adott tárgyterületek köré, a meglévő és kapcsolódó adatokat szem előtt tartva tervezik....Tovább olvasomportál
Portál egy web böngésző segítségével elérhető információs rendszer, amely egyetlen pontból, integrált módon, személyre szabható, rugalmas elérési lehetőséget biztosít a portál felhasználói számára fontos információkhoz és szolgáltatásokhoz. A portálokon megjelenített...Tovább olvasommagán felhő
Magán felhő (Private Cloud): a szolgáltatást nyújtó teljes kiszolgálói infrastruktúra (hardver, szoftver) kizárólag az adott szervezet számára van fenntartva, nem kell osztozni azokon másokkal. Az adatközpont elhelyezkedhet az ügyfélnél, vagy...Tovább olvasomrendszerprogram
A rendszerszoftver a számítógép zavartalan működését biztosítja, felügyeli és vezérli a számítógépet és valamennyi program futását. Rendszerprogramok nélkül nem lehetne a számítógépbe adatokat bevinni, tárolni, feldolgozást vezérelni, és adatokat megjeleníteni....Tovább olvasome-kormányzat
Az e-kormányzat (e-government) fogalmának többféle értelmezése ismert. A fogalmakban közös az infokommunikációs technológiák és szolgáltatások felhasználásának, támogató szerepének a fel- és elismerése. Az Uniós e-kormányzati cselekvési terv (2016–2020) szerint az...Tovább olvasomhivatali kapu
A hivatali kapu (HKP) a Központi Rendszer (KR) része. A HKP-n keresztül az igénybevevő szervezetek hitelesen tudnak fogadni elektronikus üzeneteket, illetve a hivatalok elektronikus üzenetei a hitelesen azonosított ügyfelekhez eljuttathatók....Tovább olvasomelektronikus közzétételi kötelezettség
Az Infotv. szabályozza az elektronikus közzétételi kötelezettséget. A törvény alapján kötelezően közzéteendő közérdekű adatokat internetes honlapon, digitális formában, bárki számára, személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, kinyomtatható és részleteiben is adatvesztés és...Tovább olvasomdigitális infrastruktúra
Digitális infrastruktúra a digitális szolgáltatások nyújtásához és igénybevételéhez szükséges sávszélességet biztosító elektronikus hírközlési infrastruktúra rendelkezésre állása a hálózat valamennyi szegmensében (gerinc-, körzet- és helyi hálózat). A digitális infrastruktúra a digitális...Tovább olvasom
