migráció
A migráció a legegyszerűbben az emberi helyváltoztatás vagy vándorlás, valamint az azzal kapcsolatban érvényesülő társadalmi és gazdasági hatások együtteseként ragadható meg.
A migráció lényegében egyidős az emberiséggel. A tartózkodási hely ideiglenes vagy végleges megváltoztatása emberi szükséglet, az ezt motiváló körülmények évszázadok óta változatlanok: legegyszerűbben fogalmazva a migráció mögött az egyéni életminőség javítása húzódik. Gyakori azonban, hogy a migráció oka nem önkéntes elhatározás, hanem valamilyen, az egyén akaratán kívüli külső tényező (társadalmi vagy természeti jelenségek, pl. katasztrófa vagy fegyveres konfliktus).
A migráció típusai:
– belső (országon belüli) vagy külső (nemzetközi),
– kifelé irányuló (kivándorlás) vagy befelé irányuló (bevándorlás),
– egyéni vagy többes (csoportos, tömeges),
– szabad akaraton alapuló (önkéntes vándorlás) vagy kényszer szülte (menekülés), illetőleg gazdasági, politikai, ökológiai vagy kulturális,
– ellenőrzött (legális, reguláris, dokumentált) vagy ellenőrzésen kívüli (illegális, irreguláris, dokumentálatlan),
– időszakos (ideiglenes) vagy tartós (állandó célú).
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
Rendvédelmi szerv, azon belül polgári nemzetbiztonsági szolgálat. Rövidítése: NBSZ. Az Nbtv. szerint egyebek közt: – a titkos információgyűjtés eszközeivel és módszereivel szolgáltatást végez a titkos információgyűjtésre feljogosított szervek titkos információgyűjtő...Tovább olvasomhatárforgalom-ellenőrzés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőrség a határátlépésnek az Európai Unió kötelező jogi aktusaiban és jogszabályokban meghatározott feltételeit ellenőrzi, ennek során jogosult az államhatár átlépésére jelentkező személyek személyazonosságát megállapítani,...Tovább olvasomállománytáblázat
A Hszt. szerint az állománytáblázat a rendvédelmi szerv szervezeti egységénél rendszeresített szervezeti elemeket, a rendszeresített szolgálati beosztásokat, azok besorolását, az azokban rendszeresített rendfokozatokat, valamint az azok ellátásához szükséges képesítési, képzettségi,...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási gazdasági társaság
A büntetés-végrehajtási szervezet részeként a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására gazdasági társaságokat hoztak létre különleges jogállású büntetés-végrehajtási szervként. A Bvtv. szerint a szabadságvesztés végrehajtásának a célja elérése érdekében létrehozott gazdasági társaságok kizárólagos...Tovább olvasommechanikai vagyonvédelmi rendszer
A mechanikai vagyonvédelmi rendszer a magánbiztonság területén alkalmazott, az Szvmt. szerint vagyonvédelmi célból ingatlanon vagy gépjárművön telepítendő vagy telepített, emberi vagy elektronikus felügyeletet, illetve energia-utánpótlást nem igénylő vagyonvédelmi rendszer vagy...Tovább olvasomnemzetbiztonsági védelem
A nemzetbiztonsági védelem célja a védelem alá eső tisztségeket betöltő személyek tevékenysége ellen irányuló, valamint ezen személyek tevékenységéhez kötődő védett információk jogellenes megszerzését célzó leplezett törekvések felderítése és elhárítása. A...Tovább olvasomköznevelési intézkedés
Rendőri intézkedés. A törvény szerinti teljes elnevezése: “intézkedés a tanítási napon a tanítási órától vagy az iskola által szervezett foglalkozástól engedély nélkül távolmaradó, vagy onnan engedély nélkül eltávozó 14. életévét...Tovább olvasomNemzeti Biztonsági Stratégia
Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiáját a Kormány 2012-ben fogadta el. A Stratégia rendeltetése, hogy az értékek és érdekek számbavétele, valamint a biztonsági környezet elemzése alapján meghatározza azokat a nemzeti célokat, feladatokat...Tovább olvasomSzemély-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara
A magánbiztonság területén a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara az Szvmt. hatálya alá tartozó tevékenység folytatására jogosult, a kamarai tagságot önként vállaló természetes személyek önkormányzattal rendelkező, közfeladatot és általános...Tovább olvasommezőőr
A mezőőr a termőföldek őrzését, valamint a termőföldön lévő, illetve ahhoz tartozó termények és termékek, felszerelések, eszközök, haszonállatok, továbbá mezőgazdasági építmények, földmérési jelek vagyonvédelmét ellátó személy, a mezei őrszolgálat tagja. ...Tovább olvasompolgárőrség
A polgárőrség Magyarországon a rendszerváltás folyamatában kialakult, a civil önvédelmi szektor részeként az egyik legnagyobb létszámú és legsikeresebb szervezet. A polgárőr szervezetek megalakulásának alapját az egyesülési jog képezi: ezek tehát...Tovább olvasomrendőrségi szolgálati ágak
A rendőrség szolgálati szabályzata szerint a rendőrség feladatainak ellátását szolgálati ágakra, szolgálatokra és szakszolgálatokra lebontva kell megszervezni. A szolgálati ágak a következők: – a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési szolgálati ág, ...Tovább olvasomhivatásos szolgálati jogviszony
Különleges közszolgálati jogviszony. Azz állam nevében eljáró rendvédelmi szerv és a hivatásos állomány tagja között jön létre, és abban mindkét felet a sajátos szolgálati körülményeknek megfelelő, a jogszabályokban meghatározott kötelezettségek...Tovább olvasomrendészeti feladatokat ellátó személyek
A 2012-ben kihirdetett Rend.tv. összefoglalja az azon személyek jogállásával összefüggő legfőbb szabályokat, akik nem tartoznak a Hszt. hatálya alá, hanem – jellemzően – állami és önkormányzati alkalmazásban álló közszolgálati tisztviselők...Tovább olvasombilincshasználat
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőr bilincset alkalmazhat a személyi szabadságában korlátozni kívánt vagy korlátozott személy: – önkárosításának megakadályozására, – támadásának megakadályozására, – szökésének megakadályozására, – ellenszegülésének megtörésére. ...Tovább olvasomveszély
A veszély – rendészeti szempontból – olyan állapotot jelöl, amelyben a társadalom által értéknek elismert anyagi és szellemi javakat sérelem fenyegeti. A sérelem lehet a javak megsemmisülése, értékük csökkenése vagy...Tovább olvasomrejtett ellenőrzés elrendelése
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőrség bűnmegelőzési, bűnüldözési és bűnfelderítési célból rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés elhelyezését rendelheti el a Schengeni Információs Rendszerben arra a személyre, akiről: – megalapozottan...Tovább olvasomlegitim fizikai erőszak
Az állami – ezek körében a rendészeti feladatokat ellátó – szervek közhatalmi működésének alapját képezi, hogy a jogi normáknak akár kényszerrel is érvényt szerezhetnek, a jogsértő magatartásra ekként reagálhatnak. A...Tovább olvasomáltalános Rendőrség
A rendőrséget szervezetileg három, horizontálisan (nem egymásnak alárendelten) elkülönült szerv alkotja, melyek közül a legnagyobb létszámú és területileg is a legkiterjedtebb a – teljes nevén – általános rendőrségi feladatok ellátására...Tovább olvasompénzügyőr
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (rövidítve: NAV) személyi állományába tartozó foglalkoztatott, aki hivatásos szolgálati jogviszonyban áll. Jogviszonyát a NAV-ról szóló törvény és a Hszt. szabályozza. A pénzügyőrök rendvédelmi tevékenységet folytatnak,...Tovább olvasom
