kormányülésen részt vevő személyek
A Kormány ülésén részt vesznek a Kormány tagjai, tanácskozási joggal az állandó meghívottak, az előterjesztők és a miniszterelnök által meghívott személyek. A meghívás személyre szólóan történik, az ülésen kizárólag a meghívott vehet részt. A Kormány ülésére állandó meghívottak: a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára, a Miniszterelnökség Kormányirodát irányító helyettes államtitkára, a miniszterelnök kabinetfőnökének miniszterhelyettese, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, a kormányszóvivő. A feladatkörét érintő napirendi pont tárgyalásához a Kormány ülésére meg kell hívni azt, aki tekintetében törvény ekként rendelkezik. Kormány tagjai a Kormány ülésén személyesen kötelesek részt venni. A Kormány ülésén a minisztert akadályoztatása esetén a miniszterhelyettese, a miniszter és a miniszterhelyettese egyidejű akadályoztatása esetén a miniszter által erre kijelölt államtitkár helyettesíti.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Regionális Államigazgatási Kollégium
Megszűnt fórum. Korábbi a regionális államigazgatási, illetve közigazgatási hivatal vezetője által megalakított testület volt. Tagjai a régió területén működő területi államigazgatási szervek vezetői voltak. Fontos szerepet játszott a szervek közötti...Tovább olvasomállandó bizottság
Az Országgyűlés vagy a helyi önkormányzatok rendszeresen működő, döntéselőkészítő és döntéshozatali szerve. Az országgyűlési állandó bizottságoknak nincs kötelezően előírt feltélterendszere. A helyi önkormányzatok esetében a törvények – elsősorben az Mötv....Tovább olvasomközigazgatási per
Az államigazgatási és önkormányzati szervek hatósági bírósági felülvizsgálata. A közigazgatási jogvita tárgya a közigazgatási szerv közigazgatási jog által szabályozott, az azzal érintett jogalany jogi helyzetének megváltoztatására irányuló vagy azt eredményező...Tovább olvasommateriális jogforrás
A jogalkotásra jogosult állami szervek. Az Alaptörvény értelmében a Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Honvédelmi Tanács, a Kormány, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a miniszterelnök, a miniszter, az önálló szabályozó...Tovább olvasomügyintézési határidő
A határozatot, az eljárást megszüntető végzést, valamint a másodfokú döntést hozó hatóságnak az első fokú döntést megsemmisítő és új eljárásra utasító végzését huszonegy napon belül kell meghozni és gondoskodni a...Tovább olvasomjogszabály formai tagolása
A jogszabályt az áttekinthetőség érdekében szerkezeti egységekre kell tagolni. A jogszabály formai tagolása a szerkezeti egységek mentén történik. Jogszabályban alkalmazható szerkezeti egység a mellékleten és a melléklet szerkezeti egységein kívül...Tovább olvasomtanú
Az eljárás egyéb résztvevője, aki észlelt és ismer valamilyen, az ügy elbírálását befolyásoló múltbeli tényt, és erről a közigazgatási hatóság vagy a bíróság előtt vallomást tesz. A tanúként megidézett személy...Tovább olvasomállamigazgatási szervek
Az államigazagtási szervek a közigazgatási szervek közül az államigazgatási feladat- vagy hatáskört ellátó közigazgatási szervek. Ide tartoznak a centralizált és koncentrált központi államigazgatási szervek, valamint a helyi (területi és települési)...Tovább olvasomhatásköri vita
Ha ugyanabban az ügyben több hatóság állapította meg hatáskörét (pozitív hatásköri összeütközés), vagy több hatóság állapította meg hatáskörének hiányát (negatív hatásköri összeütközés), és emiatt az eljárás nem indulhat meg vagy...Tovább olvasomdiszpozitív szabály
A diszpozitív jellegű szabályok esetén el lehet térni a jogszabály rendelkező részében foglaltaktól. A diszpozitív szabályokat akkor kell alkalmazni, ha a jogalanyok – konszenzussal – attól eltérő rendelkezésben nem állapodnak...Tovább olvasomjogszabály-szerkezet
A jogszabályt az áttekinthetőség érdekében szerkezeti egységekre kell tagolni. A jogszabályban alkalmazható szerkezeti egység a mellékleten és a melléklet szerkezeti egységein kívül a jogszabály tervezetének összetettségétől függően, a szerkezeti egységek...Tovább olvasomegyezségi kísérlet
Ha jogszabály elrendeli vagy – ha a hatóság tárgyalást tart – a tárgyaláson a hatóságnak a döntés előtt meg kell kísérelnie egyezség létrehozását az ellenérdekű ügyfelek között. Egyezségi kísérletre akkor...Tovább olvasomáltalános egyeztetés
A társadalmi egyeztetés egyik formája, amely a hivatalos honlapon megadott elérhetőségen keresztül biztosított véleményezést jelenti, amely meghatározott jogszabályok esetében kötelező. A hivatalos honlapon közzé kell tenni a társadalmi egyeztetésre bocsátott...Tovább olvasomilletékességi vita
Ha ugyanabban az ügyben több hatóság állapította meg illetékességét (pozitív illetékességi összeütközés), vagy több hatóság állapította meg illetékességének hiányát (negatív illetékességi összeütközés), és emiatt az eljárás nem indulhat meg vagy...Tovább olvasomvégrehajtási szakasz
A közigazgatási hatósági eljárás egyik lehetséges, utolsó szakasza, amelyben az arra feljogosított hatóságok a jogszabályban meghatározott eljárási cselekmények foganatosításával gondoskodnak a végrehajtható döntésben megállapított kötelezettségek megvalósításáról: pénzfizetési kötelezettség vagy meghatározott...Tovább olvasomtársadalmi egyeztetés
A társadalmi egyeztetés célja, hogy a lehető legtöbb vélemény becsatornázásával és mérlegelésével megalapozott jogszabályok születhessenek. Társadalmi egyeztetésre kell bocsátani a törvény, a kormányrendelet, a miniszteri rendelet tervezetét és indokolását. Nem...Tovább olvasomvégrehajtás foganatosítása
Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában a végrehajtást az elsőfokú hatóság foganatosítja. A végrehajtást foganatosító szerv a végrehajtásra önálló bírósági végrehajtóval szerződést köthet, a végrehajtás során azonban csak a végrehajtást...Tovább olvasomkérelem (jog)
Az ügyfél olyan írásbeli vagy szóbeli nyilatkozata, amely közigazgatási hatósági eljárás megindítására és döntés meghozatalára irányul. A kérelmet a hatósághoz írásban vagy szóban lehet előterjeszteni. A szóban előterjesztett kérelemről jegyzőkönyvet...Tovább olvasomnyelvhasználat elve
Magyarországon a közigazgatási hatósági eljárás hivatalos nyelve a magyar. Természetesen ez alól lehetnek kivételek: a magyar nyelv, mint az eljárás nyelve, nem jelenti azt, hogy a konzuli tisztviselő és a...Tovább olvasomhelyben szokásos mód
Az önkormányzati rendeletet kihirdetésének a törvényben meghatározott, a helyi viszonyokhoz igazodó formája. Az önkormányzati rendeletet a képviselő-testület hivatalos lapjában vagy a helyben szokásos – a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott...Tovább olvasom