Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia
A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiát a Kormány 2013-ban fogadta el. Tízéves időtávra szóló, jelentős terjedelmű (9 fejezetre osztott) dokumentum, melyet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács készített elő.
A dokumentum általános céljai szerint Magyarország kriminálpolitikai törekvése a közrend erősítése, a közterületek biztonságának fokozása, a bűnözés mennyiségi visszaszorítása és csökkentése, a bűnözéssel okozott károk és negatív hatások enyhítése, megfelelő védelem biztosítása a családok és egyének számára, végső soron az állampolgárok biztonságérzetének javítása. A Stratégia ezen kriminálpolitikai célok megvalósítását kívánja szolgálni.
A Stratégia szerint a megfogalmazott prioritások, beavatkozási területek és intézkedések alapján lehetőség nyílik arra, hogy javuljon a közbiztonság, csökkenjen a közterületen elkövetett bűncselekmények száma, csökkenjen a korábban bűncselekményeket elkövetők visszaesési rátája, csökkenjen a gyermek- és fiatalkorúak veszélyeztetettsége, csökkenjen az áldozattá válás veszélye, ugyanakkor az áldozattá vált személyek segítése és a bűnözés okozta károk kezelése a jelenleginél hatékonyabb és teljesebb körű legyen.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
magánbiztonság
A magánbiztonság a magánjogon alapuló jogosítványok alapján a tulajdon védelmének széles lehetőségét biztosító, vagyonvédelmi jellegű vállalkozások által végzett tevékenységek útján létrejövő, sajátos jelenség. A magánbiztonság eszköztára lényegében a tulajdonost megillető...Tovább olvasomrendvédelmi etikai alapelvek
A rendvédelmi hivatás etikai alapelveit a Hszt. határozza meg. A rendvédelmi hivatás etikai alapelvei a hivatásos állomány tagjai tekintetében különösen a hűség, a nemzeti érdek előnyben részesítése, a méltóság és...Tovább olvasomlőfegyverhasználat tömegben lévő személlyel szemben
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint lőfegyverhasználatnak tömegben, csoportosulásban lévő személlyel szemben nincs helye, kivéve, ha az egyes személy elleni fegyverhasználat feltételei fennállnak. A lőfegyverhasználatnak az egyes személy ellen kell...Tovább olvasomNemzeti Bűnmegelőzési Stratégia
A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiát a Kormány 2013-ban fogadta el. Tízéves időtávra szóló, jelentős terjedelmű (9 fejezetre osztott) dokumentum, melyet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács készített elő. A dokumentum általános céljai szerint...Tovább olvasompolgárőr
A Ptv. szerint polgárőr az a 18. életévét betöltött, cselekvőképes és büntetlen előéletű személy lehet, aki nyilatkozatával önként vállalja a polgárőri szolgálat ellátását és magára nézve kötelezőnek ismeri el az...Tovább olvasomTerrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ
Rendvédelmi szerv, azon belül polgári nemzetbiztonsági szolgálat. Rövidítése: TIBEK. Az Nbtv. szerint egyebek közt vizsgálja Magyarország biztonsági és bűnügyi helyzetét, amelynek keretében: – figyelemmel kíséri és a rendelkezésre álló valamennyi...Tovább olvasomrendőrségi feladat
Az Alaptörvény szerint a rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme. Az Rtv. szerint a rendőrség feladata az Alaptörvényben meghatározott feladatok...Tovább olvasomrendőrségi szolgálatok
A rendőrség szolgálati szabályzata szerint a rendőrség feladatainak ellátását szolgálati ágakra, szolgálatokra és szakszolgálatokra lebontva kell megszervezni. A szolgálatok a következők: – az állami futárszolgálat, – a bevetési szolgálat, –...Tovább olvasompolgárőrség
A polgárőrség Magyarországon a rendszerváltás folyamatában kialakult, a civil önvédelmi szektor részeként az egyik legnagyobb létszámú és legsikeresebb szervezet. A polgárőr szervezetek megalakulásának alapját az egyesülési jog képezi: ezek tehát...Tovább olvasomHszt.
A Hszt. egy különleges közszolgálati jogviszony, a hivatásos szolgálati jogviszony szabályozását elvégző törvény – jellegében olyan, mint más, munkavégzésre irányuló jogivszonyok esetében a munka törvénykönyve vagy a közszolgálati tisztviselőkről szóló...Tovább olvasombiztonság
A biztonság – rendészeti szempontból – felfogható statikus és dinamikus állapotként is. Statikusan nézve a biztonság egy kockázatok és veszélyek nélküli állapotot jelöl. Ilyen azonban a társadalmi folyamatok területén nem...Tovább olvasomtömegoszlatás
Rendőri kényszerítő eszköz. A szolgálati szabályzat szerint a tömegoszlatás a jogellenesen összegyűlt, valamint jogszerűen összegyűlt, de jogellenes magatartást tanúsító tömegnek a helyszín elhagyására, fizikai egységének megbontására irányuló – a tömeg...Tovább olvasomrendőri etikai kódex
A hivatásos állományú rendőrökkel szemben támasztott etikai-erkölcsi követelményeket meghatározó dokumentum. Teljes címe: “A rendőri hivatás etikai kódexe.” Deklarált célja, hogy erkölcsi iránymutatásul szolgáljon, mind a szolgálatban, mind a szolgálaton kívül...Tovább olvasomországos főigazgató
A Hszt. szerint országos főigazgató a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervének (azaz a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak), valamint a terrorizmust elhárító szervének (azaz a Terrorelhárítási Központnak) a főigazgatója....Tovább olvasomnemzetbiztonsági ellenőrzés
Az Nbtv. szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok által végzett nemzetbiztonsági ellenőrzés célja annak vizsgálata, hogy az állami élet és a nemzetgazdaság jogszerű működéséhez szükséges, valamint – amennyiben indokolt – a nemzetközi...Tovább olvasomműszeres ellenőrzés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőrség a büntetőeljárásban vagy körözött személy felkutatásakor az ügyben érintettet, ha előzetesen írásban hozzájárul, illetve gyermekkorú vagy fiatalkorú esetében törvényes képviselőjének írásos hozzájárulásával, műszeres...Tovább olvasomszemély- és vagyonvédelmi tevékenység
A magánbiztonság területén az Szvmt. szerint személy- és vagyonvédelmi tevékenységnek minősül: – a természetes személyek életének és testi épségének védelme, – az ingatlan, illetve ingóság őrzése, – a szállítmány kísérése,...Tovább olvasomönkormányzati rendészeti szerv
A Rend.tv. szerint önkormányzati rendészeti szervet a helyi önkormányzat belső szervezeti egységként, önálló költségvetési szervként, költségvetési szerv belső szervezeti egységeként hozhat létre. Az önkormányzati rendészeti szerv feladata, hogy gondoskodjon a...Tovább olvasomMagyar Rendvédelmi Kar
A Hszt. szerint a Magyar Rendvédelmi Kar a rendvédelmi szervek hivatásos állománya tagjainak és közalkalmazottainak önkormányzattal rendelkező rendvédelmi szakmai köztestülete. A Kar kötelező tagsági viszony alapján működik. A rendvédelmi szervvel...Tovább olvasomfegyveres biztonsági őr
A fegyveres biztonsági őr (rövidítve: FBŐ) a fegyveres biztonsági őrség – szolgálatban közfeladatot ellátó, fegyverviselésre jogosult – tagja. A fegyveres biztonsági őrség törvényben vagy együttműködési megállapodásban meghatározott őrzési feladatokat ellátó,...Tovább olvasom
